SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Negyvenmillió forint állami támogatást is kaphat egy fiatal pár, ha három gyermeket vállal és új lakást vesz

Családinet [cikkei] - 2019-02-22
Akár 40 millió forint támogatást is kaphat egy fiatal pár közös önálló életük megkezdésére segítségként az államtól a családvédelmi intézkedések nyomán - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden.
Novák Katalin hangsúlyozta: a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és a gyermekvállalási támogatás nem zárja ki egymást, egyszerre igényelhető. 

Elmondta: egy fiatal házaspár esetén az általuk igényelt kedvezményes, 10 millió forintos hitel három gyermek vállalása után teljes egészében támogatássá válik. Ehhez új lakás esetén fel tudják venni a 10 millió forintos családi otthonteremtési kedvezményt, amit nem kell visszafizetni, továbbá igényelhetnek egy 15 millió forintos kedvezményes csok-hitelt (akár használt ingatlan vásárlásához is) – fűzte hozzá. 

Ismertette: ha egy anyának diákhitele van, akkor azt lépésenként elengedik, sőt második gyerek esetén akár a csokhoz kapcsolódó hitelből is rögtön elengednek egymillió forintot. Harmadik gyerek esetén további négymillió forinttal kevesebbet kell visszafizetnie a családnak. Mindemellett jelenleg az építkezéseknél az áfa is visszaigényelhető – emlékeztetett. 

A műsorban elhangzott, az idei második félévben 75 milliárd, jövőre pedig 150 milliárd forintot szán a kormány az Orbán Viktor miniszterelnök által vasárnap bejelentett 7 pontos családvédelmi akcióterv végrehajtására. Már júliustól lehet igényelni az újfajta kedvezményes csok-hitelt, és ugyancsak júliustól kérhetik a gyereket vállaló nők a 10 millió forintos kamatmentes állami támogatást. 

Novák Katalin a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, a családvédelmi akcióterv gyakorlatba ültetéséhez új kormányrendeletek, törvények szükségesek. A tavaszi időszakban igyekeznek a lehető legtöbb szükséges törvényt megszavazni, de így is várhatóan csak 2020 januárjáról lép életbe a legalább négygyerekes nők szja-mentessége és nagyszülői gyed.
 


 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Hatéves kisfiú halt meg a születésnapján egy játszóházban: a hatóságok vizsgálják, betartották-e a biztonsági előírásokat

Tragédiával ért véget egy hatéves kisfiú születésnapi ünneplése az oroszországi Ivanovóban. A gyermek egy bevásárlóközpont játszóházában szenvedett súlyos balesetet, miután megpróbált felmászni egy csúszdára. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja