SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Pici, csúnya és nem mindig ártalmatlan - Hogyan védekezzünk a kullancs ellen?

Családinet [cikkei] - 2016-05-03
A napsütés, a jó idő kicsalogat minket a szabadba, jól esik kimozdulni, kirándulni, túrázni a zöldülő erdőben vagy akár elnyúlni a fűben, a parkban. Egy ilyen kirándulás után azonban érdemes magunkat alaposan átnézni, ugyanis tavasszal, az ébredő természetben a kullancsok is egyre aktívabbá válnak. Éppen ezekben a hónapokban - márciustól júniusig - van a kullancsok aktivitásának csúcsidőszaka.

Hol van a legtöbb kullancs?

A kullancsokkal kapcsolatos egyik legelterjedtebb tévhit, hogy csak a hegyekben vagy a sűrű erdőben csíphetik meg az embert. Nem kell vidékre mennünk, a városokban is esély van arra, hogy kullancs fúródik a bőrünkbe. Ha nem a hegyekben túrázunk, hanem Budapest leggyakrabban látogatott kirándulóhelyein, például a Margitszigeten vagy a Normafánál töltjük a napot, abban az esetben is érdemes az esti fürdés előtt átnézni magukat. Sőt, még akkor is, ha csak a parkban ejtőztünk, vagy a játszótéren töltöttük a délutánt a gyerekekkel. A kullancsok fő élőhelye ugyan az erdő, de a fűben, az alacsony bokrok ágain bárhol meglapulhatnak. Ruhánkon kapaszkodva akár órákkal a kirándulás után is beférkőzhetnek a pulóver és a nadrág alá, elérve a bőrünket.

A kullancsok bárhol bőrünkbe akaszkodhatnak, de a hajas fejbőr, a nyak, a hónalj, a has, az ágyék és a térdhajlat területét a kirándulást követően érdemes különös figyelemmel átnézni a család minden tagján. A kullancsok gyakran annyira aprók, hogy szabad szemmel csak nagyon közelről lehet észrevenni őket. Csípésük helyét azonban általában érezzük, viszket, „zavar”, ezért ha hasonlót érzünk, érdemes rögtön megnézni az érintett helyet.
 

Hogyan kerüljük el a kullancscsípést?
 

  • A túrázás vagy a szabadban töltött idő alatt szorosan fogjuk össze a hajunkat.
  • Kiránduljunk zárt ruházatban! Gyűrjük a bakancsba, zokniba a nadrág szárát, és viseljünk sapkát.
  • Használjunk kullancsriasztó spray-t, amelyet többször is magunkra fújunk a túra alatt.
  • A kullancsok az árnyékban, a sűrű növényzetben élnek, a napfényt nem szeretik, így ezeken a területeken fokozottan figyeljünk!
     

Miért veszélyes a kullancscsípés?

Amellett, hogy kellemetlen élősködőkről van szó, különböző vírusokkal és baktériumokkal lehetnek fertőzöttek, amelyek a csípés során a szervezetünkbe kerülhetnek. „A kullancsok által leggyakrabban terjesztett betegségek közé tartozik a vírusos agyvelőgyulladás és a Lyme-kór. Míg az előző ellen létezik védőoltás, addig a Lyme-kór ellen csak a kellő körültekintéssel védekezhetünk. Ha kullancsot találunk magunkban, érdemes vérvizsgálatot végeztetni, mivel a kullancsok által terjesztett betegségek lappangási időszaka több hétig is eltarthat, és jó, ha mielőbb megkezdhetjük a kezelést” – mondta dr. Jelenik Zsuzsanna, a Budai Egészségközpont infektológusa.
 

Mit tegyünk, ha kullancsot találunk magunkban?

„A legfontosabb, hogy minél hamarabb eltávolítsuk a kullancsot. Kerüljük a tekergetést vagy kenegetést, mivel ezzel az állatban található fertőzött anyagot könnyen a sebbe juttathatjuk. Ragadjuk meg minél közelebb a bőrhöz és lassan, gyengén húzzuk ki. Ha a fej véletlenül bent marad, akkor sem kell megijedni, ugyanis néhány nap múlva magától kilökődik” – mondta a doktornő.
 

Mikor forduljunk orvoshoz?
 

  • Ha a kullancscsípés után pár nappal influenzaszerű tünetek lépnek fel, majd elmúlik, és újabb lázas időszak kezdődik fejfájással, szédüléssel, remegéssel vagy idegbénulással.
  • Arcidegbénulás esetén jelezze, ha kullancscsípés érte a közelmúltban!
  • Ha a csípés helyén, a szélein 3-5 hét múlva egye nagyobb átmérővel gyűrű alakú bőrpír jelentkezik.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja