SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Anyóscsapda

Kókai Kata [cikkei] - 2006-05-04
Akik valóban nyitottak és széles látókörűek, úgy vélik egy anyósnak nem lehet beleszólása a kapcsolatba.

Pedig igenis megronthatja a kapcsolatot, ha egy harmadik fél egy perc nyugtot sem hagy a családnak. A társadalomban léteznek úgymond lépcsőfokok, melyeket az emberek bejárnak. Gyermekkorban még édesanyánk játssza a főszerepet, majd más emberek is helyet kapnak életünkben. Tinédzser korban lázadunk a szülők ellen, első szárnycsapásainkat próbálgatva igyekszünk saját lábunkra állni. Kérdés azonban, hogy a későbbiekben is elbújunk-e édesanyánk szoknyája alatt, vagy képesek vagyunk önálló életet élni.

Általában a nők számára jelent kisebb problémát a leválás, hiszen anyjuk példáját követve saját családjuknak szentelik idejüket. A férfiak egy része azonban kényelmesebbnek érzi, ha továbbra is édesanyja szervezi meg életét. Az anyós pedig ilyenkor válik tüskévé menye szemében.

Anyós: jó vagy sem?

Egy anyós nem feltétlenül gonosz, s nem is a viccekből megismert házisárkány. Lehet kedves, és hatalmas segítség is, egy második édesanya, aki mindig a közelben van. Nem egyszer azért tituláljuk negatívnak anyósunkat, mert tükröt tart elénk, és rávezet hibáinkra. Alapvetően sok dolgot tanulhatunk egy ilyen embertől, ha kellő önkritikával és igazságérzettel rendelkezünk.

Nem egyszer mást is tanulhatunk, türelmet. Persze a probléma ott kezdődik, ha tényleg nincs igaza az anyósnak, és ezt nem hajlandó beismerni. Ez még alapvetően nem jelent nagy gondot, ha ügyes taktikával ki tudjuk kerülni a vitákat, vagy egyszerűen ráhagyjuk. Nagyobb gond akkor lehet, ha az ellentéteket nem ilyen egyszerű elsimítani. Olykor rá vagyunk kényszerülve olyan emberek segítségére is, akikkel más nézeteket osztunk.

Ha megszületnek a gyermekek, az még több vitára adhat okot. Amikor az édesanya kénytelen anyósa segítségét igénybe venni, ő azonban semmibe veszi az anya nevelési elveit, sok nézeteltérés támadhat két ember között. Általános példa erre, hogy a fiatal anyuka egészséges életmódra szeretné nevelni gyermekét. Igyekszik számára igazán értékes ételeket biztosítani, anyósa azonban csokoládéval kényezteti a gyermeket, s képtelen megérteni ezt a fajta nevelési elvet.

A viták kikerülése

Az egyetlen megoldás az lehet, ha a két fél tiszteli egymást. Ennek hiányában minden nézeteltérés vitává fajulhat, mely nem csak két felet, de a gyermeket, s az egész családot is érinti. Fontos, hogy az anyós tiszteletben tartsa gyermeke választottját, s annak igényeit akkor is, ha az saját nézeteivel ellenkezik. Szükséges egy bizonyos szintű távolságtartás - nem csak lelki, de fizikai értelemben is.

Tény, hogy jobb, ha a két generáció külön él, hiszen a kor előre haladtával egyre nehezebb az alkalmazkodás. A szülők pedig óhatatlanul beleszólnak gyermekük életébe, s hiába teszik ezt jó szándékkal, előbb-utóbb mindenki megelégeli az állandó tanácsokat, az eltérő véleményeket.

Elengedhetetlen, hogy mindkét fél őszinte, tisztelettudó és alkalmazkodó legyen. Tiszteletben kell tartani az egyes felek nevelési elveit és életvitelét, alkalmazkodni kell ahhoz, akinek jót szeretnénk. Olykor a legjobb szándék, a túlzott segíteni akarás is balul sülhet el, ezért jobb, ha mindenki igyekszik csupán tanácsot adni (nem pedig beleszólni) másoknak. Egy másik fontos dolog az őszinteség - ennek hiányában semmi nem megoldható.

Amíg valaki csupán ismerőseinek, barátainak panaszolja el anyósával kapcsolatos bánatát, a helyzet nem változik. Elengedhetetlen, hogy a panasz ne idegeneknek, hanem mindig az illetékesnek szóljon. Ha kiállunk elveink mellett, az nem minősül tiszteletlenségnek, s olykor az őszinteség jelenti a legjobb megoldást.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Hatéves kisfiú halt meg a születésnapján egy játszóházban: a hatóságok vizsgálják, betartották-e a biztonsági előírásokat

Tragédiával ért véget egy hatéves kisfiú születésnapi ünneplése az oroszországi Ivanovóban. A gyermek egy bevásárlóközpont játszóházában szenvedett súlyos balesetet, miután megpróbált felmászni egy csúszdára. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja