Balogh Andrea

Balogh Andrea

Gyerekpszichológus
Kedves Kérdezők! Csak a 4-30 év közötti korosztályban előforduló pszichés zavarokkal forduljanak hozzám!

← Összes kérdés

Olvasói kérdés
Kedves Andrea!
Kislányom 3 és 1/2 éves már fél éve jár óvodába és eddig minden rendben volt. Néha persze volt alvás közbeni bepisilés, de az utóbbi hetekben, ez már heti 2-3 alkalommal bekövetkezik és nem csak alvás közben, még hozzá jött, hogy kicsit bemegy a kaki is, pedig soha nem fordult elő ilyen. Nem mer szólni az óvónéninek, ha kakilnia kell és persze kakis a bugyi piros a popsija. Hogy miért nem mer szólni azt azzal magyarázza, hogy azt mondja az óvónéni, hogy "buta".
Féltem kislányom lelki világát. Az óvónénik nem értik a problémámat, és a kislányomét sem.
Kérem segítsen hogyan ne törjön meg a lelke a kislányomnak.
Válaszát előre is köszönöm!
Judit
Szakértői válasz
Kedves anyuka!

Amennyiben a kislánya már volt teljesen szobatiszta, úgy szekunder enurézisről beszélünk az ő esetében, amely hátterében az esetek 95%-ban pszichés problémák állnak. Ez lehet leválási probléma, szorongás és sok más, de ennek kiderítése és kezelése csak személyes találkozás keretén belül érhető el. Ha gondolja keressenek meg, szívesen segítek, elérhetőségem: 30-355-0177.
Balogh Andrea2011. 04. 25. 09:39Még nincs értékelés

Kérdeznél a szakértőtől?

Tedd fel kérdésedet – a szakértőnk igyekszik válaszolni.

Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást.