Legfrissebb cikkek

EgészségVisszér- vagy szívpanaszokkal küzdesz? Tudj meg többet állapotodról Doppler vizsgálattal

A szív-és érrendszeri problémák nem csak Magyarországon, hanem az egész világon népbetegségnek számítanak, melynek szövődményei a vezető halálokok közt szerepelnek. Éppen ezért érdemes panaszok esetén - illetve ha nagyobb kockázati csoportba tartozik- ellenőriztetni erei állapotát, hogy elkerülhesse a súlyosabb problémákat. Az artériák és a vénák ultrahangos vizsgálatáról dr. Szabó Andrea, az Ultrahang Központ radiológus főorvosa beszélt.

EgészségEgy aminosav hiánya lehet az Alzheimer-kór kiváltó oka

Egy aminosav, az arginin hiánya játszhat közre az Alzheimer-kór kialakulásában - erre a következtetésre jutottak egérkísérletek alapján amerikai neurobiológusok, akiknek eredményei távlatilag új terápiás eljárások kidolgozását tehetik lehetővé.

EgészségGénmódosított szalmonella-baktériumokkal pusztíthatók el a daganatos sejtek

Az ételmérgezést okozó szalmonella-baktérium génmódosított törzsei hatékonyan semmisítik meg a daganatos sejteket anélkül, hogy károsítanák a gazdaszervezetet - bizonyították sejttenyészeteken és állatkísérletekben az Arizonai Állami Egyetem tudósai.

Hírek, érdekességekSzülők tüntetése az óvoda összevonások ellen

Békés, lufis tüntetést tartottak a szülők a 11. kerületben és Csepelen, hogy ezzel tiltakozzanak a helyi óvodák központosítása ellen.

EgészségAz elváltak körében magasabb lehet a szívroham kockázata

Az elvált emberek nagyobb valószínűséggel kapnak szívrohamot, erre utalnak egy amerikai kutatás eredményei.

A magzat fejlődéseMagzati szűrőtesztek a Down-szindróma kimutatására

A terhesség első és második trimeszterében végzik a rendellenességeket szűrő teszteket. Nézzük végig, hogy milyen lehetőségek állnak a kismamák rendelkezésére.

EgészségMRSA-fertőzés

Jellemzően súlyos kórházi fertőzés, amelyet az ún. methicillin-rezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) baktérium okoz. Nevében is szerepel, hogy már nem reagál, azaz rezisztens az egyik, staphylococcus fertőzés esetén alkalmazott antibiotikumra.

EgészségNem csak cukorbetegség esetén alakulhat ki lábszárfekély

Az emberek többsége a lábszárfekélyt leggyakrabban a diabétesszel hozza összefüggésbe. A cukorbetegség ugyan fontos kockázati tényezője az állapotnak, ám a lábszáron kitüremkedő kacskaringós visszerek is okozhatják a problémát. Hogy pontosan mik a lábszárfekély veszélyei, és hogy milyen módszerekkel lehet megelőzni, azt dr. Sepa Györgytől, a Trombózisközpont érsebész főorvosától tudtuk meg.

EgészségIdén is lehet pályázni a támogatott parlagfű immunterápia kezelésre!

Az érdeklődők május közepéig adhatják le jelentkezésüket online vagy személyesen, a programban résztvevő rendelőkben. Budapest mellett több vidéki helyszínen, Debrecenben, Kaposváron és Szegeden is van lehetőség a kedvezményes kezelések igénylésére.

Hírek, érdekességekHáztartásokba szánt robotséffel rukkolt elő egy brit cég

Az otthoni konyhákba szánt robotséfet fejlesztett ki egy londoni vállalat: a masina az ember mozdulatait ellesve tanulja meg elkészíteni a különböző fogásokat, amelyeket azután minden alkalommal ugyanúgy tud elkészíteni.

Kisgyerekek10 jel, ami miatt úgy érzed, hogy a gyereked már három évesen kamaszodik

Nehéz a kétévesekkel: az újonnan felfedezett függetlenségük rengeteg konfliktust okoz.

BabagondozásA világ első újszülöttkori agykárosodás kezelése két különböző őssejt-típus együttes felhasználásával!

Az újszülöttkori agykárosodás (Cerebral Palsy) új kezelési lehetőségeire irányuló kutatást indít és támogat az ESPERITE csoport. A kutatásban a CryoSave - ESPERITE csoport tagja- által feldolgozott és tárolt két őssejt-típust (köldökzsinórvérből és köldökzsinór-szövetből nyert őssejtek) alkalmazzák együttesen, a világon először.

KisgyerekekAngol mondókák gyerekeknek - A szórakoztató nyelvelsajátítás módja

Biztos vagyok benne, hogy az anyanyelvén minden szülő alkalmazza a mondókákat és dalokat, amikor a gyermekével játszik. A mondókákon és dalokon keresztül észrevétlenül, szórakozva sajátítja el a gyermek az anyanyelv szavait, kifejezéseit. Bátran használjuk az angol nyelvű gyerekdalokat is, amikor egy másik nyelvet szeretnénk átadni gyermekünknek!

EgészségInzulin rezisztencia: csak divat, vagy kezelendő állapot?

Az inzulinrezisztencia az esetek többségében gyógyszeres kezelés nélkül, a megfelelõ életmód elsajátításával kezelhetõ és karbantartható.

EgészségMegelőzhető a pollenallergiás tünetek eluralkodása

A Magyar Allergia Szövetség elnöke az allergia-szűrővizsgálaton való részvételre hívta fel a figyelmet az M1 aktuális csatorna keddi műsorában: fontos, hogy a beteg tudja, pontosan milyen gyógyszert mikortól érdemes szednie a zavaró tünetek eluralkodásának elkerülése érdekében.

Egészség6 ok az anyajegyszűrésre

A bőrünkön megjelenő változásokat feltétlenül bőrgyógyásszal kell ellenőriztetni, hiszen a korai felismeréssel akár a rosszindulatú bőrdaganatok is kezelhetők. Dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyásza a gyanús jelenségekről beszélt.

KisgyerekekKiből lesz a jó tanuló?

Mi az, amit a szülő az iskolába kerülést megelőzően megadhat gyermekének, hogy az később jól vegye az iskolai akadályokat és olyan élményeket szerezzen, amelyek valószínűsítik, hogy a felnőtt társadalomban is maximálisan kibontakozzék és közben jól is alkalmazkodjék majd? Röviden: kiből lesz a jó tanuló?

EgészségA hormonok befolyásolják, mikor jó enni, aludni vagy tanulni

Az éjszaka és a nappal váltakozása a hormonrendszer működésére is hatással van, ami így nem csak az anyagcserét, hanem a hangulatot és a teljesítményt is befolyásolja - hívja fel a figyelmet dr. Lakatos Péter. Az I. Sz. Belgyógyászati Klinika egyetemi tanára szerint annak, hogy a napi rutint nagyrészt a hormonok diurnális (napszaki) ritmusa alakítja, evolúciós magyarázata van: mindig is nappal voltunk aktívabbak.

KisgyerekekA gyerekekkel töltött időre is igaz: fontosabb a minőség, mint a mennyiség!

Egy friss amerikai kutatás szerint gyermeked hosszú távú boldogsága és boldogulása szempontjából a vele töltött idő minősége sokkal fontosabb, mint a mennyisége. Persze csak bizonyos határokon belül. Az áprilisban megjelenő kutatásból a Washington Post közölt részleteket.

Hírek, érdekességekTizenhárom gyerek után négyes ikreket vár egy 65 éves német nő

A születendő ikrek legidősebb testvére 45 éves lesz, mire ők a világra jönnek. A lassan nyugdíjba vonuló anyuka mindenképpen szeretett volna újra szülni, kezelések révén sikerült újból teherbe esnie. Mit gondolsz róla?