Legfrissebb cikkek

Az alábbiakban a bagoly elkészítését mutatjuk be, lépésről lépésre, fényképekkel illusztrálva a munka különböző fázisait.

Mikor Blanka terápiás vizsgát tett, eszembe jutott a fáradságos, de boldog út, melyen közösen mentünk végig. Minden pillanata gyötrelem és gyönyör is volt egyben. Kutyám kiképzése alatt magam is sokat változtam.

Figyeljen és gyakoroltasson, ha szükséges. Legyen részese a problémamegoldásnak. A szülők feladata pedig az, hogy gyermeküket ne terheljék túl.

A hét az Utazás az időben? - Időutazás projekt keretén belül valósult meg, ez volt a kezdőhete a folyamatnak. A témahetet megelőzően, mint minden témahetünk előtt, a gyermekekkel közösen alakítottuk ki a tevékenység fő vonalán túlmutatva a motivációs fonalat, melyekhez kérdéseket tettem fel a gyermekeknek.

Hogy otthon is jusson kedv, idő a hatékony olvasásra, íme, pár ötlet. Ez akár este, negyed órán át végezve is hasznos.

A kisgyermek éltető eleme a szeretet. A legtöbben napjában többször nagyon sokszor - megkérdezik az anyukájuktól, szereti-e őt, vagy odabújnak hozzá, megölelik, és azt mondják: szeretlek. Felemelő élmény, amikor én, mint kisgyermeknevelő élhetem át ugyanezt!

Mint óvónő is arra törekszem, hogy a csoportomba járó gyermekeim kreativitását se fogjam vissza, sőt fejlesszem is ha lehet. Nagyon sok esetben ők adnak ötletet a munkámhoz.

Mindent összevetve gyakran látom sziszifuszinak és kilátástalannak a helyzetet. Mégis állandóan keresem a megoldást továbbképzéseken, önképzéssel, kollégákkal való beszélhetések alkalmával, új módszerek kipróbálásával.

Két lehetőséget ajánlottam fel a csoportnak ezen a szeptemberi beszédgyakorlat órán: vagy a tananyaghoz kapcsolódva nyelvvizsgás és érettségis szóbeli feladatokkal múlatjuk az időt, vagy írunk közösen egy darabot, amit aztán be is mutatunk egy idegen nyelvi drámafesztiválon

Nagy kihívást jelent az előadások életre hívása, hiszen színpadra lépni és megszólalni nehéz, idegen nyelven még nehezebb. A színjátszásnak ez egy olyan speciális formája, amely nem feltétlenül és nem csupán a nyelvtudást fejleszti.

Szedegetés közben felhívtuk a figyelmüket, hogy ne csak a színt, hanem a formát és a nagyságot is vegyék figyelembe a gyűjtéskor. Miután visszaértünk az oviba fogtuk a gyűjteményünk darabjait és egy újságba raktuk, majd lesúlyoztuk, hogy jól lapuljanak ki. Aztán néhány nap elteltével újból elővettük őket és máris hozzáláttunk a munkához.

Az érzelmi érzékenyítést a gyerekek körében úgy szoktam kezdeni, hogy első lépésben megismerkedünk az alapvető érzelmekkel. Boldogság, öröm, együttérzés, félelem, harag, düh, csodálkozás, szomorúság, és még sorolhatnám

Lehet, hogy mások számára csupán a megoldás a fontos, míg nekem a hozzá vezető út az, ami igazából a szépségeket, az elismerést, és persze a kihívást kínálja, még akkor is, ha megannyi nehézséggel van kikövezve.

Az alkotás segít elfeledtetni betegségét, alázatosan és szorgalmasan dolgozik. Mindemellett fontos számára, hogy az iskolában is jól teljesítsen, kitartóan igyekszik az elébe kerülő nehézségeket leküzdeni.

Az elsőként közösségbe kerülő kisgyermekek immunrendszere még igencsak ki van téve a fertőzéseknek.

Fejsérülés, áramütés, égés, idegen test lenyelése, vérzés, ájulás, csonttörés, félrenyelés, mérgezések, állatharapás - mit tegyünk, amikor azonnal kell cselekednünk? Az elsősegélynyújtás szabályai: gyermekorvos szakértőnk a leggyakoribb gyermekbaleseteket veszi sorra.

Balatoni József, azaz Jocó bácsi ismét a Facebookon üzent: fontos mondandóját minden kamasznak és szülőnek el kellene olvasnia.

A gyerekek neveléséről csak az tud igazán hitelesen beszélni, aki maga is nevel gyereket, aki bizony néha bedurvul, hisztizik, sír, üvölt. Tudd meg, hogy lehet elkerülni a hisztit!

November 1-től minden magyarországi közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató köteles használni az úgynevezett elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) rendszert, amely számos - a betegeket is érintő - újdonsággal szolgál.

Minden áldott este mesélek Fanninak. Igazi kis rituálévá vált, hogy fürdés után bevackoljuk magunkat a takaró alá, összebújunk, és már indulhat is a képzeletbeli utazás.