SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Januártól bővül a kisgyermekes szülők foglalkoztatásához kapcsolódó adókedvezmény

Családinet [cikkei] - 2013-11-19
Január 1-jétől a gyed extra program keretében, az eddigi kedvezmények fenntartása mellett bővül a kisgyermekes szülők foglalkoztatásához kapcsolódó adókedvezmény - ismertette Czomba Sándor keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára elmondta: ha a munkáltató olyan anyasági ellátásban részesülő vagy részesült szülőt foglalkoztat, ahol a családban legalább három gyermeket nevelnek, az eddigi 2 év helyett 3 évig lehet érvényesíteni a teljes szociális hozzájárulási adó és szakképzési hozzájárulás alóli mentességet, az úgynevezett "félszochó" kedvezmény egyéves időtartama pedig két évre emelkedik. Így a három vagy több kisgyermeket nevelő szülő foglalkoztatása esetén 2+1 év helyett 3+2 éves támogatási forma lesz, vagyis akár öt évig is kedvezményt érvényesíthet a munkáltató.
    
A munkáltatók jelenleg egyetlen kisgyermekes szülő foglalkoztatásával 858 ezer forintot takarítanak meg azáltal, hogy az első két évben járulékmentesség van, a harmadik évben pedig félszochót kell fizetni. Az érvényesíthető kedvezmény maximális összege nagycsaládos szülő esetén az eddigi 858 000 forintról 1 374 000 forintra emelkedik, öt év alatt a munkáltató 516 ezer forinttal több támogatást tud a gyed extra támogatás segítségével ezen kisgyermekes szülők után igénybe venni.
    
Kedvező változás lesz az is, hogy az anyasági ellátás folyósítását követően a 45. hónap vége helyett a 69. hónap végéig lehet érvényesíteni ezt az öt évre szóló kedvezményt.
    
Az államtitkár kifejtette: a legutóbbi adatok nagyon kedvező tendenciát mutatnak, 235 ezerrel dolgoznak többen Magyarországon, mint a kormányváltás időszakában. Az eredmények nem jöttek maguktól, a kormánynak számos olyan intézkedést kellett megtennie, amelyek a válságból való lassú kilábalás ellenére képesek voltak nemcsak szinten tartani, hanem növelni - a versenyszférában is - a foglalkoztatási szintet - tette hozzá.
    
Felidézte, az erre szolgáló eszközrendszer egyik legfontosabb eleme a január 1-jétől meghirdetett munkahelyvédelmi akcióterv volt, amelyben hat célcsoportot - a 25 év alattiak, az 55 év felettiek, a képzettséggel nem rendelkezők, a pályakezdők, a tartós munkanélküliek és a kisgyermekes szülők - határoztak meg, esetükben a munkáltatóknak a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adóterhek felét kell csak megfizetniük, illetve egyes esetekben egyáltalán nem kell adót fizetniük a havi munkabér 100 ezer forintot meg nem haladó része után.
    


A munkáltatók szeptemberben közel 740 ezer ember után vették igénybe ezt a támogatást, s 10 milliárd forint adókedvezményt érvényesítettek, az év eleje óta pedig kilenc hónap alatt 85 milliárd forintot.
    
Az államtitkár sikeresnek értékelte a munkahelyvédelmi akcióterv kisgyermekes szülők foglalkoztatását ösztönző elemét. A sikert egyértelműen mutatja, hogy míg januárban 14 548 kisgyermekes szülőt foglalkoztattak a munkáltatók kedvezményesen, szeptemberben már ennek mintegy dupláját, 29 342 főt. Úgy vélekedett, ez többek között annak köszönhető, hogy a kedvezmény nagyon rugalmasan alkalmazható, messzemenően igazodik a családi körülményekhez és lehetőségekhez.
    
Czomba Sándor emlékeztetett arra, hogy a gyesről, gyedről visszatérő édesanyák érdekében korábban más rugalmas foglalkoztatási szabályokat is bevezettek, ezek között említette, hogy a Munka törvénykönyve kötelezővé teszi a munkáltatóknak a részmunkaidős foglalkoztatást a versenyszférában is, ha a szülő úgy dönt, hogy szeretne visszamenni dolgozni.
    
Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) alelnöke a tájékoztatón elmondta, hogy a következő években 30 ezres létszámbővülést prognosztizálnak. A negyedik pillérnek (a szociális hozzájárulási adó kibővítése, illetve a negyedik-ötödik évtől kezdve 50 százalékos mértékű kedvezménye) köszönhetően 15-20 ezer fővel növekedhet a munkavállalási hajlandóság. Az első pillér (a kismamák a gyermek egyéves kora után vállalhatnak munkát és jogosultak maradnak a gyesre, gyedre is) újabb 10-15 ezres létszámbővítést hozhat.
    
A kamara arra számít, hogy a munkaerő-piaci forgás sebessége is növekedhet: a kétgyermekes kismamák az eddigi átlagosan hat év helyett 4-4,5 év múlva térhetnek vissza a munkahelyükre, ami szintén a foglalkoztatás bővüléséhez vezethet.

Forrás: MTI
Fotó:
David Castillo Dominici - FreeDigitalPhotos.net

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja