Balogh Andrea

Balogh Andrea

Gyerekpszichológus
Kedves Kérdezők! Csak a 4-30 év közötti korosztályban előforduló pszichés zavarokkal forduljanak hozzám!

← Összes kérdés

Olvasói kérdés
Kedves Andrea!
Kislányom 3 éves elmúlt, most kezdte el az ovit. Szépen beilleszkedett, azonban amióta az oviban du. alszik, itthon este fél 11-nél előbb nem tud elaludni. Hétvégén ha itthon van nem alszik du. és akkor fél 9-kor már alszik. Mit tegyek? A másik kérdésem az lenne, hogy nem játszik a gyerekekkel, azonban minden közös foglalkozásban aktív, rengeteg verset tud, de az ovó néni jelezte, hogy teljesen önállóan játszik, és amikor nála kezdeményeznek a gyerekek, akkor elutasító? Kérem segítsen, foglalkozni kell ezzel a problémával? Segítségét és tanácsát köszönöm! Krisztina
Szakértői válasz
Kedves anyuka!

Az h a kislányának kevesebb az alvás igénye, ebben a korban szinte megszokottnak számít, tehát az nem nagy probléma h ha otthon nem alszik délután, viszont este időben elalszik.
A gyerekek 3-3 és fél éves korukban kezdenek el barátaikkal, ovis társaikkal közösen játszani, tehát pánikra semmi ok, nemsokára elkezdődik nála is az, h nem elvonultan, hanem közösen játszik majd a pajtásokkal.

Üdv.:
Balogh Andrea2010. 01. 17. 17:11Még nincs értékelés

Kérdeznél a szakértőtől?

Tedd fel kérdésedet – a szakértőnk igyekszik válaszolni.

Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást.