SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Így változik a bőrünk 40 felett

Családinet [cikkei] - 2017-08-18
Akár elfogadjuk, akár nem, a 40. életév mindenképpen egy mérföldkőnek tekinthető, hasonlóan ahhoz, mint amikor tinédzserként egész testünk - kifejezetten a bőrünk - komoly változáson ment keresztül. Negyven felett a sejtek anyagcseréje lelassul, megjelennek az arcon a ráncok és a testünket is másnak érezzük, mint fiatalon. Hogy mik ezek a változások, arról Dr. Széchenyi Kornél orvos-esztétikai specialista, a Budai New Beauty Orvos-Esztétikai Központ vezetője mesél.

Bőrünk pigmentáltabb lesz

Amikor elsősorban a finom ráncokra koncentrálunk a tükör előtt, nem vesszük észre, hogy bőrünkön más változások is végbemennek. Az egyik legfeltűnőbb a hiperpigmentáció. Napfoltok, májfoltok és egyéb barna foltok jelennek meg az évek alatt UV sugárzásnak kitett bőrfelületeken. Ezeknek a megjelenése 40 felett az öregedés első jelei, amelyek az évek alatt felhalmozott káros sugárzásnak köszönhetők. Ezért is érdemes már fiatalabb korban odafigyelni az UV sugárzás és leégés elleni védekezésre a megfelelő faktorszámú és spektrumú napfényvédő krém használatával. A kialakult foltok eltüntetése nem egyszerű feladat, legtöbbször csak halványítani lehet azokat. A “fehérítő” krémek mellett leginkább az IPL és lézeres kezelések jönnek szóba.
 

A szarkalábak feltűnőbbek lesznek

Ahogy öregszünk, bőrünk zsír- és hialuronsav tartalma csökken, ezáltal az veszít feszességéből és rugalmasságából. Ennek hatására egyre több ránc jelenik meg főleg a szem körül. A retinol tartalmú krémek használatával igen látványos eredmény érhető el a bőr fiatalosabb megjelenésének megőrzése érdekében. Dinamikus ráncok eltüntetésére a botox a leggyakrabban alkalmazott orvos-esztétikai kezelés a világon, míg a statikus ráncok esetében elsősorban a hialuronsavas feltöltést végzik.
 

A szempillák elvékonyodnak

Nem csupán arról van szó, hogy akik rendszeresen használnak szempilla spirált, úgy érzik, hogy szempilláik annak használata nélkül egyre vékonyabbak. Elsősorban a hormonális változások vannak hatással a szempillák vastagságára és szerkezetére. Ma már kaphatók olyan szempilla kondicionáló termékek, amelyekkel a szempillák szerkezete erősíthető, csökkentve ezáltal azok törékenységét is.
 

A kollagén és elasztin termelése lelassul

A kollagén és elasztin termelésének lassulása mellett, ahogy öregszünk, annak fehérjeszerkezete is megváltozik. Ennek eredményeképpen a bőrünk veszít feszességéből és rugalmasságából. Ráadásul a gravitáció hatására az még meg is ereszkedik. A rugalmas és feszes bőr megőrzése vagy helyreállítása végett a frakcionált lézeres kezelés az egyik legjobb megoldás, mivel azzal serkenthetők a kollagént termelő sejtek, valamint segít a hámszövet megújításában is. Emellett hatékony bőrfeszesítő megoldás még a HIFU (magas intenzitású fókuszált ultrahang) kezelés vagy a nem invazív arclift felszívódó szálakkal (thread lift).
 

A hialuronsav mennyisége csökken

Bár nemtől függetlenül csökken a bőr hialuronsav tartalma, nőknél mégis a menopauza környékén következik be drámai változás. Ennek oka, hogy az ösztrogén, amelyik fenntartja a bőr nedvességét a hialuronsav termelés biztosításával, jelentősen lecsökken. Emiatt bőrünk hidratáltsága jelentősen csökken, és szárazabbá válik. Ez is jelentős mértékben járul hozzá a ráncok kialakulásához. A menopauza kapcsán kezdett hormonpótlással ez a folyamat jelentős mértékben lassítható. Emellett fontos odafigyelni a bőr megfelelő külső és belső hidratálására a szervezet számára szükséges folyadék bevitelével és hidratáló krémek használatával. A hialuronsavat is lehet intradermális injekciós kezeléssel pótolni, amely ezáltal vizet megkötve hidratálja és feszesíti a bőrt. 

Fotó: Greyerbaby / pixabay

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja