Legfrissebb cikkek

Milyen lesz az életed házasként? Izgalmakkal teli, az biztos. Ha már benne élsz, reméljük, az alábbi képek mosolyt csalnak majd az arcodra (önkritika és humorérzék nem árt)!

A tizenévesek a legtöbb időt a barátaikkal töltik. Ez egy bizonyos szintig normális, a kor velejárója, sőt, a szocializáció nagyon is fontos. Eljöhet azonban egy olyan pont is, amikor közbe kell lépned. Az alábbi jelek segíthetnek felismerni, hogy mikor van erre szükség.

A gyerekek élete éppolyan nehéz, mint a miénk: nemcsak az iskolában kell teljesíteniük, de azt is meg kell tanulniuk, hogyan igazodjanak el az emberi kapcsolatok szövevényes világában, és miképp kezeljenek érthetetlen, elszomorító vagy ijesztő helyzeteket - például amikor mi, szülők a fejük fölött ordítozunk egymással, ők pedig nem tehetnek semmit…

Nőtt a jogellenes gyermekelviteli ügyek száma; a kizárólagos illetékességű Pesti Központi Kerületi Bíróságra (PKKB) csaknem annyi ilyen ügy érkezett az év első felében, mint tavaly egész évben.

Kétszeresére növelheti a lombikbébi-kezelések eredményességét egy Izraelben kifejlesztett módszer - közölte a Jediót Ahronót című újság honlapja, a Ynet egy nemzetközi kutatás alapján.

Törvény írja elő: a nagykorú gyermek kötelessége gondoskodni rászoruló szüleiről.

Az éjszakázás, bulizás kérdése talán a tinédzserkor egyik legnagyobb és leginkább elhúzódó konfliktus-forrása. A szülők és a kamaszok még véletlenül sincsenek azonos állásponton, előbb-utóbb pedig valakinek engednie kell. Az alábbi tippek segítenek csökkenteni a viták számát és nagyságát.

Sokunkban merült fel a kérdés, amikor értesültünk a két éves kislány megerőszakolásáról, hogy hol lehetett az anyja akkor, amikor ez a hihetetlen szörnyűség megtörtént. Azóta több hírügynökség is nyomozni kezdett a család után.

A különböző fesztiválok nem az "erkölcsi fertő" helyszínei, egy-egy többnapos rendezvény sokkal biztonságosabb, mint egy szórakozóhely - mondta Zacher Gábor toxikológus az M1 aktuális csatornán csütörtök délelőtt.

A fesztiválszezonban megugrik a felelőtlen alkalmi együttlétek száma, pedig naponta csaknem egymillió új nemi beteget regisztrálnak világszerte. Bár az óvszer sok esetben védelmet nyújt, bizonyos vírusok egy hevesebb csókkal is képesek terjedni, míg orális szex közben szinte az összes nemi betegség elkapható.

Nem kell ahhoz tökéletesnek vagy szuper szülőnek lennie, hogy egyedülállóként is boldoguljon a gyerekneveléssel. Az is megteszi, ha Ön elég jó szülő - olyan, aki törődik a gyermekeivel, de megtud bocsátani magának, ha hibázik…

Kész szerencse, hogy a védőnő is itt iszik valahol, különben akár bajunk is lehetne. Nagyjából negyvenen vagyunk, épp a minden évben esedékes pálinka-partyt tartjuk. Szófia már kikésztette az anyját, ezért rajtam a sor: 5 nő aggódó tekintetének kereszttüzében körözök a nappaliban, kezemben a lányommal, és potyognak a könnyeim.

Néhány évtizede kizárólag felnőtteknél diagnosztizálták, mára azonban egyre több fiatalt érint a 2-es típusú diabétesz. Már két éves gyermeknél is kimutatták, bár ez nem számít tipikusnak, hiszen jellemzően kiskamaszkorban alakul ki.

Tegnap még édes kisgyerek volt, ma már tűzokádó sárkányfióka? Elég egyetlen óvatlanul elejtett megjegyzés, és kitör a hisztivulkán? Olvasmányos, praktikus és szellemes kézikönyvükből megtudhatjuk, hogyan befolyásolható a kétségbeejtően kiszámíthatatlan kamaszviselkedés.

Ingyenessé váltak egyes ajánlott védőoltások Érden a város támogatásával; az intézkedés több tízezer forintos megtakarítást jelenthet a szülőknek.

Szív- és érrendszeri betegek, magas vérnyomással élők, valamint cukorbetegek rehabilitációját segítő tanösvényt avattak kedden a főváros IV. kerületében, a budapesti Szent Ferenc Kórház által indított Út az egészséghez program keretében.

A tésztaevés nem hizlal, hanem éppen az egészséges testtömegindexszel mutat összefüggést - derült ki egy friss olasz kutatásból.

Mikor vagyunk biztosak benne, hogy gyermekünk kiegyensúlyozott? Ha minden kérésünket szó nélkül teljesíti, ha nem dacol, és az iskolában sincs rá panasz, csöndes és szorgalmas - egyszóval ha sikerült mintacsemetévé nevelnünk? De mi történik, ha egy nap rossz jegyet hoz haza, ha duzzogva kivonja magát a házimunkából, ha nem tartja be nekünk tett ígéretét, sőt hazudik? Kevésbé fogjuk szeretni?

Isten ezerféle módon kifejezheti irántunk való szeretetét, de akkor érezzük ezt igazán, amikor tapasztaljuk, hogy Isten az elsődleges szeretetnyelvünkön szól hozzánk.

Mindenki szeretne az egész családnak békés éjszakai alvást biztosítani, de azok a technikák, amik az egyik babánál működnek, nem biztos, hogy a másiknál is beválnak.