SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Már megjelentek a mikulások…

MoonLady [cikkei] - 2004-11-17
Biztos többen is észre vették már, hogy fogyasztói társadalmunkban, mintha rövidülne az ünnepek közti időszak. Évről évre egyre korábban jelennek meg először csak a mikulás csokik, majd a karácsonyi, figyelemfelhívó díszítések, kecsegtető akciók, a boltokban, áruházakban...

Minap, szokásos vásárlásomat intézni, betértem a már jól ismert közértbe, és egyből piros mikuláscsokik tömege vigyorgott rám. Ott ácsorogtak tömött sorokban a legfeltűnőbb helyen, vagy négy polcot is elfoglalva, különféle méretben, a nélkülözhetetlen egyenpirosban.

Kicsit kimeredt a szemem. Épphogy október hónapnak vége, és lám, egyik napról a másikra, hirtelen felbukkannak a csoki mikulások. Hátha valaki már jó előre be szeretne vásárolni belőlük - gondolták az előrelátó kereskedők. Mintha nem lenne elég idő december elején megvenni, eme igen kényes, törékeny, de annál kelendőbb édességeket.

A választékkal nincs is gond, tényleg a bőség zavara; 5-6 féle méret, és forma. Különböző arckifejezésű, mókás, jóságos, vagy épp kissé groteszk arcú miku csokik tolonganak a polcokon, puttonyt, játékokat, virgácsot, vagy amerikai hatásra, kis karácsonyfát szorongatva.

A minőség azonban évről évre, egyre több kívánni valót hagy maga után. Felbukkantak a "nugát jellegű", "tejcsokoládé jellegű" csokoládé imitátorok is a piacon. Persze ezek a legolcsóbbak, de az ízük, az valami rémes.

Csokoládénak, szerény véleményem szerint, nyoma nem nagyon van bennük, csak valami puha, ízetlen, nehezen nyelhető massza lesz a szájban. Vajon miből készülhettek? Rágondolni sem merek. Ilyenkor nosztalgiával merengek el, gyermekkorom igazi, finom tejcsokoládéin...

Viszont nem mindenki tud pár ezreket, csak mikulás csokikra áldozni, pláne ha nagy a család, és például sok a gyermek, unoka, rokon gyerek (a nem sokkal utána betoppanó, az anyagi leamortizálódást leginkább előidéző karácsonyról már nem is beszélve). Egy kispénzű nyugdíjas, vagy szülő, biztos nem a Milka, Nestlé, vagy egyéb, ízében az elvárt minőséget nyújtó, márkás csokikat veszi meg.

Így hát maradnak, az olcsóbb, ízetlen, csokoládénak nevezett termékek. A lényeg, hogy kereskedők jól járjanak. A gyereknek meg mindegy, hogy mit fal be két perc alatt, nem?...

Szerintem nem.

De próbáljon csak meg a szülő mikulásra narancsot, banánt, mogyorót csempészni a gyerkőc cipőjébe. Éktelen üvöltés lesz az eredménye, hogy hol van a mikuláscsoki. Mert ez ilyenkor jár. Mindegy milyen, csak a megszokott, piros ruhás, üreges csoki figura legyen.

Még jó, hogy mikulás is csak egyszer van egy évben.

Fotó: condesign/Pixabay.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Hatéves kisfiú halt meg a születésnapján egy játszóházban: a hatóságok vizsgálják, betartották-e a biztonsági előírásokat

Tragédiával ért véget egy hatéves kisfiú születésnapi ünneplése az oroszországi Ivanovóban. A gyermek egy bevásárlóközpont játszóházában szenvedett súlyos balesetet, miután megpróbált felmászni egy csúszdára. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja