SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Különleges szaunaélmények a siófoki Galerius Fürdőben

Családinet [cikkei] - 2019-03-07
 [X]
2018 rekordév volt a siófoki Galerius Élményfürdő és Wellnessközpont történetében, hiszen soha nem fogadtak még ennyi látogatót. Ennek megfelelően idén bővül is a 12 éves fürdő: átalakítják a szaunavilágot, hogy még több látogató tudjon részt venni a folyamatosan teltházas szaunaprogramokon.

2017-hez képest tavaly 12 százalékkal érkezett több vendég a Galerius Fürdőbe – mondta el Balogh Renáta fürdővezető. Már 2018 első hónapjaiban kiemelt forgalmat könyvelhetett el a Galerius, az év végéig pedig összesen 170 ezer látogatót fogadtak. Ez annak is köszönhető, hogy egyre népszerűbbek a fürdő szaunaprogramjai, és sok vendég kifejezetten ezek miatt érkezik.

Balogh Renáta elmondta, hogy küldetésüknek tekintik a szaunakultúra fejlesztését, ezért nyolc éve dolgoznak együtt egy professzionális szaunamester csapattal. Eleinte csak hétvégén tartottak szaunaprogramot a fürdőben, de akkora érdeklődés volt ezekre, hogy már hétköznapokon, szerdán és pénteken is vannak rendszeres szaunaszeánszok.

Az alapkelléknek számító aromák mellett zenével, fényekkel, a kiemelt alkalmakkor pedig különleges showelemekkel is feldobják a szaunázás élményét. De azokra a vendégekre is gondoltak, akik a hagyományosabb szaunázás hívei: februártól havonta egyszer „klasszikus", a szaunázás alapjaihoz visszatérő programon vehetnek részt az érdeklődők.

A szaunázás szerelmesei mellett a családoknak is készül speciális programokkal a Galerius. Az élménymedencék és a legnagyobb kedvencnek számító 88 méteres óriáscsúszda mellett kiemelt időszakokban, például március 15-17. között gyerekeknek szóló animáció, illetve aquafitness is várja a családokat. A hosszú hétvégén „forradalmi", a nemzeti ünnephez kapcsolódó szaunaszeánszra is lehet számítani – mondta el Balogh Renáta.

Az év további részében is lesznek különleges programjai a fürdőnek. A hagyományokhoz híven július első szombatján, azaz idén július 6-án tartják meg a Galerius Fürdő születésnapját. Ősszel pedig a szaunázók hétvégéje lesz a legkiemelkedőbb esemény, amelyet az év fő attrakciójának is szánnak – árulta el Balogh Renáta. Ekkor mutatkozik be ugyanis a Galerius megújult szaunavilága, amelyet nyáron építenek át, hogy még több vendéget tudjanak fogadni. A jelenleg ott található 35 fős finn szauna helyett ősztől már egy 60-70 fő befogadására alkalmas új szauna várja majd a programokra érkező látogatókat. Az eredetileg tíz éve kialakított, már így is nagyon korszerű szaunavilág sokkal modernebb fény- és hangtechnikát is kap.

 

További információ: www.hellosiofok.hu

Facebook: https://www.facebook.com/hellosiofok/

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja