SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Karácsonyi menü túlzások nélkül - egészséges és gazdaságos menüsor

Családinet [cikkei] - 2022-12-16
A karácsony hagyományosan a nagy családi, baráti lakomák ideje, amikor a gazdagon megrakott asztal köré gyűlünk a szeretteinkkel. Szinte általános jelenség, hogy ilyenkor túlzásokba esünk, amit aztán később rendszerint meg is bánunk. Túl sokfélét és túl nagy adagokat eszünk, pedig a közös étkezések lélekre is gyakorolt pozitív hatása egyáltalán nem az elfogyasztott ételek mennyiségén múlik - figyelmeztet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége. Azért sem érdemes túlzásba vinni a főzést, mert egy-két nap múlva már senki sem eszi szívesen ugyanazokat a fogásokat és a mai világban az sem megengedhető, hogy a maradék a kukába kerüljön.

Néhány ötlet, amivel elkerülhető, hogy az ünnepi menüvel túlzásokba essünk:

  • Próbáljunk meg szakítani a korábbi berögződéseinkkel, és az adagok ne térjenek el a hétköznapitól, még inkább a hazai táplálkozási ajánlásban, az OKOSTÁNYÉR®-ban javasoltaktól.
  • Az ételmennyiséget a meghívott vendégek létszámához igazítsuk, ne annak a többszöröséhez. Bevásárló listával induljunk vásárolni és minden alapanyagból a pontosan a kiszámolt mennyiséget vegyük.
  • Minél több szezonális hozzávalót használjunk az ünnepi menühöz, például: almát, gyökérzöldségeket (cékla, sárgarépa, zeller), káposztaféléket, gesztenyét, olajos magvakat, sütőtököt, karalábét. Ezeknek nem véletlenül van most a szezonja és ilyenkor az áruk is kedvezőbb.
  • Nézzünk körül, hogy mi van a fagyasztóban vagy a spájzban, és a már meglévő alapanyagainkat igyekezzünk elhasználni.
  • Nem kell ezerféle süteményt sütni, elég lehet egy-két édes és sós, de kiváló desszert például egy szezonális gyümölcstál is (alma, körte, birsalma (sajt), naspolya, szőlő, olajos magvak, kivi, datolyaszilva stb.)
  • Az ünnepen sem kell húst hússal enni, ha a főétel húsos, a leves lehet zöldségkrém, vagy gyümölcsleves. Ez nem csak kiegyensúlyozottabb így, hanem a pénztárcánkhoz is kíméletesebb.
  • Válasszunk hazai halat az ilyenkor szokásos halászléhez, sült halhoz! Nyugodtan készülhet fagyasztott termékből is, nem kell feltétlenül a drágább élő halat venni.
  • Takarékoskodjunk az energiával, amit lehet süssünk meg egyszerre! Sokszor még hozzá is ad az ételek zamatához, ha együtt készülnek.
  • A sült húsok mellé remekül illenek a párolt gyümölcsök, akár szószként, akár töltelékként (pl. (birs)almaszósz, aszaltszilvával töltött csirkemell vagy pulyka). Máris egészségesebb lesz a fogás és izgalmasabb is!
  • Szakadjunk el a húst krumplival párosítástól. A köreteket változatosabbá tehetjük, ha a burgonya egy részét kiváltjuk más zöldséggel. A burgonyapürét el lehet készíteni krumpli helyett részben vagy egészen sárgarépából, zellerből, sőt céklából is. A sült krumpli helyett pedig adjunk tepsiben sült sütőtököt, zellert, céklát vagy kelbimbót. Nem csak egészségesebbé, de színpompássá is fogják tenni az ünnepi asztalt.
  • A maradékot fagyasszuk le, vagy megfelelően csomagolva adjuk oda a rászorulóknak!

És végére inspirációként az egészségesség és gazdaságosság jegyében újragondolt, ünnepi menüsort ajánlanak a dietetikusok:

Almás sütőtökkrémleves

Almás sütőtökkrémleves recept

Savanyú töltött káposzta

Savanyú töltött káposzta recept

Diós, sárgarépás kuglóf

Diós, sárgarépás kuglóf recept

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja