SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Kinek kellenek a szingli anyukák?

- 2018-02-20
Egy 2015-ös felmérés szerint minden második házasság válással végződik. Döbbenetes adat, nem?
Főleg azok után, hogy a Facebook el van árasztva tökéletes, boldog házasságban élő párok idillikus posztjaival. Na jó, ez kicsit gúnyosra sikeredett, de vállalom, hogy a cinizmus szerves része az egyéniségemnek.

Szintén ugyanebből az évből egy újabb infó: a válás a leggyakrabban a harmadik-ötödik évben következik be. Vagyis akkor, amikor rendszerint már szerepel a történetben egy vagy több gyermek. A magyar jogrendszer az esetek döntő százalékában az édesanyának ítéli a gyermeket, és azt hiszem, mindannyian ismerünk számos egyedülálló anyát, vagy ahogy a trendi megfogalmazás említi őket: szingli mamit.

Egyik nap egy ilyen szingli mamival beszélgettem, aki egy elképesztő dologra szánta el magát: regisztrált egy internetes társkereső oldalra. Azért elképesztő, mert szerinte felér egy kisebb fajta csodával, ha egy 35 év körüli elvált nő két gyermekkel még képes egy "normális" fickót kifogni magának. Állítása szerint siralmas a kínálat és szinte nagyítóval kell keresni azokat a férfiakat, akik nem egyből a "nálad vagy nálam?" dumával indítanak.
Nem túlzok, ha azt állítom, hogy igen el volt keseredve a hölgy... Bánatában nekem is szegezte a kérdést, miszerint: "miért ilyen bunkók a pasik?"

Kapcsolódó cikkünk: 9 tipp hogyan randizzunk egyedülálló szülőként

Fogalmam sincsen, és komolyan mondom engem is érdekelne a válasz, de ugyanakkor egy másik kérdés is felvetődött bennem, mégpedig annak kapcsán, amit az egyik kollégám mondott: "egy 40 éves szingli örüljön neki, ha meghúzom, főleg, ha még gyereke is van". Bámulatos kijelentés. Mármint azért bámulatos, hogy ennyi érzelmi intelligenciával és mésszel a fejében még képes életben maradni.

Mert a nő gyerekkel már necces pálya, és különben is "minek neveljem más gyerekét, amikor egy fiatalt is kaphatok, gyerek nélkül?" A legszomorúbb az egészben az, hogy olyan férfiak szájából hangzottak el ezek az ellenérvek a szingli anyukákkal szemben, akik kislányos apukák. Gondoltam feldobom a hangulatot és csak úgy mellékesen megkérdeztem, hogy akkor is ugyanígy fognak nyilatkozni majd a nőkről, ha az ő lányuk marad egyedül két gyerekkel? Amikor ők sírnak majd, mert a férfi lelépett egy olyanhoz, akinek MOST MÉG feszesebb a segge, de a gravitáció az ő testét sem kíméli?

Férfiak szégyene az összes, és kicsit sem csodálkozom azon, hogy a nők a "minden pasi egyforma" hozzáállással viszonyulnak hozzánk. Nem azt mondom, hogy én egy gáncs nélküli királyfi vagyok, sőt, de az ilyesfajta lekezelő magatartás az egyedülálló anyukákkal szemben ritka nagyfokú kreténségre vall.
És vizsgáljuk meg egy kicsit azt a helyzetet, amikor a gyermeket a férfi neveli egyedül. Na, ő a HŐS. Mert szegény ember, hogy férfi létére egyedül kell nevelnie a kicsit. Miért? Ő nem volt részese a buli alkotói mechanizmusának? Miért számít értékesebbnek a társadalom szemében egy egyedülálló apuka, mint egy szingli anyuka? Miért olyan természetes, hogy csak az anyuka kötelessége a gyereknevelés, ha pedig egy férfi teszi ugyanezt, akkor őt helyben szentté kell avatni, és hajlongani előtte?

A kérdés megválaszolása nyilván nem az én feladatom, és általános bölcsességet sem tudok megfogalmazni. Egyet viszont igen: elnézést kérek az összes megbántott szingli anyukától az a sok retek helyett, akik nemi besorolásuk szerint a férfi, jellembeli tulajdonságaik alapján azonban a véglény kategóriába tartoznak.
Sajnos a nemi hovatartozás még nem áll szoros összefüggésben azzal, hogy egy pasit valóban férfiként lehessen definiálni. De ezek a mutánsok még ezt sem tudják.

Mert férfititok.

Olvasd el ezt is: 10 tévhit az egyedülálló anyákról
 

Forrás: ferfititkok.cafeblog.hu
Indexkép: Depositphotos.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja