|
Kérdezz-felelek
A szobatisztaságra szoktatással lenne problémánk! Középső kisfiam 4 éves lesz márciusban és sajnos még nem szobatiszta. Mindent kipróbáltunk már úgy érzem, amit tanácsot kaptunk a gyermekorvostól, védőnőtől, az interneten olvastunk róla, de nem akar működni nálunk és nem tudom, hogy mi lehet az oka!
A bilire is ráül, WC-re is, ezzel nincs gond, de inkább szórakozik rajta, nem a dolgát végzi, utána a pelusba végzi el a dolgát! Egy hétig nem volt pelusa, csak bugyiztunk, de sajnos akkor minden szívfájdalom nélkül belepisilt és belekakilt a bugyiba.
Párszor sikerült neki a bilibe is, akkor nagyon megpuszilgattuk, megdícsértük, büszke is volt magára, azt láttam rajta.
Viszont utána megint kérte a pelust, visszaadtuk és mostanában már csak abba végzi a dolgát, bilibe nagyon ritkán. Nem tudom még mit lehetne tenni, hogy sikerüljön. Pedig okos, értelmes, tudja ő, hogy csak bilibe szabad, mert minden nap többször magától el is mondja, de még sem teszi!
A gyermekorvos már pszichológust javasolt, de igazából nem tudom elképzelni, hogy miben és hogyan tudna ő segíteni, ezért szeretném a véleményét, tanácsát kérni, hogy tudunk-e még valamit tenni, hogy most már sikerüljön! Az első gyermekkel nem volt ilyen gond, ő 2 nap alatt szobatiszta lett. Az a baj, hogy az óvodába is már háromszor mondtam le az időpontot, hogy megy, most a legutolsó szeptember lesz és akkor már 4,5 éves lesz!
Kérem adjon tanácsot nekem!
Köszönettel, tisztelettel: Tünde
A szobatisztaságra való nevelés nem minden gyerek esetében zökkenőmentes, de minden esetben van megoldás! Először is szülő konzultáció szükséges, ahol részletesen át tudjuk beszélni a teendőket, az ön gyerekére szabottan! Ha gondolja keressenek meg, nagyon szívesen segítek, elérhetőségem: 30-355-0177.
Üdv.: