Legfrissebb cikkek

Kilenc új látványossággal várja a látogatókat az idei szezonban a Mini Magyarország. Az eddigi közel félszáz maketthez a Felvidék legszebb épületeinek kicsinyített másai csatlakoznak, közöttük a krasznahorkai várral és a Magyar Szentek templomával.

Szombaton ismét megnyitja kapuit a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkja Szarvason.

Bár kevesen tudják, a nemzeti ünnepeken a múzeumok többsége ingyenesen látogatható - március 15-én, augusztus 20-án és október 23-án is. Összegyűjtöttünk ezek közül néhány olyan múzeumot, ami gyermeked számára is érdekes lehet.

Magyarországon 4,1 ezrelékre csökkent a csecsemőhalandóság, ez két éven belül 20 százalékos csökkentést jelent, ami rendkívül jó adat.

A D-vitamin szedésének előnyeiről sokat hallunk mostanában. Kutatások a meddőség kezelésében, a vetélés megelőzésében betöltött szerepére hívják fel a figyelmet.

Az allergiáknak több típusát ismerjük. Mást vizsgálunk légúti allergiás tünetek esetén, ha a beteg például orrfolyásra, tüsszögésre panaszkodik. Megint más irányba vizsgálódunk, ha hasi panaszokkal érkezik, hiszen ekkor feltehetőleg valamilyen étel fogyasztása váltja ki a tüneteit. A bőrallergiák esetében szintén másként alakul a kivizsgálás menete, hiszen itt a fémektől kezdve a különböző kozmetikumokig igen széles a paletta, ami a kiváltó tényezőket illeti.

Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem néhány húsvéti mondókát és dalt angolul, amikre még mozogni is lehet, így dupla élvezetet biztosít.

Rövid videó erejéig bepillanthatunk egy otthonról dolgozó anyuka mindennapjaiba. Vajon ezek után is olyan sokan irigyelnék a helyzetét? :)

Előfordul, hogy a fél év alatti csecsemő szinte folyamatosan szörtyögő hangot ad ki, évszaktól és attól függetlenül, hogy van-e a környezetében hurutos beteg. Ilyenkor érdemes reflux irányába vizsgálódni, gyakran a gyomorból a nyelőcső irányába visszajutó táplálék okozza a problémát.

A légúti allergiás betegek gyakran számolnak be idővel megjelenő asztmás tünetekről is. Mit tehetünk, hogy a betegség lefolyását megváltoztassuk, hogy elkerüljük az asztma kialakulását?

Jóindulatú bőrnövedékek a test bármely pontján jelentkezhetnek. Kialakulásuk helyétől függően esztétikai, vagy praktikus okokból idővel az eltávolításuk mellett dönthetünk.

A felső légúti megbetegedés mellett a leggyakoribbak a hányással és hasmenéssel járó fertőzések. Különösen ez utóbbinál nő meg a kiszáradás veszélye, ami gyerekek esetében nagyon rövid idő alatt veszélyes mértékűvé válhat.

A D-vitamin hiánya a várandósság elején majdnem kétszeresére növelheti a gyereknél a szklerózis multiplex (SM) felnőttkori kockázatát egy új amerikai tanulmány szerint.

A vírusos gégegyulladás kezeléséhez az esetek többségében elegendő az odafigyelés és a gége, a hangszalagok kímélése.

Életkortól, étkezési szokásoktól és egyéni adottságoktól is függően lehetnek eltérések, de székrekedésnek nevezzük, ha átlagosan heti háromnál, vagy a korábban rendszeres alkalmaknál kevesebbszer van széklet.

Nem számít, hogy ki vagy, a fontos az, hogy elolvasd ezt a levelet.

Egy kis ritmikus dünnyögés, néhány egyszerű mozdulat, és megtörténik a csoda: a csecsemő kevesebb, mint egy perc alatt álomba szenderül. Minden kisbabás szülőnek ajánljuk kipróbálásra!

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén tavasszal is kullancsinvázióra számíthatunk, hiszen az enyhe, csapadékos tél kedvezett a többféle betegséget terjesztő élősködőknek.

A babakocsi sokszor útban van, nincs tökéletes hely a tárolására, elszakad a fogantyúja, felborul, ellopják... De egy kis kreativitással minden felmerülő probléma megoldható, sőt, néhány plusz eszközt igénybe véve a lehető leghasznosabb "segítőtársaddá" válhat.

Egészséges embernél a köhögés nem jár köpet ürítésével. Dohányzás, kórokozó, por, vagy allergia miatt azonban a légzőrendszerben váladék képződik. Nem szívesen foglalkozunk ezzel, pedig fontos információkat árul el a légutak állapotáról, és súlyosabb betegségekre is felhívhatja a figyelmet.