Legfrissebb cikkek

A játékos kedvű felfedezőket várja az új, interaktív gyerekmagazin. Állatbarátoknak, játékos kedvű, kreatív felfedezőknek, az állat- és növényvilág, valamint a természettudományok iránt érdeklődő általános iskolás gyerekeknek nyújt hasznos élményeket az új ismeretterjesztő magazin, az Animal Planet.

Többségük jól kezelhető, a gyógyulási arány magasabb, mint más daganatos betegségek esetében. Rendszerint a nyelési nehézség, nyaki duzzanat és tartós rekedtség viszi orvoshoz a beteget. A betegséggel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat Prof. Balázs Csaba endokrinológus, az Endokrinközpont orvosa foglalta össze.

A kullancsok fokozott számban támadnak idén - nem volt ugyanis fagyos, hideg tél, amely kiírthatta volna őket az elmúlt hónapok során. Kiemelten figyelni kell tehát arra, hogy megelőzzük a kullancscsípést, és ezzel együtt minimalizáljuk a Lyme kór veszélyét. Akkor sem kell azonban megijedni, ha a betegséget diagnosztizálták- magas nyomású oxigénnel segíteni lehet a betegeken.

Egy felmérés szerint bár a kontaktlencsét viselők úgy vélik, megfelelően kezelik a lencséjüket, csupán töredékük jár el valóban gondosan. Dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemész, kontaktológusa az alaposságra és a veszélyekre is felhívta a figyelmet.

Manapság igen gyakoriak az elhúzódó felső légúti gyulladások, egyre több ember életét nehezíti a horkolás, ami bizony egyet jelent azzal, hogy kevés figyelmet szentelünk orrunk egészségének. Ezek a tünetek megkeserítik a mindennapjainkat, a szakértő azonban azt állítja, hogy szerencsére a lézersebészeti eljárások megoldást nyújthatnak rájuk!

A lázgörcs általában fertőzés miatt kialakuló lázas állapot következménye, mely elsősorban csecsemő- és kisgyermekkorban fordulhat elő. A szülő számára ez egy örökkévalóságnak tűnő, aggasztó, ijesztő élmény lehet, még akkor is, ha a görcstevékenység csak néhány percig tart.

A rosszindulatú daganatos (közismert szóval rákos) sejtek kialakulását mind külső tényezők, mind belső, a genetikai állományban bekövetkezett változások elindíthatják. Közös jellemzőjük a szabálytalan sejtszaporulat, és más szervekbe való betörési képesség, mely folyamat szinte minden szövetben beindulhat.

Az idén az egyoldalas, úgynevezett "söralátét" adónyilatkozat is letölthető néhány kattintással a NAV honlapjáról - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Számos étrend-kiegészítőn jogosulatlanul szerepel az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) logója - hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szerdán.

Azoknál, akinél egyszer megállapították a hipertóniát, legtöbbször kénytelenek egész életükben vérnyomáscsökkentőt szedni. Igen ám, de ez még nem jelenti azt, hogy mindig ugyanolyan dózisban kell, hogy kapják a tablettákat, mivel előfordulhat, hogy többre, esetleg kevesebbre van szükségük.

Az országban a legtöbb daganatos gyermeket a Semmelweis Egyetem II. Sz. (Tűzoltó utcai) Gyermekgyógyászati Klinikáján a nap 24 órájában gyógyítják a hemato-onkológiai szakemberek. Dr. Szabó András klinikaigazgató szerint a gyermekkori hematológiai betegségeket 85-90 százalékos eredményességgel tudják gyógyítani, ez az arány megegyezik a legjobb nemzetközi hírű intézetek eredményeivel.

Kreatív ötletek, tippek egy kertgurutól. Tóth Ádám kertépítő segítségével alaposan körbejártuk a gyermekbarát kertek főbb jellemzőit.

Mit érdemes megnéznünk az óvodaválasztásnál annak érdekében, hogy gyermekünk személyiségfejlődéséhez a legoptimálisabb közeget válasszuk? Összeállításunkban a különböző alternatív lehetőségeket foglaltuk össze pár szóban - a teljesség igénye nélkül.

Évről évre elérkezik tavasszal az óvodai beiratkozások időpontja, amikor sok szülő életében először találkozik az intézményválasztás kérdésével. Az első gyermekes édesanya még azt sem tudja milyen szempontokat kéne figyelembe vennie miközben arról kell döntsön kikre bízza ezután alig három éves szeme fényét.

Sokakban van még bizonytalanság, de csak 2015. szeptember 1-től lesz kötelező a gyermek 3 éves korától az óvoda. Jelenleg még A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 24. § (3) alapján a gyermek abban az évben, amelyben az ötödik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni

Egyszerűen elkészíthető kosárka, amibe beletehetjük húsvétra a színes tojást. A nagy szövet csíkok, valamint ez az egyszerű sablon könnyűvé teszi ezt a feladatot a kicsi ujjak számára.

Te is utálod a vegyszereket a gyerek kezében? Szívesebben használsz otthon természetes anyagokat? Akkor ezeket a festékeket szeretni fogod!

Most, hogy beköszöntött végre a jó idő, sok emberen úrrá lesz a tavaszi fáradtság. Ez jó esetben pár nap, vagy hét alatt magától megszűnik, ám ha huzamosabb ideig fennáll a probléma, érdemes utánajárni, vajon mitől is romlik a produktivitás és húzza az illetőt az ágy. Dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa elárulta, hogy bizony nem ritka, hogy vérszegénység áll a tavaszi fáradtság álarca mögött.

A betegséget már a Mátyás király korából származó könyvekben is ábrázolták, de csak az utóbbi időben vált ismertté és kezelhetővé.

A férfiakat veszélyeztető rákos megbetegedések között az első két helyen a tüdőrák és a prosztatarák szerepel az ötven év feletti férfiak körében. Míg a tüdőrák és a dohányzás közötti összefüggés közismert, addig a prosztatarákról az emberek nagy része jóval kevesebbet tud, pedig a betegek száma évről évre nő.