Legfrissebb cikkek

Évente mintegy 15 millió koraszülött baba születik világszerte, hazánkban pedig minden tizenegyedik várandósságra jut egy koraszülés. Az anyatejes táplálás ebben a kritikus időszakban kiemelten fontos.

Még napjainkban is sokan tévesen ítélik meg a hipnózissal dolgozókat. Lássunk néhány gyakori tévhitet, amit az emberek a nem megfelelő ismeretterjesztés miatt a mai napig valósnak vélnek.

Az első olyan játszóház épül a fővárosban, amelynek deklarált célja, hogy a közös játék lehetőségét biztosítsa a fogyatékossággal élő és tipikus fejlődésű gyermekeknek.

Megharapott egy kisfiút Hajdúsámsonban egy kutya, miután a gazdája kiengedte az utcára, mert zavarta őt a kerékpározó gyerekek hangoskodása.

A fogamzásgátló tablettát szedő nők akár harminc évig is védettek a daganatos betegségek bizonyos fajtáival szemben - állapították meg az Aberdeeni Egyetem kutatói.

Azt szokták mondani, hogy a pedagógus a legrosszabb szülő. Van benne némi igazság. Én sem igazán tudom levedleni a pedagógusi bőrt magamról, ha kell, ha nem, én nevelek.

Volt egyszer egy kisfiú, aki a csatornába ejtette kedvenc játékát. Egy alapos sírással véget is érhetett volna ez a hétköznapinak induló történet, de ebben az esetben nem így történt.

Mint minden kapcsolat, az anyós-meny viszony esetén is kettőn áll a vásár. Nézzük meg, mit tehet a meny, ha szeretne harmonikus viszonyt ápolni az anyósával!

Addig is, amíg nincs meg a diagnózis (de utána is természetesen), érdemes játékos formában, otthon foglalkozni a gyermekkel. Ehhez olvashat itt az alábbiakban ötleteket.

Kellemetlen, zavaró, kívülállók könnyen összetéveszthetik a korpával, az érintettek ezért sok mindent kipróbálnak, ami megszüntetné a tüneteket. A fejbőrön jelentkező pikkelysömör kezelése.

Lengyelországban is bajt okoz a gyerekeket öngyilkosság elkövetésére ösztönző, Két bálna néven futó internetes játék, az ügyészség jelenleg négy önmegcsonkítás esetében folytat nyomozást.

Állami szinten fizetné a kormány a törökországi gyerekek felügyeletét, méghozzá nem másnak, mint tulajdon nagyszüleiknek.

Nem jelentkeztek autista vonások azoknál az egereknél, amelyeknek az anyja D-vitamin pótlást kapott a vemhesség alatt - közölték a Queenslandi Egyetem kutatói.

4 éves kisfiú tért be teljesen egyedül egy holland pékségbe: egy levelet nyújtott át a meglepett dolgozóknak, s így hamar világossá vált előttük, mi történik.

A dévai magyar tannyelvű Téglás Gábor Gimnázium diákjait szállította iskolába az a kisbusz, amely hétfő reggel felborult Vajdahunyad és Déva között - írták az erdélyi magyar hírportálok. A buszban utazó diákok súlyosabb sérülések nélkül megúszták a balesetet.

A napokban rengeteg levelet kaptam Tőletek a témában. Sokan vagytok bizonytalanok, de nem azért, mert némi problémát, hiányosságot láttok a gyerkőcöknél, hanem azért, mert az elmúlt 15-17 évben valami félrecsúszott!

A 8 hónapos babának már adható póréhagyma: A-, B1-, B2-, C- és K-vitamin található benne, de tartalmaz folsavat, valamint káliumot, kalciumot, magnéziumot, vasat és mangánt is.

A házimunka végzése közben a legtöbb kisgyermek érdeklődve követi, esetleg utánozza anyukáját. Sokszor nem is gondolnánk, hogy az egyszerű cselekvések milyen veszélyeket rejtenek. Egy brit anyuka a fia kárán tanulta meg ezt.

A 8 hónapos babának már adható szilva, ami számtalan vitamint (A-, A-provitamin, béta-karotint, B1- és B2-, illetve csaknem valamennyi B-vitamin és C-vitamin), valamint ásványi anyagokat (kálium, kalcium, foszfor, magnézium és cink) tartalmaz.

Hogyan legyek szeretve várt anyós és nagymama? Útmutató 12 pontban.