SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

CSOK - Otthonteremtési program részletei

Családinet [cikkei] - 2016-01-05
Ismerteti a kormány az új otthonteremtési programjának részleteit; a családosoknak, vagy a gyerekeket vállalóknak szóló tájékoztató tartalmazza a kedvezmény igénybevételének feltételeit.

A tavaly július 1-jével bevezetett egyösszegű, vissza nem térítendő lakáscélú támogatás, a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) január 1-jétől még kedvezőbb feltételekkel igényelhető - áll az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) háttérintézménye, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet honlapján.

A legfontosabb változások között említették, hogy a lakóingatlanok energiahatékonysági szintjét a jövőben nem kell figyelembe venni a kedvezmény összegének megállapításánál.

Eltörlik továbbá az ingatlanokra előírt 160 négyzetméteres felső mérethatárt, ez azt jelenti, hogy az ennél nagyobb hasznos alapterületű ingatlanokra is igényelhető lesz a csok.

Januártól a külföldön szerzett biztosítási jogviszony is beleszámít az előírt fél éves biztosítási időszakba, ez - a közlés szerint - elősegítheti, hogy a külföldön munkát vállaló fiatalok hazatérve le tudjanak telepedni.

Az előre vállalt gyermekek esetében elegendő, ha csak az egyik szülő 40 év alatti. A változások közé tartozik, hogy az igénylésnél már nemcsak a 16, hanem a 20 év alatti eltartottakat is figyelembe lehet venni, felsőoktatási továbbtanulás esetén pedig a 25 év alattiakat is.

A használt lakóingatlanok vásárlása vagy bővítése esetén járó csok alapösszege 10 százalékkal emelkedik, így egy gyermek után 550-660 ezer forint, két gyermek után 880 ezer-1,43 millió, három gyermek után 1,32-2,2 millió, négy vagy több gyermek után 1,76-2,75 millió forint jár.

Az újonnan épített vagy vásárolt lakóingatlanok esetében a kedvezmény egy gyermek esetén 600 ezer forintra nő, két gyermek esetén 2,6 millióra, míg három vagy több gyermek esetén 10 millió forintra.

Az új lakóingatlant építő vagy vásárló családok közül azoknál, akik jelenleg három vagy több gyermeket nevelnek, illetve a jövőben (a meglévő gyermekeket is figyelembe véve) legalább három gyermek felnevelését vállalják, a normál szabályokhoz képest többletkedvezmények is vannak.

Eszerint akár három gyermeket is lehet majd előre vállalni, melynek határideje 10 év lesz. Ez a határidő akkor is, ha a meglévők mellé csak egy vagy két gyermeket vállalnak, de ezzel a gyermekek létszáma eléri a legalább hármat.

Azokat a gyermekeket is figyelembe lehet venni a kedvezmény összegének megállapításánál, akik után korábban már igénybevettek csokot, vagy a szocpolt, de a korábban kapott támogatás összegét a 10 millió forintos kedvezményből le kell vonni.

A megvásárolandó új lakásnak legalább 60 négyzetméternek, míg családi ház esetén legalább 90 négyzetméternek kell lennie.

Nem feltétel, hogy az igénylőnek vagy családtagjainak ne legyen meglévő lakástulajdona vagy haszonélvezeti, használati joga a kedvezmény igénylésekor.
Az érintett háromgyermekes családok az általuk felvett lakáscélú kölcsönhöz kedvezményes állami kamattámogatást is igényelhetnek. A kamattámogatás maximális időtartama 25 év, és legfeljebb 10 millió forint kölcsönösszegig igényelhető.

A csok bővítésével egyidejűleg ugyanakkor - a visszaélések kiszűrése érdekében - több plusz feltételt is beépítettek rendszerbe, ezek közé tartozik a büntetlen előélet (vagyon elleni bűncselekmények tekintetében).

A három- vagy többgyermekes, új ingatlant építő vagy vásárló családoknál a feltételek közé tartozik, hogy az igénylő nem szerepel a Központi Hitelinformációs Rendszerben, továbbá az igénylést megelőzően legalább 2 évig folyamatosan biztosított volt, ezen belül pedig minimum az igénylést közvetlenül megelőző 180 napban keresőtevékenységet is végzett. A tájékoztatás szerint ebbe nem számít bele a közfoglalkoztatás.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton azt közölte, az új programmal kapcsolatos konkrét kérdésekkel már hívható az Emmi 06-1-795-31-68 telefonos ügyfélszolgálata.

Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkár pedig azt mondta, az igénylők már felkereshetik a pénzintézeteket, tájékozódhatnak és beadhatják kérelmüket.
 

Az új csok-ra szigorúbb épületenergetikai követelmények vonatkoznak

Az új lakástámogatási rendszerre (az új csok) vonatkozó kormányzati intézkedések szigorúbb épületenergetikai követelményekkel párosulnak, amelyekkel az új épületek energiaigénye jelentősen, felére csökkenhet a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) szerint.

Az intézet keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye kiemeli: az épületek energiahatékonyságát szabályozó rendelet kimondja, hogy ha egy épület központi költségvetésből származó támogatás igénybevételével valósul meg, akkor azoknál azokat az energiahatékonysági követelményeket kell érvényesíteni, amelyeket más esetekben csak 2018-tól kellene alkalmazni.

A szigorítás következményeként többek között a falaknak, nyílászáróknak, födémnek a jelenleg érvényes szabványoknál mintegy 40 százalékkal energiatakarékosabbnak kell lenniük. Minden beruházás az eddigieknél jóval nagyobb energia-megtakarítást eredményez majd, köszönhetően a költségoptimalizált szintre vonatkozó épületenergetikai előírásoknak - közölték.

A közlemény idézi Szalai Gabriellát, a MEHI munkatársát, aki elmondta: nemcsak az építészek, hanem a mérnöktársadalom számára is elengedhetetlen, hogy a csok-os lakások tervezésénél, építésénél tisztában legyenek az új szabályok érvényességével. Az építtetők számára is elemi kérdés, hogy most épülő házuk, lakásuk ne váljon pár éven belül energetikailag elavulttá, és emiatt veszítsen értékéből.

Fontosnak nevezte, hogy az új lakástámogatások odaítélésénél és az elkészült épületeknél a hatóságok ellenőrizzék, hogy valóban teljesülnek-e a jogszabályok által előírt követelmények.

Forrás: MTI
Fotó: photostock/FreeDigitalPhotos.net

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

Fényes nappal rabolták el a hipermarketből és késelték meg a 3 éves kisfiút – a rendőrök az utolsó pillanatban értek oda

Egy teljesen átlagosnak induló bevásárlás pillanatok alatt változott rémálommá a nebraskai Omahában, amikor egy zavart nő kést ragadott egy Walmartban, és túszul ejtett egy hároméves kisfiút, Cyler Hillmant. Az esemény mély nyomot hagyott a családban és a közösségben egyaránt, rávilágítva a hasonló helyzetek kezelésének kihívásaira.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja