SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

A férjemnek van valakije...

[cikkei] - 2004-03-18
Ebben az őrült világban magunkra sem jut időnk, nemhogy másokra. Pedig néha egyetlen perc vagy egy mondat elegendő lenne ahhoz,hogy elhitessük a másik emberi lénnyel: ne adja fel, mert van még remény!

-Azt hiszem a férjemnek van valakije!-mondta Ágnes egy borongós napon a munkahelyünkön.

Ezt a mondatot háromheti tépelődés, önmarcangolás előzte meg, és egy névtelen levél erősítette felismeréssé. Nekem elég volt a bepárásodott tekintet, a lehajtott fej, a sok tétova mozdulat. Neki elég volt a bizalom, miután a szemébe néztem. - Tudod, ezt az ember megérzi - mondta. -Nem ugyanaz a szeretet, a hűvössége, a hallgatása  gyanakvóvá tett. Most meg ez a levél, amelyben figyelmeztet a "jóakaróm" , hogy a férjemnek szeretője van.Ő tagad, és egy falat épít kettőnk közé, amit nem tudok áttörni. A szavak lepattognak róla, és én tehetetlenül állok a túlsó oldalon.

Hallgattam Ágnest, és olyan nehéz lett a szívem, mintha mázsás súlyokat pakoltak volna rám. Mit mondhattam volna? Este felhívtam: ő sem jutott semmire, és kétségek közt vergődött. Éreztem, hogy bár nem tehetek semmit, némi erőt önthetek belé. Egy SMS-t küldtem neki: "A szeretet sohasem fog cserben hagyni. Te vagy az, aki nem hisz eléggé benne!". Nem tudtam, van-e értelme az üzenetnek, de aztán a másnapi találkozásnál így szólt: - Nem töröltem ki, amit írtál. Miután elolvastam, átértékeltem mindent. Szembeállítottam magammal őkegyelmét, és keményen azt mondtam neki: "Vagy elmondod az igazat vagy vége, elhagylak, mert ezt nem bírom tovább!". Erre megtört a jég, és ő beszélt...Hogy igen...Hogy kellett...És hogy csak egyszer...De már nem kell neki, és hogy megváltozik. Mindenkinek jár egy esély. Én megadtam neki. De ahhoz, hogy végig tudjam csinálni, hogy erőt merítsek, még többször el kell majd olvasnom az üzenetet! 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja