Berényi Mariann

Kedves Mariann!

Teljesen kétségbe vagyok esve. 42 éves vagyok. Közel két éve éltem együtt párommal. Mindketten újrakezdtük az életet válás után. Minden csodálatos volt köztünk az első pillanattól kezdve. Nem telt el nap hogy ne beszélgettünk volna órákat akár telefonon is. Voltak problémáink is, de sokkal könnyebbnek éreztem így hogy vagyunk egymásnak. Aztán jött derült égből a villámcsapás három nappal ezelőtt. Egy nézeteltérés. Mire aznap hazaértem összepakolt és elköltözött. Azóta alig áll velem szóba Ha beszélünk is csak vádol , hogy miért nem vettem észre semmi problémát. Annyira hiányzik mintha a levegőt vették volna el tölem. A sírást csak akkor tudom abbahagyni amikor teljesen kifáradok. Minden gondolatom csak ő és ez a helyzet.Nem tudom hétfőn hogyan fogok minkába menni.Aludni csak altatóval tudok.Enni nem tudok. 2 év óta minden este vele aludtam el vele ébredtem. Nem tudom nélküle elképhelni az életem. Még egy héttel ezelőtt is a jövőt terveztük. Még aznap délelőtt is a hétvégére készültünk amikor elment. Mintha más ember lenne nem is az akit annyira szeretek még most is. Biztos voltam abban hogy szeret, és azt is mondja még mindig szeret de mások az elvárásaink a problémáit [anyagi] nem tudja mellettem megoldani. Eddig még ha dolgoztunk is folyamatosan beszélgettünk, ha máshogy nem akkor sms email. Most azt se tudom mikor dolgozik. Egyszerűen úgy érzem elviselhetetlen ez az állapot. Pedig nagyon sok mindent próbáltam úgy csinálni ahogy azt ő akarta. Minden lépésemről tudott, hova megyek mit csinálok. Olyan ez mintha álmodnék. Nem hiszem el hogy ilyen egyszerűen vége lehet egyik napról a másikra. Nem tudom hogy fogom kibirni mikor a maradék holmijáért eljön.Úgy érzem nem tudok továbblépni. Nincs értelme miért felébredni. Minden rá és a közös életünkre emlékeztet. Nem tudom mit tegyek. Elsösegély cseppet próbálok szedni de nem magyon érzem hogy használna.
Várom válaszod!
Köszönöm
D