SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Az öröklött emésztőrendszeri baktériumok befolyásolják testsúlyunkat

Családinet [cikkei] - 2014-11-11
Genetikai "mintázatunk" determinálja, hogy karcsúak vagy túlsúlyosak leszünk-e, meghatározva, hogy örököljük-e a testsúlyt befolyásoló emésztőrendszeri baktériumokat - erre a következtetésre jutottak brit és amerikai tudósok.

A King's College London és a Cornell Egyetem kutatói eredményeiket a Cell élettudományi folyóirat legújabb számában tették közzé.
    
Az utóbbi időben egyre inkább az érdeklődés homlokterébe kerül az az elképzelhetetlen mennyiségű mikroorganizmus, amely az emberi bőr felszínén és testüregeiben él. Az úgynevezett mikrobiom ugyanis dinamikus kölcsönhatásban van a gazdaszervezettel, összetételét a táplálkozásunk, anyagcserénk, immunrendszerünk működése befolyásolja, "viszonzásképpen" a mikrobiom által kiválasztott anyagcseretermékek a véráramba kerülve hatással vannak az emberi szervezet metabolizmusára.
    

A vizsgálat keretében a kutatók 416 (171 egypetéjű és 245 kétpetéjű) ikerpártól származó 1000 fekáliamintát elemeztek. Így fedezték fel, hogy egy eddig kevéssé tanulmányozott mikroorganizmus, a Christensenellaceae minuta gyakrabban fordul elő a karcsú személyeknél, mint a túlsúlyosaknál. Egérkísérletek során pedig a baktériummal beoltott állatoknak alacsonyabb volt a testsúlya, mint a kontrollcsoport egyedeinek - olvasható a ScienceDaily hírportálon és a Cornell Egyetem honlapján.
    
Az ikervizsgálatok arra is fényt derítettek, hogy a Christensenellace baktériumcsalád öröklődik. Az emésztőrendszer mikroorganizmus-összetétele ugyanis sokkal nagyobb hasonlóságot mutatott az egypetéjű ikrek esetében, akiknek 100 százalékos a genetikai azonossága, mint a kétpetéjűeknél, kiknél az öröklött tulajdonságok egybeesése nem nagyobb, mint a "közönséges" testvérpároknál.
    


"Első ízben sikerült közvetlen bizonyítékot találni arra, hogy az emésztőrendszer baktériumaira befolyással vannak a gének" - hangsúlyozta Ruth Ley, a Cornell Egyetem docense, a tanulmány vezető szerzője.
    
Tim Spector, a King's College ikerkutatási és genetikai epidemiológiai intézetének a vezetője a vizsgálatok kapcsán a mikrobiomkutatások fontosságát emelte ki, ezeknek köszönhetően a jövőben például hatékonyabban lehet majd kezelni az elhízást és a túlsúllyal összefüggő betegségeket.
    
Julia Goodrich, a cikk első szerzője a további kutatási terveket vázolva rámutatott, hogy meg kell találni, mely gének befolyásolják az adott mikroorganizmusokat.

http://www.sciencedaily.com/releases/2014/11/141106132204.htm 
http://news.cornell.edu/print/21096

Forrás: MTI
Fotó: viktorus / 123RF Stock fotó

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja