SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Börtönbe kerültek a sztárok

Singola Edit [cikkei] - 2009-06-12
Több hazai híresség – Farkasházy Teddy, Müller Attila, Kefir, Leo, Csordás Tibi, Lui, Palcsó Tamás – hűvösre került. Szerencsére csak az Élménybirtok-Médiaválogatott tagjaként az ismert emberek egy barátságos focimérkőzés miatt mentek a börtönbe.

sztárokAz Élménybirtok-Médiaválogatott csapata ki akarta köszörülni a két évvel ezelőtti vereséget, és a tagok elhatározták, hogy ha törik, ha szakad, újra pályára lépnek a Budapesti Fegyház és Börtön Kozma utcai focipályáján. Négyszáz fogva tartott nézte végig a barátságos mérkőzést, mely után Sabriana, a roma mulatós zene új csillaga, Rony, valamint Lui mágus adott műsort, az ott lakók nem kis örömére.

„Évente nagyságrendileg 20 olyan esemény van, amelyeknek keretében a falakon túlról érkezn
meccsek előadók, művészek, sportolók, hogy műsort adjanak. Tisztelettel és szeretettel vártuk az Élménybirtok-Médiaválogatott csapatát, hiszen két évvel ezelőtt is egy jól sikerült mérkőzésnek voltunk részesei. A mintegy 1200 bentlakó közül, úgy 400-an vehettek részt az eseményen; azok, akik a nevelőtisztek döntése alapján megérdemlik. Ennek természetesen pedagógiai célzata is van. A fogva tartottak közül nagyon sokan szinte rendszeresen sportolnak, leginkább a labdarúgást szeretik. Egy olyan csapat állt ki, melyben a börtön legszorgalmasabb, legügyesebb focistái játszottak” - mondta Frank Tibor bv. dandártábornok parancsnok.

„A mérkőzés elején még úgy éreztem, hogy kellő erővel és ügyességgel léptünk pályára, de később észrevettem, hogy ellenfelünk taktikája beérni látszik. Két csapattal játszottunk, és összesített eredményként 6:1 -re kaptunk ki. Ugyan jobb eredményre számítottam, de nyugodt vagyok, hiszen beleadtunk mindent, úgy látszik, ennyire futotta az erőnkből” - újságolta Müller Attila, a Cool TV műsorvezetője.


bortonben„A meccs előtti éjjelen keveset aludtam, mert sok volt a munkám, és ez meg is látszott a játékomon. Azonban ez most nem is volt fontos, hiszen azért jöttünk, hogy örömöt szerezzünk a fogva tartottaknak. A Kozma utcai börtön parancsnoka kiváló sportember, és sport szeretetét, annak nevelő és a jellemre jótékony hatását próbálja átadni a raboknak”- mesélte a csapat doaenje Farkasházy Tivadar.

A mérkőzés végén Sabrina, Rony és Lui mágus adott egy kis műsort. Lui ugyan többször elkápráztatta a közönségét trükkjeivel, de igazi varázslatának Sabrinának volt táncával és mulatós-roma zeneszámaival.

„Amikor beléptünk a börtön udvarára, akkor sokunkon láttam a megilletődöttséget, de úgy gondolom, hogy félni valónk nem volt. Ha a zenémmel azt tudtam üzenni a bent lakóknak, hogy merjenek álmodni, legyenek céljaik és terveik, akkor elértem a célomat és sikerült egy kis időre elfeledtetni velük a benti életet” - mesélte mosolyogva a roma mulatós zene új csillaga, Sabrina.
 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja