Tisztelt Doktor Úr!
Kb. fél éve voltam fogorvosnál egy problémámmal!
A bal oldalon felülről /mivel a bölcsességfogam nem jött még ki ezen a részen ezért/úgy tudnám elmondani, hogy az utolsó fog előtti fogam /ami tömött, nem gyökérkezelt, de soha nem fájt, semmi bajom nincs vele/ mellett egy kerek piros kis duzzanat jött létre! Először csak piros volt, aztán elkezdett fehér lenni a teteje, begennyedt! Ez a gennyes dolog aztán reggelre mikor felkeltem mindig kifakadt. De a vörösödés a helyen továbbra is megmaradt, s ismét a duzzanat begennyedt, s ez így ment mindig! Az érdekes,az hogy a tömött fogam előtt volt egy lyukas fogam is egyúttal! Ez miatt is mentem el az orvoshoz. Megröngenezte, elmondtam a panaszaimat, ezta gennyes dolgot is, meg is nézte, de akkor mivel reggel volt, s addigra kifakadt már, így tkp. olyan nagyon súlyosnak nem tűnt, csak a lelapult kissé piros részt láthatta, már ha látta rendesen! Megröngenezte, s azt mondta, vagy kihúzzuk, vagy gyökérkezeljük, s azt mondta ez tályog tkp. a fog mellett. Még 1 fogam sem húzták ki, s gyökérkezelésem sem volt soha, de ettől féltem is nagyon. Azt mondta, hogy biztos, hogy a tályog is ez miatt a lyukas fog miatt van, ezért mivel félek a foghúzástól, gyökérkezelés mellett döntöttem! Hát nagyon nagyon fájt, érzéstelenítették, de nem sokat ért! A gyökérkezelés azon a napon meg is volt amikor elmentem, s be akarta tömni a fogat , rárakta azt amivel a fogat megszorítják, amíg a kikevert amalgánnal betömi. Csakhogy amikor ezt rárakta, váratlanul letört teljes egészében a fogam egyik fele. Nem szólt semmit, csak amikor azt mondta öblögessek, akkor vettem észre, hogy valami kiesett a kagylóba de nagy volt. A letört fogam volt. Elkezdte betömni, de ekkor már csak a fél fogam volt meg.A fogam egyik fele tartotta a tömést, de a másik oldalon már így nem volt mi tartsa hiszen ínytől lefelé teljesen letörte. Így valahogy próbálta az ínyhez símítani. Még ekkor sem szólt, hogy letört, csak éreztem nem stimmel valami. Csak annyit szólt, hogy majd nyilván korona kell rá majd. Azt majd megcsináljuk! Hazamentem, s otthon kb 2-3 nap múlva ki is esett a tömés belőle! A gennyesedés azt mondta még ezelőtt,hogy majd meg fog szűnni, hiszen ki van gyökérkezelve a fog, s ugye ettől volt a tályog is, csak nem e melett a fog mellett, hanem a mögötte lévő mellett. A tömés kiesett, s a gyennyesedés is megvolt még egy ideig. Aztán már vissza sem mertem menni, főleg ezek után, amikor az ép fogamat is letörte. Így tkp. azóta is így állok. a fogam gyökérkezelve van, a gyökértömés benne van,de az arra jövő tömés nincs benne! Egy idő után. sokat öblögettem pl. Meridol!-lal is, s vhogy nem gennyedt be többet, s a pirosodás is nagy nehezen elmúlt,de vhogy ha a nyelvemmel végigérintettem ezt a részt, ami nem volt már gyulladt, még mindig érzékeny volt érintésre hátrafelé azon a részen. Ha összehasonlítottama jobb oldalamon lévő ínyrésszel a másik oldalon, vhogy nem olyan volt egészen. Mintha kicsit domborúbb lenne, s nem olyan, mint annak kéne lenni.Fájni nem fáj a kikezelt fogam sem, ami letört,s a tömött utána lévő fogam sem. Nem mertem sokáig enni azon az oldalon, nehogy letörjön a másik fele is, meg harapásra is igy fél féllel nehezebb volt. De aztán már óvatosan végül is enni is tudok vele. De a tályog körüli ínyrész, a leírt módón továbbra is érzékeny maradt, evésnél nem zavart abszolút. Azonban, kb. most egy 2 hete ismét ugyanazon a helyen ugyanott a piros duzzanat ismét előjőtt, s ateteje is fehér lett, aztán elfakad, s nem látni a gennyesedést rajta másnap. Dea vörös duzzanat megmaradt, s kb. 1-2 nap után ismét megduzzad, s begennyed a teteje! Öblögetek Meridollal, fogat mosok, de sok változást nem érzek. Maga a tályog nem fáj, igazából amikor megtellik a gennyel egy kicsit zavaró, mert odaér, érzem a nyelvemmel, s kicsit mintha szúrrna, de ez ha elfakad megszűnik. Mindeközben nem fáj egyik fogam sem, nem lüktet egyik sem. 23 éves vagyok. Azt hiszem új fogorvost kell keresnem ezek uzán! Végigéltem egy gyökérkezelést, csak azért hogy ne kelljen jkihúzni, s közben letörték a fogam kiesett a tömés is, + még a gennyesedés sem múlt el ami állítólag ettől a lyúkas fogtól volt. Mostmár nem tudom egyáltalán ezek után, hogy az állítólagos tályog, miért nem múlik el? Mitől lehet ez nálam? Mert a betömött fogam nem fáj, nincs bajom vele, azzal minden tökéletes. Ezt meg kikezelte. Talán ha kihúzatnám, lehet hogy úgy jobban le tudna tisztulni ez a dolog, s megszűnne a problémám? De vajon meg lehet így fogni a fogat, s ki lehet húzni, v. a szájsebészeten kötök ki? Ettől is tartok! Vagy felnyitják a tályogot? Hogyan? A foghúzástól is félek, hiszen még sosem húzattam! De még egy gyökérkezelést sem szeretnék átélni nagyon rossz volt, nem tudom egy foghúzás jobb e attól? Több tömött foga van, de a tőmés azért még elviselhető! Valamit meg kellene csinálnom, mert attól is félek nehogy nagyobb baj legyen ebből a tályogból, nem tudom mit okozhat ez még így kezeletlenül? Kérem reagáljon valamit erre, s adjon valami tanácsot is! Ön hogy látja, mit javasol, mit kéne tenni! Miért van eza tályog dolog, s miért nem múlt el? stb. Muszáj volt leírnom hosszasabban, mert amúgy nem biztos hogy érthető lett volna az eset.
Válaszát, segítségét előre is megköszönöm!
Bida