SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Dísztányér készítése vidám tavaszi mintával

Kandikó Éva [cikkei] - 2010-04-01
Talán a húsvéti ünnepek előtt-alatt van annyi szabadidőnk, hogy készítsünk néhány dísztárgyat, akár gyermekeinket is bevonva a műveletbe, hiszen nem túl bonyolult technikáról van szó.

Szükséges anyagok:


Átlátszó üvegtányér
Dekupázs ragaszó, mely átlátszóra szárad
Szalvéta
Egy vastagabb és egy vékony ecset
Szivacsecset
Vizes tál
Akril festékek a szalvéta színéhez igazodva, 2-3 féle
Akril spray

1. Először mossuk el mosószerrel, forró vízben a tányért, szárítsuk meg alaposan.

2. A kiválasztott szalvétából tépkedjük ki a mintát, amelyet a tányéron szeretnénk viszontlátni. Használjuk a körmünket, egyik kezünkkel fogjunk rá a mintára belülről, másuk kezünk körmével pedig apró mozdulatokkal, óvatosan haladva segítsünk a tépésben.

 

3. Válasszuk le a szalvéta színes rétegét, a másik kettőre nem lesz szükségünk

4. Kenjük le a ragasztóval a tányér hátulját. Használjunk széles, lapos ecsetet, és ügyeljünk rá, hogy mindenütt befedje a tányért a  ragasztó, majd várjunk néhány percet, hogy megszikkadjon. Nem kell száraznak lennie.

5. Helyezzük a tányér aljára a szalvétát, színével lefelé. Óvatos mozdulatokkal, esetleg egy száraz, puha ecsettel simítsuk oda a felülethez, belülről kifelé simogassuk ki a szalvéta alól a levegőbuborékokat.

6. Kenjük le az egész tányért ismét ragasztóval, de vigyázzunk, nehogy elszakítsuk a szalvétát. Hagyjuk megszáradni a tányért. Ezen a képen látható, hogy a tányér bal szélén már szárad a ragasztó, kezd átlátszóvá válni.

7. Fehér akril festékkel, vékony ecsettel fessük le a mintát, hogy kiemeljük a színeit. Ügyeljünk a körvonalaknál, hogy ne fessünk ki a mintából.

8. Amikor a fehér akril megszáradt, vegyük elő a szalvéta színéhez illően kiválasztott, háttérnek szánt festékeket, esetünkben a sárgát és a fehéret. Keverjünk ki olyan árnyalatokat, melyeknél elérhetjük a színátmenetet. A szivacsecsettel kezdjük el tupfolni először a világosabb színt, körbe a minta mentén. Utána a sötétebb árnyalatokkal haladjunk a tányér széle felé.

9. Ha elkészültünk, az akril spray-vel – esetünkben fehérrel, de tulajdonképpen mindegy, milyen színűt használunk, már nem fog átlátszani a tányér – fújjuk le kétszer a tányér hátulját. Ezzel elérjük, hogy ha bő vízben áztatni, mosogatni nem is tanácsos a tányért, de egy könnyed elmosást kibír.



Természetesen sokféle módon dekorálhatjuk a tányérunkat, festhetünk neki arany vagy ezüst szegélyt, de ragaszthatunk rá egész szalvétát is, akkor ilyen eredményt kapunk:


 

Ha kérdésed van, vagy tanácsra van szükséged, írj kommentet, szívesen válaszolok.
betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

Több kevéssé ismert helyi családi kedvezmény, amelyet most lehet igényelni

Sok család csak az országos támogatásokat figyeli, pedig egyes önkormányzatok külön pénzzel, ingyenes utazással vagy az étkezési díj átvállalásával segítik a helyben élőket. Mutatjuk, hol milyen segítség kérhető 2026 augusztusában, és melyik határidőt nem szabad elmulasztani.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja