Az álom lágyan ringató, simogató folyama épp kezdte volna elringatni törődött testemet, amikor csörgött a telefon. G kollégám érdeklődött, hogy vagyok.
Elpanaszoltam neki, hogy fáj a karom, nem tudok csinálni semmit, mert mindenhez két kéz kell, be vagyok gipszelve, utálom a gyógyszereket stb... Együttérző cöccögéssel végighallgatott, egy kicsit viccelődtünk, majd letettük. Lám, milyen rendes kollégáim vannak!
Jó érzéssel gyűrtem hasam alá a kispárnámat, és elkezdtem lemerülni alfába, amikor megszólalt a telefon. P kollégám érdeklődött, hogy vagyok.  Elpanaszoltam neki, hogy fáj a karom és be vagyok gipszelve, utálom a gyógyszereket stb... Együttérző hümmögéssel végighallgatott, egy kicsit viccelődtünk, majd letettük. Lám, milyen rendes kollégáim vannak!
Elővettem egy könyvet, mert van még egy pár kollégám, azért sem fogok aludni. A második oldal közepe táján azonban éreztem már, hogy húz magához Morfeusz ölelő karja. Nem is tiltakoztam, hunyok egy kicsit, legalább regenerálódik törékeny testem. (Az utóbbi időben a túlfeszített tempó, a hajszás életmód nagyon megviselt, jó ha 116 kiló vagyok. Teljesen összeestem...) Már kezdődött a színes karikák végtelen tánca, amikor megszólalt a telefon. Sz kollégám telefonált, hogy vagyok.  Elpanaszoltam neki, hogy fáj a karom, és utálom a gyógyszereket stb... Együttérzően végighallgatott, megpróbált viccelődni, aztán letettük. Azért rendes kollégáim vannak!
Na ezek majd biztos elmesélik a többieknek, hogy meg fogok dögleni, rendben van, lehet végre aludni egy jót. Fülemre húztam a takarót, a rohadt életbe, akkorát alszom, hogy az ítéletnapi harsona is csak rezgővel ébreszt fel!
Persze a telefon megszólalt és T kollégám érdeklődött hogy vagyok. Fáj a karom. Gipsz. Vicc. Hehe... Szia!!!!
Ezek utám még telefonált T kolléganőm, hogy G-től hallotta, beteg vagyok, S kollégám, hogy mi a jelszó a gépemen, mert kéne egy file, B kollégám, hogy természetes gyógymódokat ajánljon és a főnököm, hogy mikor megyek dolgozni. El is ment a kedvem az egész betegségtől. Berágtam és kikapcsoltam a telefont, a drótosat meg kihúztam a falból. Kész. Most pedig alszom, ha a fene fenét
eszik, akkor is!!!!
Éppen párásan fénylő söröskorsó mellől figyeltem a lengén öltözött táncosnőket, illatos fátylaik lebbentek a halkan zsongó zene ritmusára, amikor a csengő durván visszarántott a valóságba. Kókadtan araszoltam az ajtóhoz, ki
a bánat az, mi a francot akar?!
- Képzeld! - lihegte Picur. - Nem tudtalak felhívni! Elromlott a telefonotok? Na mi van veled, hogy vagy?
Állítólag ilyen belilult fejet akkor látott utoljára, amikor Jóska bácsit megütötte a guta. Ilyen ordítást meg akkor, amikor a Sanyi bácsi lábára ejtettek egy ötös kazánlemezt. Ezeket már a fröccs mellett mondta el, amire behívtam, mert én is éreztem, hogy túlzás volt simán bevágni az ajtót (lila fejjel ordítva) a legjobb cimborám előtt.
Picur vitte az üzenetet a munkahelyre, hogy  fáj a karom, nem tudok csinálni semmit, mert mindenhez két kéz kell, be vagyok gipszelve, utálom a gyógyszereket, de legjobban utálom, ha naponta kétszázszor felhívnak. A főnökömnek is üzentem, de Picur azt mondta nem adja át, gondoljam át még egyszer.
Most itthon vagyok. Fáj a kezem, szedem a gyógyszereket. De minden gyógyszernél többet ér a kisfröccs. Naponta háromszor kettő!