|
Kérdezz-felelek
Van egy 4 éves kisfiam, hosszú hónapok óta talán már évről is beszélhetünk, .....rendszeresen tornáztatja a kukiját, én lehet a saját megnyugtatásomra így hívom, ennél azért a helyzet számomra jóval aggasztóbb. Kb. 1 éve kezdődött először csak havi, majd később heti és mára már napi rendszerességgel, a földön hason fekve ,,olyan mozdulatokkal" dörzsöli a kukiját a földhöz . Egy-két perc után abba hagyja de ez idő alatt beszélni sem tudok hozzá, mert miközben teljesen leizzad olyan mintha önkívületi állapotban lenne......nagyon sok módon próbáltam már hatni rá beszélni vele de sajnos nem tudom jobb belátásra téríteni sehogyan sem, volt rá példa hogy a kiskukiján annyira kidörzsölte a bőrt, hogy orvost hívtam hozzá és kamillás vízbe csücsült egy hétig, illetve kenőcsökkel kellett kenegetnem, hogy a felhorzsolódott bőr rendbejöjjön. Kérdeztem a háziorvost ezzel kapcsolatban, és azt mondta majd abba fogja hagyni legyek türelemmel, ugyanez előfordult már az óvodában is, nagyon kétségbe vagyok esve doktornő, mert nem hinném, hogy ez már normális lenne.
Nagyon várom segítő válaszát!
Előre is köszönöm!
A gyermekkori önkielégítés általában valamilyen szorongást jelez, ezért érdemes lenne alaposan átgondolni, érte-e bármiféle trauma, megrázkódtatás a gyermeket 1 éve, ill. azóta folyamatosan? (Válás, haláleset, új partner, költözés, egyéb környezeti, családi változások) Ha a válasz igen, akkor valószínűsíthető, hogy ott kell keresni a kiváltó okot és rendezni a problémákat, szakértő segitségével!
Az önkielégitéssel kapcsolatban pedig egy gyakorlati tanács, mellyel tapintatosan elháríthatja a pótcselekvést: adjon egy macit, plüssjátékot a kezébe, és kérje meg, hogy altassa el. "Nézd, Brumi ma veled szeretne aludni és hozzád akar bújni. Öleld át, altasd el, de tartsd a takaró felett, hogy kapjon levegőt." Így indirekt módon arra ösztönzi a kisfiút, hogy kezeit lefoglalva ne tudjon másfelé nyúlkálni.Természetesen ennél összetett a háttér hogy ezt a helyzetet megoldja, keressenek meg és szivesen segitek. Elérhetőségem: 3O-355-O-177.
Üdv.: