|
Kérdezz-felelek
Kisfiam október közepén múlt el 3 éves. Szeptember 1-től járunk óvodába. A beszoktatással szerencsére semmi probléma nem volt, leszámítva, hogy kb 3 hétig minden nap megkérdezte, hogy mikor megyek érte. Sajnos nem szobatiszta, így a kezdetektől haza kell hoznom fél 1-kor, mert addig nem alhat ott, míg nem lesz szobatiszta. Pelenka nem lehet ott rajta. Eleinte sokat bepisilt, sokszor kellett öltöztetni. Aztán rászokott arra, hogy visszatartotta a pisit, akár egy fél napra is, és csak akkor pisilt, mikor hazaértünk és ráadtam a pelust. 1 hete mikor mentem érte az oviba mondta, hogy pisilnie kell és mondtam, neki, hogy menjünk el a wc-re - az első 2 hónapban nem érdeklődött a wc iránt, sokszor csak kikísérte a többieket, nézte, hogy mit csinálnak - ő ennek nagyon örült és sikerült is belepisilni. Nagyon büszke volt magára. Otthon is sikerült egy párszor. A következő 2 nap is már minden pisilés a wc-be sikerült az oviba, itthon viszont nem hajlandó. Ha van rajta pelus, akkor abba megy, ha nincs rajta, akkor nem szól, csak becsurgat a nadrágba, a szőnyegen, ágyon, fotelben.Hiába kérdezem, hogy kell-e pisilni, mindig azt mondja, hogy nem, majd később, majd ha játszott a játékkal, vagy majd ha apa hazajött. Aztán nemsokára bepisil. Ha elviszem a wc-re, akkor sokszor csak megfogja, de már mondja is, hogy hát most nem jön, nem fog jönni, vagy mindjárt jön, de mégsem sikerül.Nekem a hónap elejétől vissza kellett menni dolgozni, de egyenlőre csak 4 órában tudtam visszamenni, mert sajnos nincs aki hazahozza délben. Viszont már szóltak, hogy januártól nem biztos, hogy megoldható így a foglalkoztatásom. Azt sem tudom, hogy mi a jobb. Ha itthon pelenka van rajta és nem erőltetem, vagy ha nincs rajta pelenka, de mindent összepisil - na meg ősz van, félek, hogy megfázik - és 10 percenként kérdezem, hogy kell-e pisilni. Az biztos, hogy nagyon akaratos egy kispasi én meg nagyon rágörcsölök erre az egészre. A székletkérdés még egyáltalán nem megy, még pelusba és csak állva, hiába mondom, hogy guggoljon le, mert úgy könnyebb. Egész nyáron kisgatyáztunk amúgy, de csak akkor szólt, mikor bepisilt. Néha mondta, hogy vegyünk tiszta ruhát, de sokszor most sem zavarja, ha bepisilt.Attól is félek, hogy hogyan fogja megszokni, hogy egész nap az oviban kell maradni, ott kell aludni, hiszen már 3. hónapja hozom haza délben. Van erre megoldás? Köszönöm válaszát!
Mindenképp javasolnék önöknek egy szülői konzultációt, ahol részletesen át tudjuk beszélni ezt a kialakult állapotot. A pelenka visszaadása nem túl jó ötlet, mivel érzelmi regressziót teremt meg, így sokkal nehezebb ebből az állapotból való kijutás. Ha gondolja keressenek meg, szívesen segítek, elérhetőségem: 30-355-0177.
Üdv.: