Legfrissebb cikkek

Mikor kezdődik a kamaszkor? Valóban felnőtt egy 18 éves fiatal? Miért érzi úgy magát egyre több huszonéves, mint aki még mindig megrekedt a gyermek és a felnőttkor között? A Cambridge Egyetem kutatói szerint a folyamat lassabb, mint gondolnánk: az emberi agy nagyjából 30 éves korára lesz valójában felnőtt.

Nagy felháborodást váltott ki nemrég, amikor valaki rajzszögeket ragasztott egy ferencvárosi családi bölcsőde kismotorjaira, mivel zavarta a gyerekzsivaj. Ez azonban nem az első olyan eset, amikor a lakók a nyugalmuk megzavarásaként élik meg a játszóterek rendeltetésszerű használatát.

Régen úgy tartották, egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell. Mára elterjedt a nézet, hogy oldja meg, aki vállalta - ennek azonban nem kell feltétlenül így lennie.

Misztikus nép, amely egykoron hatalmas birodalom felett uralkodott, ám a spanyol hódítók érkezése után a több száz évig fennálló kultúra egy pillanat alatt összeomlott. Az Inkák Aranya kiállítás most bevezet e különleges világ titkaiba. Íme, néhány tény, amit érdemes tudni az inkákról.

A célom a végső megoldás, vagyis az én gyakorlatomban a probléma gyökerének megtalálása és kioldása.

Három anyától összesen tizenegy kölyök született a Fővárosi Állat- és Növénykertben lakó ázsiai vadkutyáknál. A hancúrozó apróságok nagyon aranyosak, ám mivel veszélyeztetett fajról van szó, szaporításuknak természetvédelmi jelentősége is van.

Robin Cook a rá jellemző kíváncsisággal boncolgatja a legkorszerűbb vívmányokkal élő és visszaélő ember morális felelősségét, miközben újra feszült és izgalmas orvosi thrillerrel lepi meg rajongóit.

Ismét itt a húsvét, hát elmondok nektek egy régi, kedves történetet - kezdte a mesélő.

Összeszedtük a létező legötletesebb technikákat, amik közül biztos, hogy te is találsz legalább egy olyat, amit szívesen elkészítenél.

Gömbös Olivér családja segítségével újabb kisfilmet készített, mert csak így tudja megmutatni, milyen másnak lenni. Hogy megértsük, hogy meglássuk őt az autizmus mögött.

A Maradok a pénzemnél blog 6 országos lánc gyermekruháit tesztelte.

Ha másokról akarunk gondoskodni, másoknak segíteni, szolgáltatni, akkor ehhez először nekünk magunknak is jól kel lenni.

Április 19-22. között ingyenes programsorozattal, a már hagyománynak tekinthető Húsvéti Nyuladalommal ünnepel Siófok. Április 20-án elindul a 173. balatoni hajózási szezon, de emellett is sok érdekes program várja a családokat a tavaszi szünet ideje alatt, illetve egész áprilisban Siófokon.

Április 18-án jelenik meg az óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló könyv CD- és posztermelléklettel. Most néhány egyszerű kérdés megválaszolásával családi belépőjegyet nyerhetsz a lemezbemutató koncertre, amely április 27-én lesz.

A szervezők bejelentése szerint az állandóan megújuló fesztivál -1. és 0. napja olyan bulikkal várja a látogatókat, amelyekre korábban még nem volt példa. A tóparti strandolással dúsított fesztiválélmény mellett a bemelegítő első két napon egyszerre érezhetjük magunkat karneválon, házibuliban és táborban, összességében pedig egy szürreális nyaraláson.

A dalt a zenekar a „Manu a legsirályabb fecske című egész estés animációs filmhez készítette, melyhez olyan világsztárok kölcsönözték a hangjukat, mint Kate Winslett vagy William Dafoe.

Élő nyuszit ajándékozni Húsvétra nagyon rossz ötlet. Az ünnepi vacsoránál sülve felszolgálni sem túl ízléses... Egy módon azonban mégis az asztalra kerülhetnek a kedves, húsvéti állatok: sütik, kekszek, torták formájában! Mutatunk 10 ötletet, hogy csináld.

Ezrek figyelhették élőben a kislány világra jövetelét, aki negyedik gyermekként érkezett a családba - Kara Baker aggódó kismamáknak szeretne segíteni nem hétköznapi videójával.

A CogniPlus terápia a mai gyerekek érdeklődésének megfelelően a számítógép segítségével fejleszti a koncentrációt, az emlékezetet, segíti a tervezési és a feladatmegoldó képességet.

Rajzolni minden gyermek szeret, ám mint minden másban, az alkotás terén is eltérő ütemben fejlődnek. Szülőként annyit tehetünk, hogy bátorítjuk az alkotásra és az ehhez szükség eszközöket elérhetővé tesszük számára. Közben pedig figyeljük, hogyan jutnak el az első firkáktól a rajzolás harmadik mérföldkövéig.