SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Megnyílt az egyszülős központ Budapesten

Családinet [cikkei] - 2018-05-28
Megnyílt az ország első egyszülős központja hétfőn Budapest VIII. kerületében, az Üllői út és a Mária utca sarkán.

Hazánkban 300.000 egyszülős család él, amelyekben félmillió gyerek nevelkedik. Az Egyszülős Központ lesz az első olyan hely, amely kifejezetten nekik és róluk szól. Az állami támogatással megvalósuló, Európában is egyedülálló családi centrum ezentúl rendszeres programokkal, célzott segítséget nyújtó csoportfoglalkozásokkal, szolgáltatásokkal, tanácsadással várja az egyszülős családokat.  Ugyanakkor mediációval és speciális programokkal prevenciót is folytat majd, hogy minél kevesebb család váljon egyszülőssé.

Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány 2016 decemberében kapott állami támogatást ahhoz, hogy több mint tízéves működése után létrehozzon egy Európában is egyedülállónak számító Egyszülős Központot. Körültekintő előkészítés után Budapesten, a 8. kerületi Üllői út 30. alatt találtak a közösségi hely számára alkalmas ingatlant, az egykori Medikus Kávéház több mint száz éves helyiségét újították fel és itt alakították ki a 770 négyzetméteres központot.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára megnyitó beszédében hangsúlyozta, az Egyszülős Központ létrejötte az egyszülős családok támogatása tekintetében mérföldkőnek számít, azt szimbolizálja, hogy az egyedülálló szülők sincsenek egyedül, számíthatnak a civil társadalmi szervezetek, a sorstársak és a kormány támogatására is.
„Kiemelt figyelmet fordítunk az egyszülős családokra, az elmúlt évek intézkedéseinek köszönhetően igénybe vehetik a Családi Otthonteremtési Kedvezményt, gyermekeik előnyt élveznek a bölcsődei felvételnél, magasabb családi pótlékra jogosultak, és az Erzsébet-táborok keretében számos nyári üdülési lehetőség is biztosított számukra– tette hozzá Novák Katalin.

A központ tervezésére és kialakítására szánt időszakban az alapítvány egy több mint 1000 fős kutatással mérte fel, hogy milyen segítségre lenne az egyszülős családoknak szükségük. Az egyedülálló szülők a legnagyobb problémaként az elmagányosodást, azt elszigetelődést nevezték meg. Egyebek között ezekre a problémákra is számos megoldást nyújt az Egyszülős Központ, amely olyan közösségi térként működik majd, ahol a rendszeres programokon kívül gyakorlati segítséget is kapnak az egyedülálló szülők és megtalálhatják a számukra megfelelő közösségeket is. Számos élethelyzetben kaphatnak itt olyan segítséget, amit eddig nélkülözniük kellett.

„Amikor az ember egyedül marad a gyerekével, a legtöbbször úgy érzi, hogy teljesen magára maradt. Ebben a nehéz helyzetben kell rengeteg gyakorlati problémát megoldania és újraépítenie a család működését. Úgy kell talpra állnia, hogy közben a gyerekek nehézségeit is kezelnie kell. Nem könnyű hónapok-évek ezek és támogatás nélkül sok szülő érzi ezt megoldhatatlan feladatnak. Az Egyszülős Központ legfontosabb feladata éppen az, hogy ezt a támogatást megkaphassák a szülők” - foglalta össze Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnöke.
Elmondta azt is, hogy 13 éves működésük során több ezer család fordult hozzájuk, az egyedülálló szülőket mégis sokáig nem vették észre, szinte láthatatlanok voltak. Mostanra azonban elindult valami és végre téma lettek - emelte ki.


MTI Fotó: Bruzák Noémi

A központ programjai a május végi megnyitót követően folyamatosan indulnak, az eddigi online jogi, pszichológiai és mediációs tanácsadásokat most már személyes konzultációkon is igénybe vehetik az érdeklődők. A gyermekeket ingyenes játszóház várja majd, a szülők számára pedig egy közösségi (co-working) iroda létesült, ahol az egyedülálló anyukák, apukák nyugodtan intézhetik ügyeiket, dolgozhatnak, miközben a gyermek felügyelete is megoldott. Ezen kívül számos képzés, klub, önsegítő csoportfoglalkozás és szabadidős tevékenység, valamint a hely szelleméhez méltóan egy kávézó is várja a szülőket és a gyerekeket egyaránt az Egyszülős Központban.

A központ szolgáltatásait az egyszülős családok legalább egy évig ingyenesen vehetik igénybe, de a későbbiekben is csak néhány szolgáltatásért kell kedvezményes díjat fizetniük. Ehhez online regisztrációt követően egyszülős kártyát kell majd igényelniük, amellyel később is számos kedvezményhez juthatnak. Az intézmény egyes programjai nemcsak az egyszülősök számára lesznek nyitottak, így várhatóan hamarosan saját közönséggel rendelkező, kedvelt közösségi térként működhet az Egyszülős Központ.

A központot az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány üzemelteti és modellközpontként is funkcionál majd azzal a céllal, hogy elősegítse hasonló vidéki központok megalakulását és hálózatos működésüket.

Az Egyszülős Központ programjairól a www.egyszulo.hu oldalon tájékozódhattok, vagy kövessétek a Facebookon: https://www.facebook.com/egyszulo.hu/?ref=bookmarks


Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány

Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány 2005-ben jött létre, hogy segítse azt a társadalmi csoportot, amely a legnagyobb magyarországi kisebbség, ennek ellenére mind a mai napig gyakran erős negatív megkülönböztetés éri őket a mindennapokban. Ma kb. 300 000 családból hiányzik az egyik szülő és ezek a családok több mint félmillió gyereket nevelnek.

Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elsődleges feladatának tekinti, hogy  információt nyújtson a gyakorlati (jogi, pszichológiai, munkaügyi stb.) kérdésekben, lehetőségeihez mérten adományokkal támogassa a rászoruló családokat, alkalmat teremtsen arra, hogy a szülők saját tapasztalataikon keresztül segítsék egymást, lehetővé tegye számukra a munkahelyi és társadalmi esélyteremtést, megszüntesse az egyedülálló szülők elszigeteltségét, elmagányosodását és lehetőséget teremtsen társadalmi párbeszéd folytatására az egyre növekvő számú egyszülős családokról.

Az alapítvány csaknem 12 éves működése után lehetőséget kapott arra, hogy  egyszülős központot hozzon létre Budapesten, amely egy országos hálózat modellintézménye lesz.

További információ az alapítványról: http://www.egyszulo.hu/

Képek: MTI Fotó: Bruzák Noémi

Szerinted is nagy tévedésben van az, aki az egyedülálló anyukákról ezeket gondolja?

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja