SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Megjelentek a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram idei pályázati kiírásai

Családinet [cikkei] - 2014-02-05
Megjelentek a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram idei pályázati kiírásai - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkársága kedden, a kormány honlapján.

A 130 milliós keret elosztása
 
A teljes, 130 millió forintos keretből a legnagyobb összeg - 70 millió forint - a gyermekek és fiatalok közösségei és ifjúsági civil szervezetek rendezvényeinek (kiemelten tábor és ifjúsági turizmus) támogatására áll rendelkezésre. A határon túli gyermek- és ifjúsági közösségek, ifjúsági civil szervezetek és ifjúsági szakemberek rendezvényeit 25 millió, a gyermekek és fiatalok közösségeinek és ifjúsági civil szervezeteknek a fejlesztését 20 millió forinttal támogatják. A gyermekek és fiatalok közösségeinek és ifjúsági civil szervezetek tagjainak, valamint az ifjúsággal foglalkozó szakemberek képzéseinek támogatására 15 millió forintos keretet biztosítanak pályázati úton.

A pályázatok benyújtásának határideje: március 3. A részletes kiírás és útmutató megtalálható a kormány honlapján.


 
Forrás: MTI
Fotó: Vichaya Kiatying-Angsulee - FreeDigitalPhotos.net

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja