SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Intenzív osztályon a világ legidősebb kismamája

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-09-18
Gyermekei születése után intenzív osztályon ápolják a 74 éves asszonyt és 78 éves férjét, aki szívinfarktust kapott.

A világ legidősebben szülő asszonyát, a 74 éves indiai Erramatti Mangayammát a biztonság kedvéért intenzív osztályon tartják, mióta világra hozta ikerlányait. Férje, a nála négy évvel idősebb Raja Rao a szülés után nem sokkal szívinfarktust kapott, így ő is kórházban van – írja a Sun.

A pár 1962-ben házasodott össze, és 57 évet vártak a gyermekáldásra. Eredetileg örökbefogadáson gondolkodtak, az orvosok azonban inkább a mesterséges megtermékenyítést javasolták nekik, tekintettel az asszony remek fizikai állapotára. Igaz, a feleség tíz évet letagadott a korából.

Mivel Ermatti már 25 éve nem menstruál, donor petesejteket termékenyítettek meg a férje hímivarsejtjeivel. Már az első beültetés sikeres volt, így szeptember 5-én császármetszéssel világra jöttek az ikerlányok.

Közvetlenül a szülés után a büszke apuka még boldogan tudatta a sajtóval, hogy Isten kegyelméből két lánygyermekkel bővült a családjuk. Másnap azonban összeesett.A rokonság bejelentette, hogy szükség esetén felnevelik a lányokat.
 

Hatvan felett anyává válni

Noha Erramatti Mangayamma jelenleg a legidősebb nő a világon, aki gyermekeknek adott életet, Indiában esete nem példa nélküli. Honfitársa, Daljinder Kaur 72 évesen hozta világra a fiát 2016-ban. Három évvel később bevallotta, hogy a teste már nehezen bírja a kisgyermekneveléssel járó megterhelést, folyamatosan magas vérnyomással és ízületi problémákkal küszködik.

2006-ban a spanyol Maria del Carmen Bousada de Lara 66 éves korában szülte meg ikerfiait. A nőt egy évvel később rákos megbetegedéssel diagnosztizálták, és gyermekei hároméves korában elhunyt.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: youtube

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja