SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Öthónapos baba halt meg a kórházban - túl sok lázcsillapítót kapott

Faragó Tamás [cikkei] - 2018-07-11
Túladagolt lázcsillapító okozta Zénó tragédiáját.

Hörgőgyulladásnak indult Zénó esete - a megengedett mennyiség háromszorosát kapta az öthónapos kisfiú a lázcsillapítóból

Édesapja, Juhász Albert idézte fel a tragédia előzményét: "Pénteki nap volt, Zénó nagyon köhögött, fulladt. Elvittük a háziorvoshoz, majd a tanácsára bementünk a kórházba. Hörgőgyulladást állapítottak meg. Másnap be is lázasodott a kisfiunk. Egy kúp lehúzta a lázat, de este megint rosszabbul lett. Végig ott voltunk mellette" - mondta el a Blikknek az összetört férfi.

Zénó állapota azonban nem javult; levegőért kapkodott és a láza sem ment le, ezért a szülők fél 11-kor megint segítséget kértek. A kórházban azt mondták, hogy arra már nincs idő, hogy másik kórházba vigyék, ezért láz- és fájdalomcsillapítót adtak neki vénásan - mint utólag kiderült, háromszor annyit, amennyit lehetett volna, mondta sírva Juhász Albertné Anita, a kisfiú édesanyja.
 

Sajnos ez sem segített: Zénó éjjel már vért hányt

A babát végül egy másik kórházba szállították át, azonban a zárójelentésben nem szerepelt, hogy mivel és mennyiszer kezelték a kisfiút, és a véres hányásról sem tettek említést; még az átszállítást végző mentők sem tudtak róla - Zénót a másik kórházban már nem tudták megmenteni.

Gyomorvérzést esetlegesen okozó gyógyszerek szedése esetén a vérzés kialakulásának esélye akkor növekszik, ha azonos hatóanyagú készítményből a megengedettnél többet vagy többfélét kap a beteg.
Dr. Bense Tamás családorvos szerint vénásan egyáltalán nem szabad adagolni egy ekkora gyereknek ilyen szert, amit Zénó kapott: "Csecsemőknél és gyermekeknél szörnyen kényes feladat a lázcsillapítás, de a gyakorlat szerint vénásan sosem adjuk a gyógyszert. Szirupban, kúpban, legutolsósorban tablettában adható kicsiknek", mondta a szakember.
 

Dr. Ábrahám László, a család ügyvédje szerint ez az eset iskolapéldája annak, hogy a Magyarországon bekövetkező kórházi halálesetek 40%-a orvosi mulasztás miatt történik

Az intézmény, ahová a kisfiút először vitték, az üggyel kapcsolatos vizsgálatot azzal akarta lezárni, hogy azt ugyan elismeri, hogy az alkalmazott gyógyszer dózisa és vénás adagolása nem felelt meg a szabályoknak, ám Zénó halála ügyében nem tartja magát felelősnek.

Zénó szülei pert indítanak.

Indexkép: pics_pd / pixnio

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja