SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

FOGERÓZIÓ - NEHEZEN FELISMERHETŐ SZÁJÜREGI PROBLÉMA

Családinet [cikkei] - 2014-10-14
 [X]
Abban mindenki egyetért, hogy a gyönyörű mosoly és az egészséges fogsor akár a névjegyünk is lehet. Annál inkább nyugtalanságot ébreszthet bennünk a fogerózió problémája, hiszen még a fejlett európai országokban is minden harmadik felnőttet érint, de a problémának a felismerése és tudatossága gyermekcipőben jár. Ezért érdemes időben gondoskodnunk a megfelelő védelemről a visszafordíthatatlan szájüregi problémával szemben!
elmexŸ Erosion Protection - tökéletes segítség és hatékony védelem a fogzománcvesztés ellen

Mi a fogerózió?

A fogak sárgás elszíneződése, a dentin hiányossága és a fogak túlzott érzékenysége esetén fogerózióra gyanakodhatunk. Ezek lehetnek a savak behatásának eredményei, amelyek a fogzománcnak és a dentinnek lassú feloldódásához, valamint a fogak kemény szöveteinek fokozatos elvesztéséhez vezethet.

Az erózió a kezdeti stádiumban nehezen felismerhető. A probléma fontosságát – annak ellenére, hogy olyan veszélyes, mint a fogszuvasodás – ritkán ismerik el a fogorvosok. A felmérések azt mutatják, hogy az orvosok nem tájékoztatják kellően pácienseiket az erózió veszélyéről és annak következményeiről. Többek között ezért is fontos felhívni az emberek figyelmét a probléma létezésére és tüneteire, valamint a fogerózió megelőzésének fontosságára.

 

Fogerózió – milyenek tényezők hatására alakulhat ki?

A fogeróziót a különböző savak intenzív hatása váltja ki, amelyek egy része kívülről kerül a szervezetünkbe (pl. a táplálékkal), másik részét pedig maga az emberi szervezet termeli. A mindennapi friss gyümölcsben és zöldségben gazdag táplálkozás a vitaminok állandó és fontos forrása. Sajnos a szükséges és értékes anyagokkal együtt a szervezetünkbe a savak is bejutnak, amelyek a fogzománc szerkezetének fokozatos feloldódását, gyengülését okozhatják. Ugyanezt a problémát okozza az ecetes és savas édesítőkön alapuló savas szószféle, valamint az édesített szénsavas üdítő, a savanyú szörp, a gyümölcstea és a bor gyakori fogyasztása is. Eróziót okozhat bizonyos gyógyszerek szedése, valamint a fluort nem tartalmazó és alacsony pH-jú szájhigiéniai termékek gyakori használata.  A belső eredetű tényezők, – amelyek szintén a fogzománc eróziójához vezethetnek – többek között a gyomor- és nyelőcső-reflux (gyomorégés, rossz emésztés), a gyakori hányás, valamint a nyálképződés csökkenése, amelyet bizonyos gyógyszerek válthatnak ki.

Amíg a külső tényezők hatásának minden ember ki van téve, a belső eredetű tényezők csak egy bizonyos rizikócsoport tagjait érintik, pl. a terhes nőket, bulimiában vagy tápcsatorna betegségben szenvedőket, valamint a pszichotróp és hisztamin tartalmazó szert szedőket. Sajnos sem a belső, sem a külső tényezőket nem lehet teljesen kizárni, csak korlátozni lehet azok előfordulásának gyakoriságát és enyhíteni a következményeket.

 

Fogerózió – hogyan védekezzünk ellene?

A fogerózió, annak ellenére, hogy veszélyes a fogakra és visszafordíthatatlan, nem kényszerít a szeretett citrusfélékről és a borról való teljes lemondásra. Azonban érdemes a mindennapos fogápolás során speciális szájhigiéniai termékeket használni, amelyek a fogak szuvasodás elleni védelmén kívül biztosítják a fogzománc erózióval szembeni védelmét is. Az elmex® EROSION PROTECTION termékcsalád a mindennapos szájápolásnak maximálisan megfelel. A fogkrém, a szájvíz, valamint a speciális fogtisztító elmex® EROSION fogkefe együttes használata nem csak a szuvasodás elleni teljes védelmet biztosítja, hanem tudományosan alátámasztott tény, hogy hatékonyan fellép a különböző eredetű savak támadása miatt kialakult  fogzománcvesztés ellen is.

A különleges ChitoActiveTM technológiának köszönhetően az elmex® EROSION PROTECTION fogkrém mindennapos és rendszeres használatával a fogzománcon védőréteg alakul ki. Ennek köszönhetően a fogak sokkal ellenállóbbá válnak a savak hatása ellen. A nagyon puha, speciálisan kialakított fogkefe, valamint az elmex® ERÓZIÓVÉDELEM szájvíz együtt alkalmazva még eredményesebben erősíti a fogzománcot, védve azt a savak káros hatásától. Mivel az elmex® ERÓZIÓVÉDELEM szájvíz nem tartalmaz alkoholt és mesterséges színezéket, ezért a fogerózió fokozott rizikó csoportjába tartozók, például a terhes nők is használhatják. Az aminfluorid tartalomnak köszönhetően az elmex® EROSION PROTECTION termékcsalád maximálisan biztosítja a fogszuvasodás elleni eredményes védelmet is.

Az elmex® EROSION PROTECTION termékcsalád rendszeres használatával lehetséges a fogzománc védelme a táplálkozási szokások jelentős megváltoztatása nélkül. Próbálja ki, hogy meggyőződjön ennek hatásáról. Az elmex® EROSION PROTECTION termékcsalád eredményességéről érdemes megkérdeznie fogorvosát a legközelebbi ellenőrző vizsgálat során.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja