|
Dr. Harsányi EditHáziorvos szakorvos, talpmasszőr, addiktológus fülakkupunktőr, fitoterápeuta, Schüssler terapeutaElérhetőségem: Honlap: http://www.drhem.eoldal.hu/ |
Kérdezz-felelek
Mindig bajban vagyok azzal, hogyan öltöztessem a gyerekemet. Most két hónapos. Azt olvasom mindenhol, hogy + 1 réteget adjunk rá, mint, amiben mi vagyunk.
Sétához úgy szoktam, hogy a benti ruhájára, ami egy bady + rugi, adok még egy pulóvert, és az overált.
Így kerül a mózesbe, ami bélelt (jó vastag). Amikor beleteszem a gyereket a mózesba, betakarom takaróval és úgy cipzározom be a mózest. Ez így volt eddig -5 fokba is, de +10 fokba is. Nem tudom jó-e így, illetve, hogy a bélelt mózes is egy + rétegnek számít-e, mert a takaróra írták, hogy igen.
Illetve ha jó volt eddig így (szerintem igen) akkor most, hogy melegebbek vannak nem számít-e már soknak. Ugyanis - 5 és + 10 között már jó sok különbség van. Elég-e ha a kis pulcsit veszem le róla. Vagy pedig maradjon a pulcsi, de ne takarjam be takaróval a mózesen belül.
1. Tehát a téli mínuszhoz képest most hogyan csináljam, ebben a +10 fok körüli hőmérsékletben?
Illetve ha ettől még melegebb lesz, + 15 - 20 fok, akkor mit adjak rá, hiszen ő még mindig a bélelt mózesban lesz.
Van ugye alapöltözetként a bady + rugi. Erre elég a takaró a mózesbe? Vagy kell még az alapöltözethez egy vékony pulóver és nem kell takaró?
2. Hogy csináljam + 15 - 20 fokba?
3. Télen jól csináltam-e?
Köszönettel: M.
Sajnos nem fogok tudni válaszolni a kérdésére.
De segíthetek a döntésben.
Figyelje a gyerekét! Milyen típus? Fázós, vagy inkább meleg vérű?
Ha ráad mindent, attól nem izzad le? Tud aludni közben?
Ha 1 réteggel kevesebbet ad rá akkor is alszik?
A babáknak 1 éves korig a lapocka alatt van olyan barna zsírszövete, mint a maciknak, és tudnak hőt termelni, ha fáznak.
Ezért nem gondolom, hogy a megfigyelés ideje alatt veszélynek lenne kitéve a baba. Nem fog megfázni, nyugodtan próbálkozzon többféle öltöztetéssel.
Még egy: Ön mennyire fázós, vagy melegvérű?
Levele alapján azt gondolom, hogy inkább a fázós csoportba tartozik.
Nem biztos, hogy a baba is olyan lesz, figyelni érdemes.
Remélem tudtam segíteni!
Üdvözlettel: