Olvasói kérdés
Kedves Doktornő!Nagyon aggódom a kis unokám miatt, 8.éves fiú unokám most másodikos.Az első osztályban elég jó értékelést kapott,a körülményekhez képest, mivel az első iskolából a lányom úgy gondolta már pár hét után hogy másik iskolába viszi az iskolai oktatás színvonala , és az iskolai közeget nem találta megfelelőnek.Sajnos a másik iskolában a tanítónéni /o.f./igen megkülönböztette a később jött gyermekeket,ezt tudomásukra is hozta,különböző jelzőkkel.Az
unokám ezek után ,már nem jókedvűen ment az iskolába egyre többet betegeskedett.A lányomnak lépni kellett és
bement az igazgatóhoz.Az iskolai pszichológus is meghallgatta a gyereket teljesen kiállt mellette, foglalkozott is vele
még a nyáron is.A tanárnő és a lányom megbeszélték a dolgot,az utolsó másfél hónap nyugodtan telt.Az unokám várta az iskolát a nyár után,egész nyáron nem volt probléma egészségileg. Mióta iskolába jár fájlalja a lábát,már kétszer nem tudott menni iskolába ,mivel úgy érzi ,hogy pisilnie kell ,de nem tud, ki lett vizsgáltatva mind a két dolog,nincs semmi probléma az orvos és a leletek szerint. Otthon a gyerek jókedvű nem veszünk észre változást.
A lányom arra gondol ,hogy a gyerek szorong megint. Mit tegyünk?

Szakértői válasz
Kedves nagymama!
Nagyon valószínű, hogy szorongás állhat ismételten a kisfiú viselkedése mögött, amelyre ő különböző betegségek formáját választja, csak hogy ne kelljen szembesülnie a szorongást kiváltó helyzettel. Gyermekpszichológus segítsége szükséges és az, hogy ismételten leüljenek beszélni a tanító nénivel.
Üdv. :