SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Egyedülálló START Programot indít kezdő vállalkozóknak az Egyszülős Központ

Családinet [cikkei] - 2018-01-15
Rendkívül kedvezményes feltételekkel üzemeltethetik a játszóházat és a kávézót a nyertes pályázók.

Pályázatot hirdet a budapesti Üllői úton nyíló Egyszülős Központ egy játszóház és egy kávézó üzemeltetésére. Az Egyedülálló START Program különlegessége, hogy a két egységet térítésmentesen kaphatják meg egy éves üzemeltetésre olyan egyedül nevelő szülők, akik komolyan fontolgatják saját vállalkozás indítását.
Pályázni január 31-ig lehet, a vállalkozást pedig márciusban kell elindítani.

Az Egyedülálló START Program valóban egyedülálló támogatáscsomag, amelyet a központ felajánl azoknak a szülőknek, akik legalább egy évig elkötelezetten működtetnék a nyolcharminc GRUND nevet viselő játszóházat vagy a nyolcharminc CAFE-t. A nyertes pályázóknak sem bérleti díjat, sem pedig működtetési költséget nem kell fizetniük az együttműködés időszakában, ezenfelül pedig a vállalkozás indítását és működtetését segítő mentort is kapnak.

"Az egyszülős családok életminőségét alapvetően meghatározza, hogy a szülőnek van-e munkája. Sok egyedülálló szülő gondolkodik valamilyen vállalkozás elindításán, ám sokan nem rendelkeznek az ehhez szükséges tőkével. Nekik szeretnénk segíteni ezzel a programmal" – mondta Nagy Anna, a központot működtető Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány vezetője.

Mivel a központ tervezett szolgáltatásai között játszóház és kávézó is szerepel, ezért lehetőséget biztosítanak két vállalkozó szellemű pályázónak tervei megvalósítására az Egyedülálló START Programmal.

A pályázatnál előnyt jelent, ha a pályázó maga is egyedül nevelő szülő, de ez nem feltétel.

A támogatáscsomag és a pályázat részletei a www.egyszulo.hu oldalon olvashatók. Pályázni 2018. január 31-ig lehet, a vállalkozás márciusban indítható. A program nyomon követhető lesz az alapítvány saját felületein (honlap, Facebook, Instagram, Egyszülős Magazin), sőt a tervek között szerepel egy önálló blog indítása is.

Hogyan segíti az egyedülálló szülőket az Egyszülős Központ? Tudj meg többet >> 350.000-en élnek hazánkban, mégis láthatatlanok: az egyedülálló szülők


AZ EGYSZÜLŐS KÖZPONTRÓL

A 2018 elején megnyíló Egyszülős Központ nemcsak Magyarországon, de nemzetközileg is páratlannak számít. A Budapesten az Üllői út 30. alatt elhelyezkedő intézmény olyan közösségi térként működik majd, ahol a rendszeres programokon kívül gyakorlati segítséget is kaphatnak az egyszülős családok. A központ eddigi online jogi, pszichológiai és mediációs tanácsadásai személyes konzultációkon is igénybe vehetők lesznek. A gyermekeket ingyenes játszóház várja majd, a szülők számára pedig egy közösségi (co-working) iroda létesül, ahol nyugodtan intézhetik ügyeiket, dolgozhatnak, miközben a gyermek felügyelete is megoldott lesz. A központban számos képzés, klub, önsegítő csoportfoglalkozás és szabadidős tevékenység is helyet kap majd.

Az állami támogatással megvalósuló központ szolgáltatásait az egyszülős családok legalább egy évig ingyenesen vehetik igénybe, de a későbbiekben is csak néhány szolgáltatásért kell majd kedvezményes díjat fizetniük.

Az intézmény egyes programjai minden család számára nyitottak lesznek, és az üzemeltetők bíznak abban, hogy a központ hamarosan saját közönséggel rendelkező, kedvelt közösségi térként működhet majd.

A budapesti központot az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány üzemelteti és modellközpontként is funkcionál majd azzal a céllal, hogy elősegítse hasonló vidéki központok megalakulását és hálózatos működésüket.

Az Egyszülős Központ létrehozását az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.

Fotó: Chevanon Photography / PEXELS

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja