SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Magyarázkodik a Facebook vitatott lélektani kísérlete miatt

Családinet [cikkei] - 2014-07-01
Magyarázkodásra kényszerült a Facebook vitatott pszichológiai kísérlete miatt, amelynek során 2012-ben egy héten át manipulálta a hírfolyamot, azaz befolyásolta, milyen érzelmekkel találkoznak a felhasználók. Csaknem 700 ezer Facebook-használó volt tudtán kívül részese a tesztnek.

"Egyetlen felhasznált adat sem kapcsolódott egy-egy adott személy Facebook-fiókjához" - magyarázta a közösségi portál. A kutatást két amerikai egyetemmel közösen végezték, hogy megvizsgálják, "változtatnak-e a felhasználók a posztolási szokásaikon attól függően, hogy milyen érzelmekkel találkoznak barátaik hírfolyamában" - idézte a Facebook közleményét a BBC.

Többen bírálták a kutatás módszereit, mások aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy milyen hatása lehet egy ilyen vizsgálatnak. A The Guardian idézte Jim Sheridan brit parlamenti képviselőt, aki hangoztatta: "az emberek magánéletéről szóló szövegeket manipulálnak, és engem aggaszt, hogy a Facebook és mások képesek az emberek gondolatait is befolyásolni a politikában vagy más területeken. Ha így irányítják a gondolataikat, meg kellene védeni őket, illetve legalább tudniuk kellene arról, mi zajlik."  

Katherine Sledge Moore, az illinois-i Elmhurst College pszichológusa ellenben annak a véleményének adott hangot, hogy "annak alapján, amit a Facebookállandóan művel a hírfolyammal, és annak alapján, amit elfogadtunk, amikor csatlakoztunk a portálhoz, ez a kutatás valóban nem túl rendkívüli. Az eredmények még csak nem is izgalmasak, de nem is ijesztőek".   

A Cornell Egyetem és a Kaliforniai Egyetem közreműködésével végzett kutatás egy héten át folyt 2012-ben. A vizsgálatról az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közzétette tanulmány szerint azok a felhasználók, akik hírfolyamukban kevesebb negatív történettel találkoztak, maguk is kisebb eséllyel írtak negatív híreket magukról, és fordítva.

Adam Kramer, a Facebook munkatársa, a tanulmány egyik szerzője elmondta: "úgy éreztük, fontos, hogy utánajárjunk annak a közkeletű aggodalomnak, hogy ha barátaik pozitív hangulatú híreit olvassák, akkor a felhasználók rosszul érezhetik magukat."   

Az is foglalkoztatta a kutatókat, hogy ha a Facebook-használók barátaiktól negatív szövegeket olvasnak, az talán arra készteti őket, hogy ne látogassák az oldalt - tette hozzá.   

"Megértem, sokan miért tartják aggasztónak a tesztünket. Szerzőtársaimmal együtt igen sajnáljuk, hogy ilyen félelmeket váltott ki a kutatás" - mondta Karmer.

http://www.bbc.com/news/technology-28051930

Forrás: MTI
Fotó: commons.wikimedia.org

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja