Legfrissebb cikkek

Amikor egy pár életében eljön a babatervezés pillanata, onnantól szinte bármit megtennének az egészséges utód megszületése érdekében. Van, aki könnyen, van, aki nehezebben esik teherbe, azonban már a terhesség tervezésekor érdemes elkezdeni a terhességi multivitaminok szedését, odafigyelni a kellő tápanyagbevitelre, és törekedni arra, hogy minél kevesebb stressz érje a leendő édesanyát.

Akinek gyermeke van jól tudja, hogy a babák az első hónapokban szinte elválaszthatatlanok az édesanyától, gyakran az édesapától is. Később, amikor nagyobbak lesznek és elkezdik felfedezni a körülöttük lévő világot, akkor ez az idő egy kicsit hosszabb lesz. Idővel pedig még hosszabb. Te pedig ott állsz szülőként és azon gondolkodsz, hogy elég időt töltesz-e velük. Én azt mondom, hogy ne az idő mennyiségére, hanem az együtt töltött idő minőségére figyelj!

A műanyagmentes, minimálisra - sőt lehetőleg nullára - redukált szemét mennyisége sok családnál fontos szempont lett, mióta a Föld bolygó ilyen nagy bajban van. A családok szintjén ezt tudjuk tenni, és sokan vagyunk, akik tényleg tenni is akarunk ezért.

Nem egyszerű folyamat megtanítani egy gyermeket arra, hogy úgy végezze el a kis- és nagydolgát, mint egy kulturált, emberi lény.

Milyen lenne, ha olyan világban élnél, ahol ha kérdezel és kérsz, megjelenik? Mi lenne, ha kipróbálnád pár napig, ha kérdésben élsz és nem kikövetkeztetésben, mit teremtene neked? Kérj egy tápláló kapcsolatot testednek és a lelkednek is!

Po Bronson és Ashley Merryman könyve, a NurtureShock: New Thinking About Children (SzülőSokk: a gyerekek új típusú megközelítése), látványos módon foglalja össze a legújabb kutatásokat a "jó gyereknevelésről".

Megmutatunk egy olyan módszert a verstanuláshoz, ami nem csak élmény, de nagyon hatékony is! Ezzel a módszerrel nyerik sorra gyerekek az iskolai versmondó versenyeket, és kapnak ötösöket órán, anélkül, hogy kínlódnának!

A nők élete nem egyszerű. Ezt nem azért mondom, mert szépnek, vonzónak, intelligensnek, háziasnak, kedvesnek, karrieristának és jó anyáknak kell lennünk. Ez még semmi. Egy nő élete hormonálisan is egy kavalkád, ami már 8 éves kor körül elkezdődik. Tinédzserként az első menstruáció, ami minden hónapban visszatér, aztán a terhesség, a szoptatás, és végül 40es -50es éveinkben a menopauza.

Lassan eltelik egy év azóta, hogy a koronavírus megjelent. Az elmúlt hónapokban az orvosok nagyon sok tapasztalatot szereztek azzal kapcsolatban, hogy kinél milyen módon jelentkezik a betegség. A tavaszi időszakban még úgy tudtuk, hogy a gyerekeket nem, vagy csak nagyon kis százalékban érinti ez az új vírus. Az ősz, a második hullám azonban mást mutat. Most már sok kisgyermek megfertőződik. Mutatjuk, hogy milyen tünetekre kell jobban odafigyelni!

Még nem hallottam olyan gyermekes házaspárról, ahol a férj azt mondta volna, hogy túl sok a szex, a feleség pedig ne forgatta volna a szemét, ha a férje lett a téma. Charlotte, a Szex és New Yorkból, aki heti 3x szerelmeskedett a férjével pedig nem valós személy, és már egy gyermek mellett is dadusa volt...

Ahogy a naptárra nézünk, egyszerűen hihetetlennek tűnik, hogy már itt is van az első szünet: az őszi. A diákok már vidáman visszaszámolnak, a szülők pedig törik a fejüket, mivel lehet majd lekötni az ifjúságot. Az időjárás-előrejelzés sem kecsegtet sok jóval. Számos esős nap áll előttünk, amiket a négy fal között szép kihívás megtölteni kalandokkal. De nem lehetetlen! Nyissatok ajtót a fantázia világára, és vegyetek részt az állatok forradalmában, vagy próbáljatok szerencsét Andrissal a legyőzhetetlen homokkatonák elleni küzdelemben.

Anya, én azért szeretlek, mert mindig meghallgatsz és figyelsz rám! - máig ez az egyik legkedvesebb mondata a kislányomnak, amit a szívemben őrzök. A képet az óvodában készítette.

A koronavírus alatti korlátozások és bezártság egy egyedi szociális kísérlet volt az egész világ számára és hatással volt, és van a mai napig kapcsolatainkra. Vannak a szerencsések, akiknek szorosabbá sikerült varázsolni a kapcsolataikat, míg másoknak komoly problémákkal kellett szembe nézniük.

Nem mindegy! Míg a bukás ártalmatlan, addig a refluxnál lehet, hogy kezelés szükséges.

5 tipp, hogyan erősíthető a szülő-gyermek kapcsolat már a magzati kortól?

Az ősz és a hideg, esős idő beköszöntével együtt sajnos megérkezett a náthás időszak is. A bölcsődébe és az óvodába járás csak fokozza a helyzetet, hiszen a gyerekek mindenféle betegséget összeszednek ebben az időszakban. Nagyon rossz látni, ha gyermekünk beteg, és a nátha, illetve a felső légúti betegségek miatt alig kap levegőt. Szeretnénk számukra ezt az időszakot könnyebbé tenni, amiben sokat számít a rendszeres orrszívás, hiszen az orrfújásban a kicsik még nem annyira ügyesek. Ehhez persze elengedhetetlen egy jó minőségű és hatékony orrszívó készülék, amitől nem riadnak meg a gyerekek.

Az üzletek polcai már figyelmeztetnek a karácsony közeledtére, erről pedig a családi hagyományok juthatnak eszünkbe. Közös szokásokat azonban nemcsak a fenyőállítás és a bejgli sütés kapcsán alkothatunk. Bármelyik évszakban létrehozhatjuk a saját hagyományainkat, értékes örökséget hagyva ezzel gyerekeinkre.

A nagycsoportos, 5-7 éves gyerekek már igazán tényleg nagyok. Ők már fejlett szociális készségekkel bírnak, és ezeket örömmel és élvezettel használják is. Készülnek az iskolás évekre, de azért még gyerekek, akiknek a fő tevékenysége a játék, és persze a többségük szeret mozgásos játékokat játszani és énekelni is.

Tombol a koronavírus járvány második hulláma. A fertőzöttek száma nem csak a nagyobb városokban, hanem a vidéki kistelepüléseken is folyamatosan növekszik. Sokan kutatják az ellenszert, és sokan keresik a válaszokat azokra a kérdésekre, hogy a vakcináig mivel védhetjük magunkat. Vajon a táplálékkiegészítők segíthetnek? Vajon a cink fogyasztása enyhébb lefolyásúvá teheti a fertőzést?

A tanácsadó cikkek és könyvek szinte mindegyike a babával foglalkozik, hozzá ad tanácsokat, amiket aztán a kétségbeesett családok próbálnak sorra. Eközben az édesanya egy használt mosogatórongy és egy széthordott csöves gatya szerelemgyerekére hajaz szellemileg és külsőleg is, élőhalottként mászkál, mellén egy kis hányással és a visító deddel. Most - ha még tudsz figyelni - az anyáknak szeretnék segíteni.