SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Négy magyar futott az olimpiai lánggal

Családinet [cikkei] - 2008-05-07
Akik bebizonyították, hogy nincs előttük akadály, ha mások életén tudnak javítani.

A Samsung tavaly meghirdetett, „Fuss az olimpiai lánggal!” programjának keretében kiválasztott 4 résztvevő foghatta kezébe az Olimpiai lángot.
Halász Judit színművésznő, Barabás Éva, az RTL Klub műsorvezetője, Dr. Lakatos Katalin a BHRG Alapítvány szakmai vezetője és Kovács István, Mikulás nagykövet Qionghaiban, Hainan szigeten képviselték Magyarországot az Olimpiai fáklyafutáson.

Az Olimpiai fáklyafutás
Kínában összesen 19 400-an futhatnak idén a lánggal, közülük 1427 embert delegált a Samsung, Kínából és a világ minden tájáról. Kína területére a láng Hongkongon át érkezett, majd innen vitték át Sanya-ba, ahol egyébként a magyar csapat is lakik. A tervek szerint a lángot felviszik majd a Mont Everestre is – ha az időjárás megengedi.

A kiválasztás szempontjai
A "korlátok legyőzése egy jobb életért" mottóval meghirdetett programban olyan férfiak és nők adhatták le pályázatukat, akik tetteikkel, teljesítményükkel bizonyították saját példájukon keresztül, hogy jobbá tudták tenni minden nehézség ellenére saját maguk, vagy környezetük életét. A két legsikeresebb civil pályázó Dr. Lakatos Katalin és Kovács István lett, ők Halász Judittal és Barabás Évával teljesítették a 300 méteres távot.
 

A csapat
Halász Judit Kossuth- és Jászai díjas, a Magyar Köztársaság Tiszti keresztjével kitüntetett színésznő és énekes, akinek gyermekdalain több generáció is felnőtt. Hivatása mellett az UNICEF jótékonysági nagyköveteként elkötelezett a gyermekek segítése és támogatása mellett, hogy biztonságosabb és szebb világban nőhessenek fel.

A gyerekek megválasztották (Magyarországon elsőként) a lengyel gyerekek által alapított Mosolyrend Lovagjának, amelyet II.János Pál pápa és Peter Ustinov is megkapott. A közönség szavazatai alapján 2003-ban tagjává vált a „Halhatatlanok Társulatá”-nak.
Két civil alapítvány is megtisztelte elismerésével. A kecskeméti Európa Jövője Egyesület, Európa Gyermekeinek Jövőjéért díjjal jutalmazta, a móri Aphelandra Alapítvány pedig „.A humanizmus eszméjét megvalósító alakításaiért és az emberi kapcsolatokat ápoló gyönyörű dalaiért” Aphelandra kitüntetésben részesítette.

Barabás Éva, az RTL Klub műsorvezető – riportere. A népszerű televíziós személyiséget a gyerekek szintén a Mosolyrend lovagjává választották.  Számos karitatív szervezet munkájában és támogatásában vesz folyamatosan részt, mint például az Egy csepp figyelem Alapítványéban (www.egycseppfigyelem.hu). Tagja továbbá a Jövőbarát alapítványnak, melynek célja, hogy a fiataloknak egy értelmes célokkal teli jövőbe mutató programot, esti társaságot és szórakozást nyújtson (http://www.jovobarat.hu). Éva mindemellett az SOS Gyermekfalvakban élő gyerekek magyarországi nagykövete.

 
Dr. Lakatos Katalin a BHRG Alapítvány szakmai vezetője,
aki sajátos nevelési igényű gyermekeknek nyújt nap, mint nap fizikai és szellemi segítséget.
Az alapítvány (www.bhrg.hu) keretében többek közt orthopédiai elváltozásokkal küzdő, halmozottan sérült, tanulási, magatartási, figyelemzavaros gyerekek, továbbá állami gondozásban élő fiatalok, valamint autista óvodai és iskolai csoportok kapnak segítséget.
Dr. Lakatos Katalin számos szakterületen szerzett végzettséget, amelynek köszönhetően a gondjaira bízott fiatalokat folyamatosan tudja fejleszteni, képességeiket javítani. Többek közt úszó szakedzőként, alkalmazott művészi torna mesterként, speciális pedagógia szakos tanár és szakpedagógusként, valamint speciális ellátásra szoruló gyermekek és a családjaik tanácsadójaként is tevékenykedik.


Kovács István, Mikulásnagykövet aki különféle jótékony célokért fut világszerte. (http://www.mikulasnagykovet.hu).
A maratoni távot hivatalosan 1977-ben teljesítette először.
1992-ben elfutott Barcelonába az Olimpiára. A megközelítőleg 2300 kilométert, átlagban napi 40 kilométer megtételével, másfél hónap alatt teljesítette. 1994-ben a magyar Népfőiskolák helyszíneit felölelő útvonalat, Sárospataktól Zalaegerszegig, összesen 800 kilométert két és fél hét alatt futotta le. Ekkor gyűjtött első alkalommal adományt egy zalalövői kislány csontvelő átültetéséhez.

A Mikulás-futás 1995-ben indul el hódító útjára a szervezésében. Első alkalommal 13 magyarországi települést érintett az esemény. Ma már több mint ötven helyszínen mozognak ennek keretében a fiatalok.
A Nyuszifutásra egy évvel később, 1996-ban került sor először, húsvétkor és azonnal óriási támogatottságra talált. A mai napig töretlen népszerűségnek örvend ez a kezdeményezés országszerte. Ezeken, az évek során hagyománnyá vált rendezvényeken nyolc-tízezer gyerek vesz részt tevékeny közreműködőként. Kovács István 1998-ban találkozott első alkalommal Joulupukkinval, a Mikulással. Akkor hat ország, több mint tízezer gyermekének üzenetét adta át neki. Cserébe hivatalos kinevezésként Mikulásnagykövet lett. Azóta a Mikulást képviselve a Föld számos pontjára ellátogatott.
 
A program

A magyar csapat helyi idő szerint 2008. május 3-án, szombaton érkezett meg Hainan szigetre a Sanya-i repülőtérre.
A hétfő a pihenésről szólt. A magyar csapat megnézhette a „világ végén” található a Nanshan hegy előtt a tengerből 108 méter magasra kiemelkedő Buddha szobrot, illetve a Nanshan templomot, amely az egyetlen a Kínai Népköztársaság fennállása óta épült buddhista templom. Építészetileg a Tang dinasztiai előtti stílust követi, körülötte botanikus kert fekszik.
Innen a Nantian melegvizű forrásokhoz vezetett az út, amely Kína leghíresebb forrása.  Helyenként 57 fokos a víz a medencékben, azonban a bátrabbak is megelégedtek a 45 fokos vízzel. Összesen 67 kisebb - nagyobb melegvizes medence várta a pihenni vágyókat.

A futásra május 5-én került sor. A magyar csapatból elsőként Barabás Éva vehette a kezébe a fáklyát 15.45-kor. Ő Kovács Istvánnak adta tovább az Olimpia szellemiségét képviselő lángot. Dr. Lakatos Katalin 16.03-kor és Halász Judit 16.57-kor kapta a kezébe a fáklyát.
Az utcán lévő tömeg fantasztikus volt. Qionghaiban az utak tele voltak emberekkel, akik őszinte és végtelen örömmel fogadták a futókat. A táv végén odarohantak hozzájuk, hogy készíttessenek magukról és a távolról érkezettekről egy-egy fotót. Szinte mindenki kezet akart fogni a magyarokkal, illetve megpróbálta megérinteni a fáklyát. A magyar csapatnak hihetetlen melegszívű fogadtatásban részesítették a helyiek.

Vélemények
Barabás Éva
„Lehet, hogy egy titkos vágyam vált valóra? Mindig arra a pillanatra vártam, hogy ki gyújtja meg végül az olimpiai lángot, így most is érdekel, hogy ki az, akit Pekingben ez a megtiszteltetés ér! Gyerekkorom óta tudnám sorolni, hogy kik azok az olimpiai bajnokok, akik életünk részei lettek. A mai nappal egy hatalmas játék részese lehettem, ajándék volt ez a nap!”

Halász Judit
„Igazság szerint még tudtam volna futni.  Fantasztikus élmény volt. Annyi ember állt az utcán, amennyi csak Kínában lehet!”

Kovács István
„Életre szóló élményben volt részem. Ezt nem lehet soha elfelejteni!”

Dr. Lakatos Katalin
„Fantasztikus volt, az előkészületektől egészen a futásig, ami az elmúlt két nap megkoronázása. Nagyon megbecsültek minket, örülök, hogy itt lehettem!”

Videóbeszámoló május 12-től a www.samsungsport.hu-n lesz olvasható, nézhető.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

Fényes nappal rabolták el a hipermarketből és késelték meg a 3 éves kisfiút – a rendőrök az utolsó pillanatban értek oda

Egy teljesen átlagosnak induló bevásárlás pillanatok alatt változott rémálommá a nebraskai Omahában, amikor egy zavart nő kést ragadott egy Walmartban, és túszul ejtett egy hároméves kisfiút, Cyler Hillmant. Az esemény mély nyomot hagyott a családban és a közösségben egyaránt, rávilágítva a hasonló helyzetek kezelésének kihívásaira.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja