Kérdezz-felelek
Nemrég tudtam meg, hogy 7 hetes kismama vagyok.
Nagymamánk daganatos beteg, néhány hete izotópos csontvizsgálatot végeztek rajta, ahol én voltam a kísérője. A vizsgálat után a karomra támaszkodva hagyta el a kórházat, tehát közvetlenül érintkeztünk, a vizsgálat után pedig 2-3 órát egy helyiségben tartózkodtam vele.
Nagymama vizsgálata előtt 2 nappal jártam a nőgyógyászomnál, aki akkor azt mondta, nem vagyok terhes. Ez után 2 héttel tudtam meg, hogy várandós vagyok. Nagymama vizsgálata idején a 2-3. hétben lehettem. Tudna nekem valamilyen tanácsot adni? Milyen hatással lehetett ránk? Létezik valamilyen vizsgálat, ami kimutatja történt e károsodás ? Előre is köszönöm válaszát!
A 2 hetes terhesség azt jelenti, hogy még nem volt terhes.
A terhesség elején ha károsodás éri a magzatot, akkor általában vagy egészséges lesz, vagy vetélés lesz a vége. Ezek alapján nem valószínű, hogy ha megmarad a terhessége, bármilyen rendellenességgel is járna.
Egyébként semmilyen speciális vizsgálat nem létezik, ultrahanggal lehet megállapítani, ha fejlődési rendellenesség lenne.