Legfrissebb cikkek

A szeptemberi nagyüzemben romolhat a teljesítményünk és a közérzetünk, ha nem teljesen egészségesen vágunk bele a munkába. Hava Róbert, az Oxygen Medical vezető asszisztense négy fontos szűrés lehetőségére hívta fel a figyelmet.

Legutóbb összeszedtem a nyolc legjobb dolgot az otthon töltött években. Most tehát beszéljünk kicsit az árnyoldalról, hiszen nem célom, hogy csak a cukormázat mutassam be…

Mindig azt szoktam mondani, hogy bár nem gondolom, hogy egy tulaj ne tudná egyedül eladni a lakását - ha kellő időt és energiát fektet bele, természetesen - de az ingatlanozás mégiscsak egy szakma, amelyet a szakemberek sok éves tapasztalattal művelnek annak érdekében, hogy a lehető leghatékonyabban, a legjobb feltételekkel tudják értékesíteni az eladó lakásokat.

Sokan csak legyintenek, ők bizony nem szeretik a vizet, ráadásul 1-2 pohárnál többet, még a nyári melegben sem tudnak elfogyasztani belőle. Pedig Dr. Gajdács Ágnes belgyógyász, obezitológus (testsúlygyógyász) szakorvos szerint mindenkinek sokkal jobban oda kellene figyelnie a megfelelő folyadékbevitelre és arra is, hogy milyen típusút fogyasztunk nap, mint nap!

Szeretnél különleges hajfonatokat készíteni a kislányodnak? Mutatunk 6 frizurát, amit imádni fog!

A bőrrák legagresszívebb formája, a melanóma rövid idő alatt az egész szervezetben áttéteket képezhet - közölte Balatoni Tímea onkológus és bőrgyógyász az M1 aktuális csatorna műsorában.

Kézzel festett prémium minőségű gyapjú és gyapjú-selyem fonalak.

A városkában ő volt az egyetlen bábkészítő mester. Hosszú évtizedek óta űzte a mesterségét, és a saját kezűleg készített bábokat olyan nagy becsben tartotta, úgy szerette, mint más a gyerekeit.

Bemutatunk 10 pontot, amit meg kell tenned, illetve meg kell tanítanod gyermekednek annak érdekében, hogy minél kevesebb eséllyel kerüljön idegenek keze közé - s hogy azt is tudja, hogyan menekülhet meg, ha el akarja rabolni valaki.

A tanévkezdés könnyebb lesz a családok számára idén, mint korábban volt. Palkovics László oktatási államtitkár jelezte: a szeptemberi iskolakezdés feltételei adottak, minden esetleges akadály elhárult.

Csütörtökön hirdetik ki a felsőoktatási pótfelvételi eljárás ponthatárait a Felv.hu oldalon. Ekkor dől el, hogy a 8305 pótfelvételiző közül kik kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben.

Januártól átalakul a bölcsődei ellátórendszer, a szülők a jövőben hagyományos bölcsődébe, mini bölcsődébe, munkahelyi bölcsődébe vagy családi bölcsődébe írathatják be három év alatti gyerekeiket.

A szinte nem evilági színekben ragyogó fagyis pultok az albán fagyizók, melyekről mostanában sokat hallhatunk. Lássuk, mi is velük a probléma.

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy minden szülő úgy gondolja, hogy a gyermeke számára a helyes utat neki kell kijelölnie. Mindaddig ez így is van, amíg gyermekünket nem akadályozzuk meg a kibontakozásban. Sok szülő-gyerek viszony keseredett már meg ettől. A kivezető utat a Szamárbőr királyfi meséje alapján mutatom meg.

Bizonyos ételek és italok nem tesznek jót a fogaknak, sőt kifejezetten károsítják a fogzománc anyagát. Dr. Benkő Krisztina fogorvos szerint ezek az élelmiszerek kiválthatók, a szuvasodás megelőzhető.

A célom egy olyan áruház létrehozása, ahol a szuper fejlesztő játékok és könyvek mellett, az egyedi, kézzel készült (főleg kisgyerekes anyukák által készített) termékek is nagy választékban megtalálhatóak legyenek.

Az iskolakezdés, a teljesítmény-centrikusság, a kortársaknak és az otthoni elvárásoknak való megfelelés - egyebek mellett ezek is hozzájárulnak ahhoz, hogy még az óvatosabb becslések szerint is csaknem minden negyedik-ötödik gyermek küzd valamilyen pszichés problémával.

Magánszemélyek sok esetben kerülnek hitelcsapdába akár egy lakás vagy egy autó, vagy személyi hitel kapcsán. A végrehajtás előtt vagy alatt lévő hitelek esetében a dokumentumok átnézése után valós megoldást próbálok találni. Ez olyan útvesztő, melyben én otthonosan mozgok.

Valószínűleg az első szilárd étel volt az oka, de amikor a magyar vízilabdázó srácok Montenegro ellen küzdöttek, Szofi rámnézett, csendben bekakilt, aztán azonnal elaludt, pedig a piros fehér zöld szurkolói fejpántjával biztos, hogy az egyik legédesebb szurkolólány lehetett volna. De Szofi egyszerűen nem szereti az Olimpiát.

Bár az arc és a nyak bőrén talán korábban mutatkoznak az idősödés jelei, a dekoltázs is olyan terület, amely hamar elveszti korábbi feszességét. Sutka Beáta, az Oxygen Medical Ultherapy szakértője olyan módszerekről beszélt, amelyek akár a mellfelvarrás helyett, előtt is beválhatnak.