SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Tíz új kanyarógyanús esetet jelentettek

Családinet [cikkei] - 2017-03-14
Tíz új kanyarógyanús esetet jelentettek az Országos Epidemiológiai Központnak (OEK) hétfőig, így február vége óta az országban 41 embernél jelentkeztek kanyaróra utaló tünetek - mondta a központ főigazgató-főorvosa budapesti sajtótájékoztatóján.

Oroszi Beatrix közölte: valamennyi új esetet Csongrád megyéből jelentették, a vérminták hétfőn érkeztek meg az OEK-hez. Az érintettek valamennyien február 28. és március 7. között betegedtek meg. Nem biztos, hogy mindannyian a kanyaró valamennyi tünetét mutatják, a laboratóriumi vizsgálatok folyamatban vannak - mondta, hozzátéve: többségük enyhe eset.

A kanyarómegbetegedést továbbra is csak 13 embernél igazolták a laboratóriumi vizsgálatok. Közülük tíz makói, egy szegedi egészségügyi dolgozó, egy a szegedi klinika betege, és köztük van az a makói kórházban ápolt román állampolgár is, aki behurcolta a betegséget - sorolta a főigazgató.

A makói kórházból is van új bejelentett kanyarógyanús egészségügyi dolgozó, de egyelőre nem igazolt a megbetegedése - közölte Oroszi Beatrix.

Felvételi zárlatot eddig csak a makói kórházban rendeltek el, ezt csak akkor oldják fel, ha "járványügyi szempontból teljes mértékig biztonságosnak tartják a betegellátást", vagyis ha nem fordul elő új kanyaró megbetegedés, és új kanyarógyanús esetről sem érkezik bejelentés. Hozzáfűzte: úgy látják, "lecsengőben van az új esetek előfordulása" a makói kórházban.

Hódmezővásárhelyről hétfő délig nem érkezett bejelentés kanyarógyanús esetről, járványról kizárólag a makói kórházban lehet beszélni - mondta.

Több tízezer védőoltás áll rendelkezésre, a makói kórházban is ezt a tartalékot kezdték el használni. Folyamatos a kiszállítás a gyógyszertárakba is, az országos oltóanyag-ellátás folyamatos - közölte.

Oroszi Beatrix kitért arra is: dolgoznak azon, hogy a román-magyar határ mentén felmérjék az egészségügyi dolgozók kanyaró elleni védettségét, és szükség esetén gondoskodjanak az oltásukról, azonban "ez a második lépés". Jelenleg az OEK elsődleges feladata az azonnali járványveszély elhárítása, a járvány helyi elfojtása, a megbetegedési veszélynek közvetlenül kitettek védelme - jelentette ki.

Az egészségügyi személyzet körében kimutatott kanyaró-megbetegedések miatt zárlatot rendeltek el a makói kórház fekvőbetegeket ellátó osztályain és sürgősségi részlegein, emellett látogatási tilalmat vezettek be - jelentette be a Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője március 4-én. A makói kórház 420 dolgozójának beoltását március 6-án kezdték meg.

A makói kórház mellett a Szegedi Tudományegyetem klinikáin vezettek be látogatási tilalmat.

Romániában országos kanyarójárvány van - ott 2016 eleje óta 3109 kanyaróst diagnosztizáltak -, Európában, Magyarországon kívül még hét ország érintett.

Magyarországon 1969-ben vezették be a kanyaró elleni védőoltásokat, amelynek köszönhetően a 47 éven aluli lakosság döntő többsége kapott legalább egy kanyaró elleni oltást. A hosszú távú védettség kialakítása érdekében 1989-től két alkalommal, 15 hónapos, majd 11 éves korban kapnak oltást a gyerekek. Az elmúlt két évtizedben Magyarországon az úgynevezett átoltottság meghaladta a 98 százalékot. Hazai eredetű kanyaró-megbetegedés 2002 óta nem fordult elő, és az elmúlt 15 évben behurcolt, illetve behurcolással összefüggő esetből is csak tizenkettőt jelentettek Magyarországon.

A kanyaró súlyos fertőző betegség, amelynek kezdetben influenzaszerű tünetei vannak: torokfájás, köhögés, magas láz. A beteg a tipikus kiütések megjelenése előtt négy nappal már fertőzhet, és a fertőzőképesség a kiütések eltűnését követően még négy napig tart.

Forrás: MTI
Fotó: smokedsalmon/FreeDigitalPhotos.net

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Télen súlyosbodnak a krónikus bőrbetegségek tünetei

A hideg, a száraz levegő és a kevesebb napfény a téli hónapokban súlyosbíthatja az olyan krónikus bőrbetegségek tüneteit, mint a pikkelysömör, a rozacea, vagy a szárazságekcéma, az úgynevezett atópiás dermatitisz. Ez azonban megfelelő bőrápolási rutinnal, időben megkezdett kezelésekkel enyhíthető, és az érintettek jóval enyhébb panaszokkal vészelhetik át a telet - mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja