Mert az élet olyan gyorsan elszáll, és mire felébredünk már átrobogott a fejünk felett. Mikor beszélgetek a pácienseimmel, legtöbbször abba futunk bele, hogy nem merjük megengedni  magunknak a boldogságot, mert: (és itt hosszú lista következik, miért is nem) mindig van valami, ami miatt nem érünk rá, ami miatt spórolni kell, ami miatt bűntudatot érzünk, aggódunk... vagy: gyerekként mindig azután epekedünk, amit nem szabad még, sóvárgunk, - de jó lesz majd, ha felnövünk, bárcsak gyorsan múlna el a gyerekkor, hogy megtehessük azokat a dolgokat, amiket egy felnőtt szabadon megtehet. Felnőttként rádöbbenünk, nem is mindig olyan jó móka, hogy felelősséget kell vállalni tetteinkért. Vagy epekedünk egy gyerek után, de a nagy boldogság mellé ezer feladat társul, amiről fogalmunk sem volt azelőtt, és a rendszeres éjszakázásoknál hulla fáradtan várjuk, hogy de jó lesz majd, ha már végig alussza az éjszakát, ha már nem kell pelenkázni, ha majd már tud beszélni és el tudja mondani mi a baja, majd ha már nem kell minden este tanulni vele, majd ha a gyerek eléri a kamaszkort, leérettségizik,f érjhez megy, megnősül, majd megyek a természetbe kirándulni, sétálni, táncolni, majd akkor lefogyok, foglalkozok magammal, ha nem leszek fáradt, ha nem kell már dolgoznom... ha, ha, ha... de mire nem kell már dolgoznom, beteges vagyok és nehézkes, és az évek alatt összegyűjtött sebeimet nyalogatom egész nap és merengek a múlt emlékein... és akkor tesszük fel azt a bizonyos  kérdést magunknak: ennyi volt? Ezért hajtottam végig az életem? És erősen kell gondolkoznunk, hogy hol rontottuk el, erősen kell koncentrálnunk minden emlékre, hogy mikor is, és hányszor voltunk boldogok? Hát, ezt lenne jó elkerülni, szép lenne, ha minden pillanatnak tudnánk örülni, amit ad a jó Isten. Jól jegyezd meg kedves olvasó: "A ma, az a holnap, ami miatt tegnap aggódtál".

Megfigyeltük már, hogy annyira természetes, hogy mozog mindenünk, járunk, írunk, hallunk, látunk? De ha valamelyik testrészünk lesérül, vagy baleset ér minket, vagy egy sima ficam miatt nem tudunk rendesen járni, akkor jövünk rá, milyen nagyszerű érzés, hogy van kezünk, lábunk, amivel járunk, simogatunk... és akkor kezdjük el értékelni az életet, hogy nem is olyan természetes az, amink van, hanem hálával tartozunk a teremtőnek mindezért... (Kicsit eltértem a tárgytól)

Tehát az életünk akkor lesz boldog, ha megengedjük magunknak a MOST-ban azokat a pillanatokat, amik örömet okoznak. Ne gondoljunk nagy dolgokra, érjük be kevéssel, és azt fogjuk észre venni, hogy tudunk örülni egy szép virágnak, egy felhőnek, egy napsugárnak... amikor át tudjuk adni magunkat egy salátának, próbáljuk ki, hogy nem foglalkozunk semmi mással, CSAK a salátával, külön, külön érezzük az ízeit, élvezzük a színeit, szinte életre kel a saláta! Velem történt meg tegnap, hogy készítettem magamnak egy salátát, és azon kaptam magam, hogy élvezem a salátám minden egyes apró részletét, - ne nézzetek bolondnak, de nagyon felemelő érzés volt ( - itt jegyzem meg, hogy aki nem látta, vagy olvasta az Ízek, imák, szerelmek c. könyvet, f lmet - pótolja, mert nagyon tanulságos és elgondolkodtató!). Annyi minden van, amit élveznünk lehet a mában, ne várjuk a holnapot, jön az magától is.

"Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik... Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz. Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el. Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést. Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz. Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket."

Következő cikkemben azzal folytatnám, hogy bemutatom Nektek azokat a Bachvirágokat, amik segítenek a jelenben maradni, segítenek az örömöt beengedni magunkhoz, a bűntudatunkat elengedni...