SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Babahoroszkóp 5. rész - Oroszlán baba

Pagács György [cikkei] - 2011-10-11
Bizonyára minden szülő tudja, hogy gyermeke milyen csillagjegyben született, azt viszont már kevesebben tudják, hogy ebből eredően milyen tulajdonságok jellemzőek a gyermekre. Sorozatunkkal ebben szeretnénk segíteni...

oroszlan_babaAz Oroszlán jegyű gyermek már az első hetektől kezdve kimutatja vérmérsékletét. Dühkitörései hatásosak, de hamar elmúlnak. Később ha a cumisüveg nem áll rendelkezésére, azonnal tudtára adja környezetének. Igazi egyéniség, mosolygós, szereti produkálni magát, szórakoztató jelenség, igyekszik másokat is jókedvre deríteni. Imádja ha a figyelem középpontjában lehet. Állandó cselekvésre van szüksége, ha a szülei pihenésre vagy nyugalomra vágynak, akkor hamar rá kell döbbenniük, hogy gyermekükkel ez nem megy. Már nagyon korán társas lény, de a magány sem riasztja el, ő dönti el, hogy egyedül akar maradni vagy sem. Mindig talál valakit, akivel beszélgethet. Derűs természete és hirtelen felbuzdulása már nagyon hamar megmutatkozik, mindig kifejezetten bájos. Szervezőkészsége szintén korán megnyilvánul, de a szülőknek figyelniük kell gyermekük vezérségre irányuló hajlamát.

Amint kiszabadul a járókából, azonnal felfedező útra indul, ezért nagyon kell figyelni rá. Nem viseli el a mások által kinőtt vagy megunt ruhákat, játékokat, neki mindenből új kell és az csillogjon. Ha több gyermek van egy szobában, akkor számára ki kell jelölni a helység egyik részét, ami az ő területe. Öltözködésben is igényes, szereti a szép és divatos holmikat, szívesen jár látogatóba a rokonokhoz vagy barátokhoz, de lényeges, hogy ő legyen a társaság középpontja. Ha szerepel meg kell dicsérni, de a negatív kritikát nem viseli el, hangosan tiltakozik ellene. Játékvásárlásnál figyeljenek rá, mert neki az kell a kirakatból, ami a legdrágább és legfényesebb. Nagyon önfejű kiskorában, ezért rá kell venni, hogy hallgassa meg mások véleményét is. Korán jelentkezik nála a makacsság is, ami az erős akarata miatt van, ha valamibe belekezd, azt végre is hajtja. Ha mesélnek neki, kérjék meg, hogy a mese egyik részétől ő folytassa a történetet, mert hatalmas a fantáziája.

A családi ünnepek nagyon fontosak a számára, ezek alakítják a jellemét. Az összetartozás élménye, az, hogy mindig számíthatnak egymásra a családtagok jóban és rosszban is, neki hatalmas biztonságot jelent.

Magabiztossága azonban nem olyan erős, mint amilyennek látszik, ha valaki komolyan kritizálja egy-egy munkáját, gyorsan gyengévé válik. Ha erre sor kerül, a bírálat kedvesen, humorosan hangozzék el, különben súlyosan megbánthatják önérzetét. Lelkesedése sosem apad ki, ha a gyerek érdeklődik valami iránt, valószínűtlen, hogy valaha is abbahagyja. Így hát érdemes és rendkívül fontos bátorítani már az első kedvteléseket is. Mindig az élet napos oldalára vágyik majd, hajlamos a bolondozásra de nagyon kitartó természetű. Erős a függetlenségi és kalandvágya, barátkozó típus de mindig főnök akar lenni. Kreatív, kedveli a zenés és csillogó játékokat, a dobot. Szereti a társaságot, mindig éhes a szeretetre. határozott egyéniség, mindig tudja mit akar. Bízik magában és másokban is, az igazságérzete fejlett. Nem szereti ha a játékban csalnak, ő mindig betartja a játékszabályokat.

Babahoroszkóp 1. rész - Kos baba


Babahoroszkóp 2. rész -Bika baba
Babahoroszkóp 3. rész - Ikrek baba
Babahoroszkóp 4. rész - Rák baba
Babahoroszkóp 6. rész - Szűz baba
Babahoroszkóp 7. rész - Mérleg baba
Babahoroszkóp 8. rész - Skorpió baba
Babahoroszkóp 9. rész - Nyilas baba
Babahoroszkóp 10. rész - Bak baba
Babahoroszkóp 11. rész - Vízöntő baba
Babahoroszkóp 12. rész - Halak baba

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja