SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Vérteszt jelezheti a menopauza várható időpontját

Családinet [cikkei] - 2012-09-05
Már a nők harmincas évei végén megjósolható egy új vérteszt segítségével, hogy mikor következik be náluk a változó kor, a menopauza - derült ki amerikai kutatók tanulmányából, melyet a Fertility and Sterility című szakfolyóiratban tettek közzé.

A Pennsylvaniai Egyetem kutatói 293 nőt vontak be követéses vizsgálatukba, amelyben a harmincas és negyvenes éveikben lévő nők vérmintájából mérték évről évre a petefészek által termelt anti-Müller-hormon (AMH) szintjét. Úgy találták, hogy az AMH-szint változásának mértéke és üteme alapján viszonylag pontosan meg lehet becsülni az életkort, amikor a nőnél bekövetkezik a menopauza.

Jelenleg az életkor alapján adnak becslést a női menopauzára, amely - az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) szerint - átlagosan 51 évesen történik meg az amerikai nőknél, ám ennek szórása meglehetősen nagy, vannak, akinél már negyvenes éveik elején megjelenik, míg másoknál csak az ötvenes éveik végén.
A mostani tanulmány megmutatta, hogy a különbségek 82 százalékát megmagyarázza az AMH-szint változása. Az elemzés azt is megmutatta, hogy átlagosan két évvel korábban következett be a menopauza azoknál a nőknél, akik AMH-szintje gyorsan változott, azokhoz képest, akiké lassabban.
A vizsgálatba bevont nőktől 5 éven át 9 havonta vettek vért, és mérték AMH-szintjüket, majd még 14 éven át követték nyomon őket, hogy megállapítsák náluk a menopauza valódi időpontját.

Annak előrejelzése, hogy valaki mikor számíthat a menopauza bekövetkeztére, azoknál a nőknél különösen hasznos, akiknek problémájuk van termékenységükkel, valamint azoknál, akiket a változókorral összefüggő betegségek, például a csontritkulás vagy egyes szívbetegségek érinthetnek - idézte Ellen Freeman kutatásvezetőt a LiveScience című ismeretterjesztő portál. http://news.yahoo.com/blood-test-may-reveal-menopause-age-121635694.html

Forrás: MTI

Fotó: piqs.de

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Öt- és tízéves gyermek vezetett külön jetskit - súlyos fejsérülés lett a vége

A nyári kikapcsolódás pillanatok alatt tragédiába fordulhat - ezt bizonyítja az a dunaharaszti jetskibaleset is, amelyben egy ötéves kisfiú súlyos koponyasérülést szenvedett, miután összeütközött tízéves testvérével. Az ügyben a rendőrség is vizsgálódik, mert a két gyerek önállóan vezette a vízi járműveket, ami a hatályos szabályok szerint nem megengedett.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Olcsóbb lehet a tűzifa ősszel - ennyit spórolhatnak a fával fűtő családok

Jelentősen csökkenhet a tűzifa ára az ősszel, miután a kormány bejelentette: a jelenlegi 27 százalékról 5 százalékra mérsékelné a tűzifa áfáját. Az intézkedés elsősorban azokat a családokat érintheti kedvezően, amelyek teljesen vagy részben fával fűtik otthonukat, különösen a vidéki háztartásokat.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja