|
Kérdezz-felelek
Egy 5 éves kisfiú anyukája vagyok. Gyermekem mindig olyan játékokat játszik az óvodában, amiben ő a "rossz" pl: rabló, akit el kell kapni, így mindig őt verik meg.
Minden nap megbeszéljük vele, hogy ne csak ő játssza ezt a szerepet, de az óvónők szerint ezt élvezi. Ha nem játszanak vele, addig provokálja társait, amíg oda nem ütnek, ő viszont egyáltalán nem védi meg magát. Korábban csak egy kisfiú bántotta, aki fojtogatta, nagyon durva volt vele, az én fiam még is kizárólag vele játszott. Lehet, hogy ezért ragadt rá ez a szerep. Elhúzódik tőlem, ha közeledek felé, megijed és összerezzen. Az óvónők szerint attól is változhatott meg a régen kiegyensúlyozott fiam, hogy van egy 7 hónapos kistestvére. Nem tudom, mit csinálhatnánk még, mert ez már 1 éve megy. Pár hete otthon is így viselkedik. Butaságokat beszél, és csinál még akkor is, amikor csak vele foglalkozunk. Miért csinálhatja ezt?
A másik problémánk szintén pár hete kezdődött, újra bepisilt az óvodában, mert nem ért ki a wc-re, és rendszeresen foltos marad a bugyija, mert nem szól, ha végzett a nagydologgal. (pedig ez már teljesen jól működött, szólt, ha kész volt, megpróbálta kitörölni magának a fenekét, aztán mi is megtöröltük) Hiába szólok neki többször, benyitok, hogy ha kész van, szóljon, azt mondja rendben, de mégsem szól. Mindent többször kell elmondani neki, mert nem figyel. Az óvodában például, amikor a többiek már rég mosakodnak, hozzá sokszor oda kell menni, és külön elmondani, hogy most mi jön: álljon fel, tolja be a széket, kézmosás…stb
Szeretném kikérni az ön véleményét is!
Köszönöm szépen!
Egy anyuka
2010.05.18.
Úgy a bepisilésnek, mint annak h szinte kiköveteli magának az agresszív viselkedést lelki oka van, amely feltérképezéséhez és kezeléséhez elengedhetetlen a személyes találkozás. Ha gondolja keressenek meg és szívesen segítek önöknek. Elérhetőségem: 30-355-0177.
Üdv.: