SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Új vizekre "hajózunk" - Kirakó játék fűzése gyöngyből

Hollenczerné Balogh Ilona [cikkei] - 2016-08-19
A gyöngyfűzésnél fontos, hogy a gyerekek és a szülők együtt alkossanak. Az is fontos, hogy a közös munka után lehetőség nyíljon egy kis játékra is. Hogyan játszunk a gyöngyből készült alkotásokkal? Ez attól függ, hogy mit fűztettek? Ma egy puzzle fog készülni, még pedig gyöngyből. Most felkaptad a fejed, hogy hogyan lehet kirakót készíteni? Megmutatom...

Tulajdonképpen teljesen egyedül elkészítheted Te is, a saját ötleteid alapján. Nézzük az első lépéseket! Szükséged lesz egy négyzetrácsos füzetre, én A/4-es méretre dolgoztam. Minden második négyzetbe köröket rajzoltam, nem szükséges, hogy szabályos körök legyenek. Ezt a feladatot már gyerekek is el tudják végezni, de nagy odafigyelést igényel. Amikor megrajzoltatok egy sort, akkor a következő körök már az üres négyzetek alá kerülnek. Tehát sakktáblaszerűen rajzoljátok a köröket!

Gyöngyfűzés - kirakó játék gyöngyből

Felrajzoltam a puzzle négyzet méreteit, váltakozva 6 és 5 egységnyi területeket kerítettem be. Mit jelent az egység? Olyan mintha csúcsára állított négyzet csúcsain látnád a köröket. A körberajzolt négyzetben 6 ilyet kell látnod. A mellette lévőbe pedig csak 5 ilyen négyes kört fogsz látni. Nézd meg jól a képet! Én már megterveztem a kiraknivalót is. Természetesen Te is tetszőlegesen készíthetsz rajzot. A lényeg az, hogy összefüggő képet alkossanak a négyzetrészek.

Gyöngyfűzés - kirakó játék gyöngyből

Itt láthatod az elkészített puzzle lapokat. Megmutatom, hogy hogyan kell megfűzni. wink

Nézzük a hozzávalókat! 0,35 vastagságú rézdróttal dolgozunk. 5 mm-es fehér és fekete viaszgyöngyöket fogunk felfűzni. A 6 egységnyi négyzethez 95 cm-es drót kell, az 5 egységnyihez pedig 70 cm. Azt tanácsolom, hogy a nagyobb négyzeteket fűzze a felnőtt, a kisebbeket a gyerek. Amikor nehezebb részhez értek, akkor segíts be a fűzésbe, vagy cseréljetek, mert néhol a nagyon is vannak könnyebb részek. 1-1 páros elkészítéséhez kb. 30-40 perc szükséges. Ha nagyon ügyesek vagytok, akkor 3-4 óra alatt teljesen elkészülhettek párban! laugh

A bal felső négyzet fűzésével kezdünk.

Gyöngyfűzés - kirakó játék gyöngyből

A félbehajtott 95 cm-es drótra fűzz 3 db fehér gyöngyöt! A baloldali drótra még 1 db fehéret, de ne engedd leesni és szemből fűzd bele a másik drótot! Utána húzd szorosra, arra ügyelj, hogy a drótszálak közel egyenlők legyenek! Ez lesz az első négyes egységünk.

Gyöngyfűzés - kirakó játék gyöngyből

A jobbra és balra is fűzz fel 1-1 db fehér gyöngyöt!

Gyöngyfűzés - kirakó játék gyöngyből

A következő 1 db fehér gyöngy újra szembefűzéssel kerül fel.

Gyöngyfűzés - kirakó játék gyöngyből

A továbbiak hasonlóan készülnek, figyeld a mintát! 3 fehér négyes után már feketével folytatjuk...

Gyöngyfűzés - kirakó játék gyöngyből

Elkérkeztünk az utolsó négyeshez, most már fordulni fogunk. Balra 2 db fekete gyöngy került és a következő 1 db gyöngyben lesz a szembefűzés. Most oldalt látható a zárás. Minden zárásnál ez az utolsó lépés.

Gyöngyfűzés - kirakó játék gyöngyből

A felfelé mutató drótra 2 db fekete gyöngy került és még 1 db, amiben zárunk. Ezt minden fordulásnál kell alkalmaznod.

Gyöngyfűzés - kirakó játék gyöngyből

A folytatást néhány lépés múlva mutatom, mert itt jobban látszódik, mint a fekete részen.

Szembefűzés után a "belső" dróttal belebújunk a középen haladó gyöngyök éppen aktuális darabjába! És ekkor 2 db fehér gyöngy látható a négyes gyöngyökből!

Gyöngyfűzés - kirakó játék gyöngyből

A drót áthúzása után még 2 db fehér gyöngy kerül felfűzésra a tanult módon. Elkészült egy újabb négyes! Végigfűzöd a sort, jön a zárás és a fordulás. Magad előtt tetszőlegesen helyezheted, forgathatod a mintát, de minden sor végén egyeztess, nehogy hiba miatt bontanod kelljen!

Gyöngyfűzés - kirakó játék gyöngyből

A többi elem is látható fentebb. Az alapján fűzd meg a többit is! Szerintem jobb, ha megrajzoltad füzetben (vagy kinyomtattad) és feldaraboltad. Mindig az éppen készülő alkotás legyen előttetek fűzés közben!

Itt megnézheted a kirakó videóját: wink

Amennyiben azt gondolod, hogy ez „csak” egyszerű kirakó, mint a többi, akkor nagyon tévedsz! Gondolj bele, hogy az elkészítése során fejlesztette az ujjak mozgását, megtanította a minta leolvasását, követését, tehát fejlesztette a megfigyelőképességet, logikát, türelmet, kitartást, a közös munka öröme is fontos, és garantált a többszörös sikerélmény! A kirakózással nem ér véget a játék. Lehet versenyezni, hogy ki rakja ki hamarabb. Lehet feltételeket szabni, hogy sorba kell kirakni, vagy amit a kezedben tartasz, azt pontosan a helyére kell illesztened. Nagy figyelmet igényel, hiszen nem egyformák a „négyzetek” és egymásba kell csúsztatni. Eldöntheted, hogy jobbra vagy balra ússzon a hajó! Kirakhatod úgy is a hajót, hogy a tükörképét kell kiraknod. Látod, hogy milyen sokoldalú ez az alkotás? Találj ki Te is újabb lehetőségeket!

Gyöngyfűzés - kirakó játék gyöngyből

Még egy fontos dologról nem beszéltünk. A hozzá szükséges gyöngy mennyiségről, ami közel 900 db gyöngy. Kicsit soknak tűnik… Ebben igazad van. DE lehet vásárolni nagyobb kiszerelésben gyöngyöket, akkor már nem is olyan sok az ára, illetve megfűzheted kisebb gyöngyből is, pl. 4 mm-esből és vékonyabb dróttal is. Amennyiben további segítségre, ötletekre van szükséged, akkor keress meg a Mesés gyöngyök Facebook oldalamon!

 

Jó alkotást! Legyen „mesés gyöngyéleted”!

 

A cikksorozat további részei:
Játékos feladatok gyöngyből készített gömbökkel
Fűzzél velem nyári kristályvirágot!
Mesés gyöngyfűzés - készítsük el a mese szereplőit!
Játszva fűzz gyöngykockákat!
Gyöngyből készített csillagok a karácsonyfán "Gyűrűcsillagot" fűz a család...
Meglepetés Valentin-napra

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

Több kevéssé ismert helyi családi kedvezmény, amelyet most lehet igényelni

Sok család csak az országos támogatásokat figyeli, pedig egyes önkormányzatok külön pénzzel, ingyenes utazással vagy az étkezési díj átvállalásával segítik a helyben élőket. Mutatjuk, hol milyen segítség kérhető 2026 augusztusában, és melyik határidőt nem szabad elmulasztani.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja