Legfrissebb cikkek

Ma Magyarországon minden 10. ember érintett valamely vesebetegségben. A sokáig észrevétlenül lappangó, majd hirtelen jelentkező, alattomos betegség nagy része azonban odafigyeléssel megelőzhető. Ezért fontos tudni, hogy mit, mikor és valójában mennyit igyunk, és mit tehetünk a megelőzés érdekében - figyelmeztet Dr. Reusz György, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika professzora, a Magyar Nephrologiai Társaság elnöke.

Amikor a terhesség nem jön már egy ideje létre, akkor bizony sok nő többsége nagyon aggódik, szinte bepánikol. Ilyenkor előkerül a jól ismert klisé: előfordulhat, hogy másoknak gondjaik lehetnek a gyermekáldással, de velem ilyen nem történhet. Ez azonban sokszor nem így van. Azon felül, hogy a teherbeesés napjainkban egyre több párnak csak orvosi segítséggel, beavatkozással sikerül, a fölött a tény fölött sem szabad szó nélkül átsiklani, hogy Magyarországon ma minden negyedik elindult terhesség vetéléssel végződik. Ez pedig egy igencsak elkeserítő adat.

Az arcon és a fejbőrön is tüneteket okozhat az apró, szabad szemmel nem látható élősködő. Ilyenkor hiába minden idő és pénz, a legdrágább kozmetikum, vagy kezelés is csak átmeneti javulást hoz, amíg a probléma valódi kiváltó okát, a bőratkát nem távolítjuk el.

A Mályvavirág Alapítványban elkötelezett hívei vagyunk a méhnyakrák megelőzés tudatosításának, ezért számos egyedi programot kezdeményeztünk. Ezúttal az angliai Jo’s Trust mozgalom által elindított, rendkívül gyorsan terjedő, figyelemfelkeltő kampányhoz csatlakozunk, amelynek célja, hogy a social mediában aktív nőket rendszeres méhnyakrákszűrésre ösztönözzük.

"Aggasztóan magas számú" 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő fiatalnál tapasztalták hosszú távú egészségi komplikációk, egyebek közt szem-, szív- és vesebetegség korai jeleit a brit szakemberek, akik szerint ugyanakkor jó hír, hogy a korosztály körében egyre inkább ellenőrzés alatt tartják a vércukorszintet.

Elrendelte a perújítást a Fővárosi Ítélőtábla Geréb Ágnesnek abban az ügyében, amelyben a szülész-nőgyógyászt 2012-ben ítélték el jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre négy otthonszüléses eset miatt - erősítette meg az MTI értesülését hétfőn Geréb Ágnes ügyvédje.

Az éppen babát váró párok előbb-utóbb szembesülnek a kérdéssel: eltárolják-e gyermekük őssejtjeit? A döntés nem egyszerű, hiszen vannak, akik egyértelműen pártolják és vannak olyanok is, akik számára nem egyértelmű a válasz. A sok ellentmondásos álláspont mellett nézzük végig a tényeket és próbáljunk meg eligazodni ebben a kérdéskörben körültekintően és hitelesen, hogy gyermekünk, családunk számára a lehető legjobb döntést hozhassuk meg!

Külföldre utazás előtt érdemes a hatályos jogszabályokról tájékozódni, ellenkező esetben kellemetlen meglepetések érhetik a turistát!

Ma Magyarországon sajnos a legtöbb szülő még mindig Pató Pál úr módjára gondolkodik a korai nyelvtanulás kérdéséről: "Ej, ráérünk arra még!" Vagyis szerintük elég, ha a gyermek majd az iskolában kezd nyelvet tanulni.

Vajon normális az ilyen mértékű ragaszkodás egy plüssállathoz, egy darab rongyhoz? Mit jelenthet az ilyen fajta kötődés ezekhez a tárgyakhoz?

Lassan köztudottá válik, hogy a felnőtt nőknek 2 liter, a férfiaknak pedig 2,5 liter(1) az átlagos napi folyadékbevitel szükséglete, amit döntő részben italokból és 20-30%-ban szilárd táplálékból kellene fedezni. Mégis érdemes a folyadékpótlás kapcsán néhány módosító tényezőre felhívni a figyelmet a hölgyekre vonatkozóan - javasolják az Európai Hidratációs Intézet szakértői -, hiszen a női test az élet során jelentős változásokon megy keresztül.

Sem Magyarországon, sem más, az egykori vasfüggönytől keletre eső európai ország állatkertjében nem tartottak még koalát. Mától azonban a Fővárosi Állat- és Növénykert látogatói a saját szemükkel is megtekinthetik az ausztrál élővilág e különleges, állatkertekben csak nagyon ritkán látható képviselőit. A Budapestre került két állat közül Nur-Nuru-Bin Belgiumból, Vobara pedig Németországból érkezett, de mint minden állatkerti koala, ők is az ausztrál állam tulajdonában állnak.

A terhesvitaminok körül a piaci légkör igencsak nagy felhajtást generál. Ez nem is csoda, ha azt nézzük, hogy Magyarországon jelenleg gyakorlatilag minden negyedik terhesség vetéléssel végződik. Ez persze nem csak és kizárólag az ásványi anyag és vitaminhiánnyal magyarázható, ám az okok között jelentős szerepet tölthet be ez is.

A zöldségekkel dúsított sütemények omlósabbak, nem válnak szárazzá, ráadásként plusz rostforrást is jelentenek, ami a tavaszi fogyókúra szezonban nem lebecsülendő tulajdonság. Varga Dóra, a Budai Allergiaközpont dietetikusa olyan receptet ajánl, amit diétázók és lisztérzékenyek is bátran elkészíthetnek.

Se szeri, se száma az olyan könyveknek, amelyek a középosztály középkorú tagjainak életválságáról szólnak. Többnyire önmagukat keresik, és e célból hosszú, fáradságos utakra is vállalkoznak.

Az intézmény szakemberei mellett külső szakértők is vizsgálják a debreceni Kenézy kórház egyik inkubátorából kiesett csecsemő esetét - közölte a kórház szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Görcsös, késszúrásszerű alhasi fájdalom és véres vizelet- ezek a vesekő tünetei is lehetnek, ami leggyakrabban a felnőtteket sújtsa. Ám tévedés azt hinni, hogy kizárólag őket érinti a probléma, hiszen tanulmányok szerint gyermeknél, sőt már újszülötteknél is előfordul. Dr. Kövi Rita, az Ultrahang Központ gyermek radiológusa szerint az ultrahang diagnosztikának hála azonban gyorsan fény derülhet a betegségre, így a kezelés minél hamarabb elkezdődhet.

A téli zord időjárás, a kevés napsütés, a vitaminhiány nem csupán a hangulatunkra, de a bőrünkre is rányomja bélyegét. A hosszú hideg hónapok ugyanis kimerítették szervezetünk vitaminkészletét, amely a kevesebb mozgással és az egészségtelenebb táplálkozással együtt fáradékonnyá, levertté tesz minket, bőrünk pedig fakóvá, szárazabbá és érzékenyebbé válik.

Kompetenciateszt alapján dőlhet el a jövőben, hogy az általános iskolás diákok hol folytathatják a tanulmányaikat - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet a birtokában levő szakképzési koncepcióra hivatkozva.

- A komplex pályaorintációs képzés egyre több szakmaválasztás előtt álló fiatalt vonz - Nagyon sok olyan hasznos dolgot tanultunk, amit sem a középiskolában, sem az egyetemen nem oktattak. Most már tudom, melyik az a szakma, ami a habitusomhoz, a lehetőségeimhez és a vágyaimhoz is illeszkedik, ráadásul meg is lehet élni belőle - nyilatkozta az Élet Akadémián végzett 12 fiatal egyike. A hatszombatos, hazánkban egyedülálló képzést pályaválasztási dilemmákkal küzdő fiataloknak álmodta meg Deák Andrea HR tanácsadó.