SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Változnak az érettségi vizsgák szabályai januárban

Családinet [cikkei] - 2013-09-12
Több ponton is változások várhatók az érettségi vizsgák szabályaiban, januárban. Előre hozott vizsga csak a középiskola várható teljes befejezését megelőző első vagy második tanév májusi-júniusi vizsgaidőszakban lesz tehető, és csak a Magyarországon tanított idegen nyelvekből, illetve informatikából.

Az oktatas.hu oldalon közzétett összegzés szerint ennek megfelelően a 2013-2014-es tanév október-novemberi vizsgaidőszakában érvényesek utoljára az előre hozott vizsgák eddig megszokott szabályai.
    
A 2014-2015-ös tanévtől az október-novemberi vizsgaidőszakokban már nem lesz lehetőség előre hozott érettségi letételére. A sikertelen előre hozott érettségi vizsga esetében az adott vizsgatárgyból javító vagy pótló vizsgára legkorábban csak a rendes vizsga vizsgaidőszakában lehet majd jelentkezni. Ez a korlátozás már érinti a 2013-2014-es tanév október-novemberi vizsgaidőszakában sikertelen vizsgák javító, pótló vizsgáit is. Azok a tanulók tehát, akiket ekkor javító vagy pótló vizsgára utasítanak, ezen vizsgáikat csak rendes érettségijük időszakában tehetik le.
    
Változatlan az a szabály, amely szerint azoknak a vizsgázóknak, akik rendes érettségire jelentkeztek, de a középiskola utolsó évfolyamán valamely tantárgyból elégtelen osztályzatot kaptak, és így nem fejezték be a középiskolai tanulmányaikat, előre hozott vizsgává minősíthető át a többi vizsgájuk, a vizsgatárgytól függetlenül.
    
Emellett előre hozott vizsgára jelentkezhetnek - a változásoktól függetlenül - bármely vizsgatárgyból azok, akik a kérelem benyújtásának időpontjában külföldi vagy külföldi rendszerű középiskola utolsó évfolyamán folytatják tanulmányaikat. Ezt azonban 2014. január 1-jétől kizárólag a május-júniusi vizsgaidőszakban tehetik meg.
    


Azok, akik a tanulói jogviszony alatt, a középiskolai tanulmányok teljes befejezése előtt középszinten magyarországi középiskolában tanított idegen nyelvekből, valamint informatikából előre hozott érettségit tettek, ezekből tehetnek szintemelő vizsgát. A sikertelen szintemelő vizsga esetében az adott tárgyból javító vagy pótló vizsgára legkorábban csak a rendes időszakban lehet majd jelentkezni.
    
A 2013-2014-es tanév május-júniusi vizsgaidőszakától kezdődően az utazás és turizmus választható közismereti vizsgatárgyból csupán az öt (kötelező és kötelezően választandó) vizsgatárgyon felüli, szabadon választott (hatodik) tárgyként tehető vizsga.
    
Szintén ettől az időponttól a nemzetiségi nyelvet tanulók, mint idegen nyelv (német nyelv, horvát nyelv, szlovén nyelv) vizsgatárgyból jelentkezhetnek érettségi vizsgára.
    
Az ismertető szerint a kétszintű érettségi bevezetése óta hat művészeti tárgyból tehettek vizsgát a jelentkezők. Ezek közül négyből (ábrázoló és művészeti geometria, magyar népzene alapjai, hangtani és akusztikai ismeretek, hangkultúra) 2014. január 1-jétől megszűnik a vizsgázási lehetőség. A további két vizsgatárgyból (művészettörténet és népművészet) pedig a későbbiekben, mint választható közismereti vizsgatárgyból lehet vizsgázni.

Forrás: MTI
Fotó:
stockimages - FreeDigitalPhotos.net

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja